Nagy utazás az ELÉG világába - 25. rész

Elérkeztünk az utolsó héthez. Nagyhét van, Jézus földi útjának utolsó hetére emlékeznek a keresztények. Mi pedig az ELÉG világában tett utazásunk utolsó hetét kezdjük meg.

"25. ELÉG EGYÜTTÉRZÉS
“Csak öt kenyerünk van, és két halunk...Mindnyájan ettek, s jól is laktak.”- Máté 14:13-21

A Zairében eltöltött három év során tanúja voltam sok közeli barátom nyomorának és szenvedésének. Ahogy próbáltam segíteni, gyakran éreztem: soha nem elég. Önkéntesi fizetésem 50$ volt egy hónapban; ezer helye lett volna minden centnek. Csak csepp volt a tengerben az a néhány dollár, vagy pár zacskó rizs, amit adni tudtam. Ha segítettem is néhány embernek, végtelen volt a szegénység. 

Méltatlankodtam, miért küldött engem Isten erre a helyre, hogy csak nézzem a sok szenvedést, a segítség lehetőségei nélkül. Idővel megértettem, hogyan élik túl a nyomort a zaireiek. 

Ők úgy hívják, hogy Afrikai Szolidaritás. Ha van valamijük, megosztják. Ha szükséget szenvednek, barátokhoz, családtagokhoz fordulnak segítségért. Mindenki ad lehetősége szerint, mert soha nem tudhatja, mikor lesz saját magának is szüksége segítségre. Csodálatos közösségi szellem épül ki, ha mindenki lehetősége szerint ad. 

Ma már önteltségnek tűnik azt hinni, hogy képes lennék vagy szükséges lenne magamra venni a világ terheit. Tudom, hogy Isten lehatárolt anyagi eszközökkel hozott ide, hogy részt vegyek az adásban és a szenvedésben Isten családjának egyik tagjaként. Annyit adok, amennyit tudok a most szükséget szenvedőnek, s a maga idején ő is ad majd. Ha együttműködünk, másokkal szolidaritásban, elég lehet mindannyiunknak.

 Krista-Anne Rigalo"

Mai világunkban két dolog hátráltatja az adást legfőképp. Az egyik az adásból táplálkozik, a másik a megtartásból. Az egyik esetében egy idő után azt gondolom, mi az a kevés a tengernyi hiányban, amit adni tudok. Hát inkább nem adok semmit. A másik annak feltételezése, hogy amim van, az csupán az enyém, hiszen megdolgoztam érte. Ezért csupán nekem van jogom használni. A szegénységben ezek a feltételezések lehet, hogy megmaradnak, de a túlélés akadályává válnak. Ha nem adok, amikor van miből, akkor nem várhatom el, hogy kapjak, amikor majd nekem nem lesz.  

Milyen szépek azok a közösségek itt a nyugati világban, ahol a közösség tagjai megosztják egymással, amijük van. Akinek kell valami, kér, akinek van, az felajánl. És lehet, hogy csak azt, amit már nem használ. De nem pusztán kidobja, hanem veszi a fáradtságot, hogy megkeresse, megvárja azt, akinek ezzel segíthet. De ne essünk abba a hibába, hogy a lomot, ócska kacatot osszuk meg, ami már semmire sem jó. Ha nem is a legjobbunkat, amink van, de azt, amit még én is használnék, ha szükségem volna rá. A többi valóban mehet a lomtalanításba.

"Elmulasztom-e a lehetőséget, hogy megtegyem, amit tudok, ha nem tudok mindent megtenni?

Elmegy a kedvem a segítéstől, ha a segítségem nem elég nagy a szükséghez képest?

Mit tehetek azért, hogy többet tudjak adni a szűkölködőknek?

Mi az a probléma a világon, amely legjobban lesújt téged? Keress egy szervezetet, amely ezzel a problémával foglalkozik. 

• Van-e olyan pénzmegtakarító változás, amelyre az Utazás késztetett? Egy évig tedd félre a megtakarított pénzt! Havonta küldj ebből az összegből annak a szervezetnek, amely a téged legjobban lesújtó problémát próbálja orvosolni! 
• Ha választásaid következtében időd szabadul fel, dolgozz önkéntesként ennél a szervezetnél!"