Nagy utazás az ELÉG világába - 6. rész

Múlt héten pénteken a pénz és az öröm kapcsolatáról esett szó, ma a pénz és a kapcsolatok kerülnek terítékre.

"6. SZABADULJUNK MEG A SZÍNLELÉSTŐL

"A hívek mind összetartottak, és közös volt mindenük. ...örömmel és tiszta szívvel vették magukhoz az ételt." – Ap.Csel. 2:43-47

Egy dolgot nagyra értékelek azokban az emberekben, akiket Lao népéből ismerek: nem színlelnek. Ez persze részben kulturális örökség, és a szegénységgel is összefügg. Anyagi nehézségben az embereknek osztozniuk kell egymással. Ily módon szabadon lehetnek önmaguk, de nem kell fenntartaniuk a látszatot, hogy egyedül is boldogulnak.
Ez különösen nyilvánvalóvá vált egy többhetes úton, mikor falvak sorát látogattuk végig. Kis szobákban aludtunk, nyitott ablakok és ajtók mellett. Az élet napi ritmusa – főzés, fürdés, mosás, látogatások – kint, közös tereken zajlott. Szobánk nem volt magánszentély, mint nyugaton. Laoi kollégáink be-bedugták a fejüket, hogy üdvözöljenek bennünket. Idővel megtanultuk élvezni ezt a közelséget és kötetlenséget. Amikor egy nagy városba értünk, ahol egyedül aludhattunk légkondicionált, fürdőszobás hotelszobáinkban, úgy éreztem, el vagyok vágva a kollégáimtól, akikkel együtt töltöttük az elmúlt heteket. Nem voltak többé nyitott ablakok, és nem éreztük a szükségét, hogy kiüljünk a verandára egy kis friss levegőért. Nem volt szükségünk egymásra.
Gyakran eltűnődöm, hogyan befolyásol minket vagyonunk.
Míg élvezem otthonom kényelmét, feladtam-e a reményt, hogy másokkal közvetlen tudok lenni?
Míg függetlenségemet építgetem, be merem-e szabadon vallani, hogy szükségem van másokra?

Linda Gehman Peachey"

Hirtelen az amerikai mosolygó kultúra ugrott be nekem. Valahogy erről a soha le nem fagyó mosolyról nekem nem az őszinteség jut eszembe, hanem az álarc. Az ügynök stílusa, aki el akar nekem adni valamit. Nem kiadni, hanem eladni magát.
Nekem nehéz elhinni, hogy valaki minden pillanatban boldog és elégedett. Hogy sosincs rossz napja, sosem szakad el nála a cérna. Igenis a boldogságon kívül ezer más érzelem is létezik a palettán. És fontos azokat is megélni. Tapasztalathoz juttatnak. Persze érdemes tekintettel lenni másokra és nem rájuk zúdítani mindent. De ki lehet mutatni, ha valami fáj, ha valami idegesít.
El lehet ezt is mondani ott, ahol nem kell színlelni. Ahol nem kell eladni magunkat. Ahol a másikat is embernek tekintjük, nem potenciális fejőstehénnek. Ahol nem arról szól a "Hogy vagy?", hogy mekkora üzletem van a számodra - vagyis magam számára.
Amikor gyerek voltam, a testvéremmel osztoztam egy közös szobán. Nem sok tárgyam volt, mert nem is fért volna el. Akkoriban nyitott voltam a világra és rengeteg időm volt olvasni, másokkal együtt lenni, utazni. Amikor felnőtt fejjel saját lakásba költöztem, hirtelen kifogytam az időből. Elrabolta előbb a lakás és csinosítgatása, később a sok tárgy, amiket fel tudtam halmozni, mert volt helyem. De a lakást és a tárgyakat rendbe kell rakni, szortírozni kell, néha átválogatni és lomtalanítani. S ami időt ezzel elvesztünk, azt már nem tudjuk másokkal megosztani. Azt már nem tudjuk közös élményekre felhasználni. Látszólag a tárgyakba fektetett vagyon kényelmessé és boldoggá teszi életünket, de másfelől aggodalommal tölt el, hogy elveszíthetjük és időt rabol el birtoklásuk.
Érdemes ezen elgondolkodni. Van neked is ilyen tapasztalatod? Az alábbi kérdések segítenek továbbgondolni a kérdést.

"Falakat vagy hidakat építek magam és az emberek közé azokból a dolgokból, amelyek a birtokomban vannak?

Mit mondanak nekem mások arról, hogy szükséges-e, kívánatos-e "egy saját hely"? Kinek a gondolatai ezek?

Ha leégne a házam, kit kérnék meg, hogy ideiglenesen szállást adjon?

Beszéljétek meg csoportotokban, ki, milyen dolgot szeretne venni az elkövetkezendő hat hónapban. Válasszatok ki ezek közül valamit, és vegyétek meg, használjátok közösen."