Havasi atya szerint
Don Boscoban
az a jó, hogy mindenkinek lehet róla beszélni, mert mindenkihez közel állt. De
ki is volt valójában ez a pap, aki annyira tisztelte
Szalézi Szent Ferencet, hogy a rendjét róla nevezte el? Ki volt az,
aki pár fillér induló tőkével és hatalmas hittel építtetett
bazilikát „Mária, a keresztények segítségé”-nek?
Don Bosco 1815. augusztus 16-án született egy nagyon szegény olasz
családban, a Torino melletti Becchiben. Az édesapa korai halála után a földművelésből
élő család tulajdonképpen mélyszegénységbe került. Don Bosco hihetetlen
tehetségének és kitartásának köszönhette, hogy mindezek ellenére pap lett.
Hitének és ebből táplálkozó lelkületének pedig azt, hogy amikor 1888. január
31-én meghalt, temetésén százezrek gyászolták és aznap a boltok zárva tartással
emlékeztek meg róla Torinóban.
Mivel érte el ezt a mai celebeket
meghazudtoló népszerűséget? A válasz nagyon egyszerű és nagyon meglepő: mindenkinél jobban szerette a fiatalokat és
a fiatalok mindenkinél jobban szerették őt.
Don Bosco már tanulmányai alatt
is kereste hivatását. Pappá szentelése után, gyóntatója tanácsát követve három
napig járta Torinó utcáit, hogy megkapja a választ, kikhez hívja őt Isten. Ez
alatt a három nap alatt annyi csellengő, kallódó és garázda fiatallal
találkozott, hogy felismerte,
velük kell foglalkoznia. Pár hónappal később,
1841.december 8-án meg is érkezett az első ifjú a sekrestyéjébe. E kezdetben megilletődött
árva kőműves inas - Garelli Bertalan – bizalmát azzal a meglepő módszerrel nyerte
meg magának a fiatal pap, hogy fütyülésre bíztatta, majd ő is csatlakozott
hozzá. Don Bosco fontos pedagógiai módszere volt a későbbiekben is, hogy
minden fiatalban megkereste azt, amiben jó, amihez ért és ezen a ponton
vette fel vele a kapcsolatot. Az
egyéni
képesség tudatos fejlesztése kulcsfontosságú Don Bosco pedagógiájában. Ez a
módszer hozzásegítette a fiatalokat, hogy átélhessék saját fontosságukat, értékességüket.
E kedves közeledés elnyerte bizalmukat. Don Bosco a nevelő és a diákok közötti
bizalmi kapcsolat kialakítását tűzte ki célul. Ez a bizalom vezette őket később
Istenhez.
Don Bosco szerint minden
gyerekben meg lehet találni a jót, s arra lehet építeni. Ahogy egy idős szalézi
fogalmazott: „Minden gyermekben van valami jó – ha más nem, hát az étvágya!”
Hát igen, a szaléziak fontos jellemzője, hogy humorral fűszerezik a szeretetet. A vidámságot Don Bosco nagyra értékelte. Mondogatta is gyakran, hogy az
ördög fél a jókedvű emberektől.
Az első fiatal hamarosan hozta a
barátait, majd azok is a barátaikat és egyre csak jöttek a gyerekek, a fiatalok.
És Don Bosco megszervezte első oratóriumot,
a szabadidő hasznos eltöltésének
helyszínét. Az oratóriumban nyílt lehetőség arra, hogy együtt játsszon a
fiatalokkal, részt vegyen az életükben. Az oratórium a szalézi nevelés központi
eleme ma is. Ide vallástól függetlenül bárki jöhet, akinek igénye van a
szabadidő tartalmas eltöltésére.
Az oratórium másfelől segít a már
elkötelezett keresztény fiataloknak abban, hogy cselekvően éljék meg a szeretetet a többi fiatal felé. Ezek az
elkötelezett fiatalok idejüket áldozzák arra, hogy a többieknek programokat
szervezzenek, megszólítsák mindazokat, akik keresik a helyüket a világban, vagy
csak jó társaságot, jó elfoglaltságot keresnek. Havasi atya szerint ma rengeteg
jó fiatal van, aki örömmel vállal társadalmi munkát. Sokan lesznek közülük
animátorok. Pedig a feladat nem könnyű. 1-1 animátor 10-12 gyerekkel is
foglalkozik a tanév során és a nyári szünetben.
Az oratórium emellett a kapcsolatfelvétel helyszíne is. Itt
tudják az atyák, meg az animátorok és a szalézi munkatársak elérni a
fiatalokat. Itt tudják a gyakorlatban is megvalósítani Don Bosco elvét: elfogadni a fiatalt úgy, ahogy van.
Olyannak, amilyen. Napjainkban sok panasz hangzik el a fiatalokra. Havasi atya
szerint panaszkodás helyett először nézzünk magunkba: Vajon ki a hibás abban,
hogy ilyenek? Milyen példát mutatunk nekik? Mire és hogyan neveljük őket, ha
neveljük egyáltalán? Szereti-e őket valaki igazán? Havasi atya szomorú példát
is hozott. Társadalmunkban egyre több az elvált szülők gyereke. Ezek a fiatalok
egy idő után azt érzik, hogy már sehová sem tartoznak. Ha a szülők új családot
alapítanak, úgy érzik, ők kilógnak onnan, nem törődik velük senki. Havasi atya
pályafutása során számos tragédiával is találkozott, amikor a fiatal élet volt
egy-egy ilyen válás ára. Az atya szerint a társadalom igenis hibás abban, hogy milyenek
a fiatalok. Ezért arra bíztat, hogy ne ítélkezzünk gyorsan! Minden egyes ifjú
esetében keressük a viselkedés mögött az okot! És aztán próbáljunk segíteni!
Próbáljuk támogatni! Foglalkozzunk velük! A
gyerekek és fiatalok várják, hogy foglalkozzanak velük, csak erre manapság
senkinek sincs ideje. Szánjunk rájuk időt, szeressük őket és éreztessük
velük a szeretetünket!
Don Bosco maga volt a cselekvő
szeretet. Minden tettét a fiatalok szeretete irányította. Ha fiataljairól volt
szó, nem ismert lehetetlent. Mivel ismerte a kor gyerekmunkásainak helyzetét,
harcolt is annak jobbá tételéért. Számtalan esetben kereste meg a munkaadókat,
hogy javítson a fiatalok munkakörülményein, küzdjön jogaikért. A munkában egyébként is a nevelés fontos eszközét látta. A mai
fiatalok napjainkban nagyon nehéz helyzetben vannak ezen a téren. Nem tudják, vagy
nem merik felvállalni, amit akarnak és amik lenni akarnak. Havasi atya szerint,
mivel hiányzik a mai ifjúságból a hit,
az Isten gondviselésébe vetett bizalom, ezért azt gondolják, hogy a világban
tapasztalható számos problémát nekik egyedül kell megoldaniuk. Ez a teher és a sok
bizonytalanság agyonnyomja őket. A szülők és a pedagógusok feladata lenne hivatástudatra nevelni a fiatalokat, de
sajnos a legtöbb esetben tehetségük, egyéni képességeik kibontakoztatása
helyett a rájuk bízottakat inkább arra biztatják, hogy olyan irányban
tanuljanak tovább, ami jól kereső álláshoz juttatja őket. Ennek viszont egyenes
következménye a hivatástudat hiánya, majd az ebből fakadó boldogtalanság és
kiégés. Pedig arra lenne szükség, hogy a fiatalok szívvel végezzék munkájukat
és a hivatásuk boldoggá tegye őket.
Don Bosco arra törekedett, hogy
boldog, kiegyensúlyozott fiatalokat neveljen. A munka mellett ugyanolyan fontos
volt számára a játék, a szórakozás.
Véleménye szerint például zenekar és énekkar nélkül a templom csupán halottasház.
Emellett persze az énekkar és a zenekar,
valamint a sport abban is segít, hogy fegyelemhez
szokjanak a gyerekek. A mai fiatalok számára nagy probléma a fegyelem, illetve
annak hiánya. Manapság senki nem követel
tőlük semmit. Don Bosco követelt a fiataljaitól, éppen azért, mert szerette
őket. Véleménye szerint azért kell követelni a fiataloktól, hogy az életre neveljük őket. Hogy később
önállóan is megállják a helyüket a világban. Meg kell tanítani nekik, hogy
tanuljanak, és amit elkezdtek, azt fejezzék is be. Don Bosco arra bíztatta munkatársait
és későbbi rendtársait is, hogy „Neveljétek a fiatalokat!” Elsőként a képzést,
az oktatást tartotta fontosnak, s csak utána a hitbeli nevelést. Véleménye
szerint ugyanis a művelt embernek lehet igazán Istenről beszélni. A szalézi
azonban elsősorban nem tanító, hanem ifjúsági rend. A tanítás csupán eszköz
arra, hogy eljusson a fiatalokhoz.
Éppen ezért Don Bosco szerint a
pedagógus legfőbb jellemzője a szív.
Egy pedagógus, ha nincs szíve, nem ér semmit. A torinói pap legfontosabb
módszerének a családias szeretet iskolai légkörbe való átültetése számított. Napjainkban
persze nem könnyű Don Bosco elvét a gyakorlatban megvalósítani. Nem könnyű a
gyerekek közé menni. Hiszen ma a tekintély
már nem adottság, azt ki kell érdemelnie egy felnőttnek. Emellett Don Bosco
nevelésében a testi fenyítés és a
megszégyenítés szigorúan tilos. A büntetés minden esetben négyszemközt kell,
hogy történjen.
S bár a megvalósítás nem könnyű, azonban
a szeretet pedagógiájának
működőképességét, a szeretet megváltoztató erejét jól példázza a magyar
szaléziak kazincbarcikai iskolája. Ezt az iskolát szörnyű állapotban és
körülmények között vették át, s napjainkban már egy virágzó oktatási intézményt
vezetnek. A szép, rendes és tiszta iskola tanulóinak legjelentősebb része roma,
akik közül sokan jutnak el egyetemre, főiskolára is. És a csodás eredményeket pusztán
a cselekvő szeretet alkalmazásával érte el az iskola vezetése.
Don Bosco korában a hatalom felismerte,
hogy a csellengő, sokszor garázda fiatalok összegyűjtése és megszelidítése a
társadalomnak is hasznára válik, ezért Cavour miniszterelnök mindenben
igyekezett őt támogatni. Tulajdonképpen ő ösztönözte Don Boscot rendje
megalapítására – társaságként. A fiatal torinói pap igazi céljához ugyanis ez a
jelmondat vezetett: „
Szeresd, amit a
gyermek szeret és ő is szeretni fogja azt, amit te szeretsz!” A játék, az
együttlét által kifejezett szeretet és általa elnyert bizalom mind-mind
eszközül szolgált ahhoz, hogy a fiatal lelkeket Istenhez és a társadalomba vezesse.
Jó keresztényeket és jó állampolgárokat nevelni! Ez volt
Don Bosco mottója és ez
ma is a szaléziak mottója! Hiszen a fiatalok a jövőnk záloga!
A szaléziak a világ második
legnagyobb szerzetesrendje. 93 államban vannak jelen, olyan helyeket is
beleértve, mint Oroszország, Kína, vagy több arab állam. Ezekben az országokban
iskolákat tartanak fenn és oratóriumokban foglalkoznak a fiatalokkal. Tagjainak
sorába 16 ezer rendtárs és 13 ezer nővér tartozik, munkájukat világiak tízezrei
segítik munkatársként. A
munkatársak a szalézi elvek civil képviselői. Ők a
rend társadalom felé kinyújtott keze az animátorokkal együtt.
A szalézi animátor az az elkötelezett
keresztény fiatal, aki Don Bosco pedagógiájával és szalézi szellemben segíti és
vezeti a rábízott fiatal társait. A munkatársak és az animátorok
képzésére a szaléziak nagy hangsúlyt fektetnek.