Nagy utazás az ELÉG világába - 15. rész

Az ELÉG ÖRÖM és az ELÉG EGYSZERŰSÉG után a következő hét napban új témával foglalkozunk:

"III. Amennyi nekem elég - könnyíts a terheden"

 Induljunk hát!

  

"15. GYALOG DIGAYAPBA

 “Jobb egy teljes marok nyugalommal, mint mind a két maroknak teljessége nagy munkával és lelki gyötrelemmel.” (Prédikátorok 4:4-16)

Négyórás hegyi út után érek Digayapba, a Fülöp-szigeteki mennonita egyház vezetőinek, Norma és Edwin Lorenzónak az otthonába. Puha fényben fürdenek a rizsföldek, a munkások hazafelé mennek a zöld ösvényeken, főtt rizs várja őket vacsorára. Norma és Edwin háza durván megmunkált deszkalapokból épült, a teteje hullámos bádog. Ahogy belépünk, szinte üres, alig tűnik szembe az egyszerű berendezés: matrac, takarók, párnák, mindegyik családtagnak két-három váltás ruha és néhány eszköz a főzéshez, étkezéshez. Mindenük elférne egy talicskában. 

Jártam már szegény családoknál a Fülöp-szigeteken, de ez a település más volt. Nem nyomasztó a szegénység. A házat zöldségágyások és gyümölcsfák veszik körül. A gyermekek egészségesnek látszanak. A házilag készített olajlámpa fényénél üldögélve a szerény vacsora után megkérdezem Normát és Edwint, hogy boldogok-e. Azt válaszolják, hogy meg vannak elégedve, csak a hosszú út a nehéz az iskolához, a kórházhoz. 

Valaha azt hittük, a fejlődés lehetővé teszi, hogy a szegény emberek utolérjék a gazdagokat. De az ökológusok szerint még öt földméretű bolygóra lenne szükségünk a nyersanyag-szükséglet és a szemét elhelyezése miatt, ha mindenki úgy élne, mint az átlagos észak-amerikai és európai polgár. Ahelyett, hogy mindenkinek többet akarunk juttatni, lehet, máshogyan kell osztanunk, amit rendelkezésre áll, ha a szegénység problémáját meg akarjuk oldani. Norma és Edwin példáján okulhatunk, hogyan lehet beérni kevesebbel.

Dale Hildebrand"

Az én életemben is volt egy időszak, amikor szinte spártai egyszerűségben éltem. Imaközösséget vezettünk egy bérelt lakásban. Saját otthonomat hátrahagyva a matracomat, a legszükségesebb ruháimat és néhány fontos könyvemet, meg némi konyhai eszközt vittem magammal kezdetben. És csodálatos módon semmi nem hiányzott a régi otthonomból. Volt, hogy hetekig feléje sem néztem. Egészen kevéssel is be lehet érni. 

Volt-e olyan időszaka az életednek, amikor egész kevés holmid volt. Hogy érezted magad? Mostani helyzetedhez képest milyennek ítéled azt az időszakot? Mi változott? Minek kellene változnia, hogy újra ugyanúgy élj? Szeretnéd?  

"Elégedettebb lennék-e kevesebb tulajdonnal?

A Föld nagy árat fizet használati tárgyainkért. A globális gazdaság elérte a Föld nyersanyagkészletének és szemételnyelő-képességének határait.

Mégis, a Fortune magazin becslése szerint a hirdetők évente több mint 250 milliárd dollárt költenek arra, hogy reklámok segítségével az embereket világszerte egyre több dolog megvásárlására vegyék rá. (1993. júl. 26. 188-204. old.)

Naponta több mint háromezerszer szólítanak fel bennünket, hogy vásároljunk. Ha valamit megveszünk, máris nyomunkban van a reklámszakma, hogy meggyőzzön, rosszul választottunk, vegyünk másik típust. Olyanok vagyunk, mint a tengerimalacok a mókuskerékben: minél gyorsabban futunk, annál gyorsabban pörög a kerék.

A megelégedettséghez nem a költekezés útja vezet.

Hogyan magyarázható Lorenzóék válasza, mely szerint ők elégedettek az életükkel?

Milyen ismérvek alapján döntöm el, hogy mire van igazán szükségem, és mi lényegtelen?

Vigyél magaddal egy kis jegyzetfüzetet egy napra! Minden alkalommal, amikor elér egy üzenet, hogy vásárolj valamit, jegyezd le, hol voltál, és hogyan kaptad az üzenetet! A nap végén látni fogod, honnan jön a legtöbb felszólítás a vásárlásra. Egy hétig próbáld kerülni azt az üzenetforrást!

Nagy utazás az ELÉG világába - 14. rész

"14. MAGASABBRA A FORRÁSNÁL

 "...mindenben úgy viselkedünk, ... mint akiknek semmijük sincs, mégis mindenük megvan." (2Kor 6,1-10)

Egy kis csoport gyűlt össze winnipegi otthonunkban, hogy életünkről és értékrendünkről beszélgessünk, és hogy eldöntsük, akarunk-e 30 napig az "elég szintjén" élni. 

Először megosztottuk egymással tapasztalatainkat ezzel az életmóddal kapcsolatban. "Az önkéntes szolgálatban és a szemináriumban eltöltött éveink a legértékesebbek számunkra - mondta egyikünk -. Önkéntesként olykor még költségeinket is megtakarított pénzünkből fedeztük. A szemináriumon meg egyik hallgatónak sem volt pénze. Alkalmi munkákkal tartottuk fenn magunkat. Alig volt valamink, mégis életünk legszebb évei voltak ezek, a gyermekeink szerint is." "Lehet, hogy visszatérne az az életminőség, ha megpróbálnátok újra az ’elég szintjén’ élni" - kockáztattam meg a feltevést. "Most meg sem próbálnám" - válaszolta. 

Nem értettem, miért nem akarja ismét átélni életének "legszebb éveit". Megmagyarázta: "A visszatérésünk utáni évek voltak a legfájdalmasabbak az életünkben. Barátaink és hitközösségünk tagjai nagy házakat építettek, új autókat vettek és egzotikus helyekre mentek nyaralni. Senki nem támogatta azt a vágyunkat, hogy egyszerűen éljünk. Úgy éreztük magunkat, mint valami különc csodabogarak, végül feladtuk a próbálkozást. Ezt nem akarom még egyszer átélni." 

Csendben ültünk. Megdöbbentett határozott elutasítása és könnyei. Mennyire másként alakulhatott volna az életük, ha egy olyan egyházba és közösségbe térnek vissza, amely támogatta volna képességüket és elkötelezettségüket az iránt, hogy kevéssel legyenek boldogok.

Dave Schrock-Shenk"

A leírásban említett fájdalmat én is átéltem gyermekkoromban. A szüleim takarékos családból jöttek, ők is ezt az életmódot folytatták tovább. Gyermekként mi nem kaptunk rengeteg és nagy értékű ajándékot. Egy-egy baba, vagy autó, hasznos könyv, kézzel készített ajándék (például egy nyári vászonsátor). Mai fejemmel ezeket nagyon értékesnek tartom. Gyerekként azonban fájdalmas élmény volt, amikor a téli szünet után visszatértünk a suliba és a tanító néni azzal kezdte, hogy mindenki mesélje el, mit kapott karácsonyra. Ez a szocializmus idején volt, tehát még a hatalmas anyagi különbségek előtt, mégis szegényesnek éreztem a többiekhez képest az én ajándékaimat. 

Ma már látom, hogy én viszont sok szempontból többet kaptam. A szüleim rengeteg időt töltöttek velünk, megtanultunk kreatív ajándékokat készíteni és takarékosságuk segítette elő, hogy tanulhattunk és  tudtak segíteni elindulni az életben. Sőt, még többet is kaptunk. Egy életszemléletet. Az ELÉG szemléletét.

Később, amikor bekerültem egy hívő közösségbe, kértek, hogy környezettudatosságomról tartsak előadást. Ám amikor a gyakorlatban is megpróbáltam volna változásokat indítani, megrökönyödve néztek rám. Csak nem gondolom, hogy egy közös ebédre mindenki hozza magával a tányérját, evőeszközét. Hiszen sokkal praktikusabb az eldobható. Elszomorodtam és támogatók hiányában feladtam a kísérletezést. Most, tíz év elteltével néhány korábbi ötletemet mégis megvalósították. Többen indították egyszerre a változást és kitartóbbak voltak mint én.

Te hogyan éled meg a takarékosságot? Szükséges rosszat, vagy értéket látsz benne? Lenne-e lehetőséged nagyobb lábon élni? Ha igen, mi segít visszafogni magad? Ha élhetnél takarékosabban, miért nem teszed meg?  Van-e támogató közösséged?

"Legközelebbi barátaim erősítik-e bennem a hitet legmélyebb elkötelezettségeim iránt?

Egy népszerű mondás szerint: "A víz nem emelkedhet magasabbra forrásánál." Ugyanígy azok, akiket példaképnek tartunk, életükkel mutatják meg, mennyi szintje van az elfogadhatónak, a lehetségesnek. Ezek a példák támogatják vagy visszafogják azokat a kísérleteinket, ahogy legmélyebb értékeink szerint próbálunk élni.

Erősen támogatni kell azt, aki a "túl sok" társadalmában az "elég" szintjén akar élni.

Hogy vélekedik az anyagi javakról egyházam és közösségem?

Legközelebbi barátaim legmélyebb értékeim felé irányítanak, vagy megnehezítik, hogy azok szerint éljek?

Ha nem tartozol olyan csoporthoz, amely támogatná legmélyebb értékeidet, építs ki egyet! Keress hasonló érdeklődésű embereket a barátaid, az egyházad tagjai között. Barátkozzatok össze, és kötelezzétek el magatokat, hogy hosszú távon próbáltok máshogyan élni."

Ismét egy "hét" végére értünk. Az ELÉG EGYSZERŰSÉG hetét éltük. Érdemes visszatekinteni az alábbi két kérdés segítségével a hét legfontosabb kérdéseire.

"Összefoglaló kérdések:

Melyek a legfontosabb új gondolataim a tárgyakhoz való viszonyomról?

Melyek a legfontosabb új gondolataim az emberi kapcsolataimról?"

Nagy utazás az ELÉG világába - 13. rész

"13. A LEGÉRTÉKESEBB AJÁNDÉKOK

 "És ha vagyonomat mind felétetem is, ... szeretet pedig nincsen bennem, semmi hasznom abból." (1Korintus 13)

Az ajándékozáshoz kapcsolódik a munkám, ezért tudom, hogy ajándékot venni jó dolog. Egy olyan világban azonban, ahol túl sok a stressz, az eldobható tárgy, a felszínes boldogság, az ajándékvásárlás feladat lesz, kötelesség. 

"Negyven dollárt költöttem az első unokám diplomaosztója alkalmával, ezért erre az unokámra is legalább ennyit kell költenem" - mondta egy holtfáradt vásárló nemrégen. Tíz perccel később már el is ment az ajándékkal, amit valójában én választottam ki. 

Évek során sok olyan ajándékot kaptam, amelyeknek pénzértéke nem volt, mégis drágábbak voltak nekem, mint akár egy rakomány különleges gyertyatartó. Egy váratlan telefonhívás a barátomtól, aki az egészségem iránt érdeklődött, egy recept kis megjegyzéssel: "Ennek a süteménynek az ízéről te jutottál eszembe", a szeretet ezernyi gesztusa a nagymamámtól, aki 50 mérföldeket vezetett zongorahangversenyeimre, rengeteg gyümölcstortát sütött a különféle ünnepekre, és nagyobb útjaim után az üdvözlete vár az üzenetrögzítőmön. 

Mi gátol abban, hogy ma tegyek valami jót? Miért nem vagyok többször kedvesebb, ha a jó szándék megvan bennem? A bőség világában mi teszi a szeretet gesztusait olyan értékessé? Ma, amint belevetem magam világjobbító teendőimbe, két olyan ember intésére figyelek, akik szakértői a kedvességnek: "Nagy dolgokat nem tudunk tenni, csak kis dolgokat nagy szeretettel." (Teréz anya) “Egy kedves szó nem kerül semmibe" (Gertie Rice, a nagymamám) Elhatározom, hogy valami váratlan jócselekedetet teszek ma. Az elég világában, amelyről álmodom, mindenkinek elég az élelem, a védettség, és elég a kedvesség, az öröm, a vendégszeretet és a figyelem is. Az utóbbiak valóra váltását már meg is kezdhetem.

Doris Daley"

  

Van egy dobozom, illetve két dobozom. Mindkettő már szűkké vált, hamarosan nagyobbra kell cserélnem őket. Az egyikben régi leveleket őrzök. Leveleket, képeslapokat a nagyszüleimtől, szüleimtől, régi barátoktól. Egészen az első táborozásom idejétől napjainkig. Bár mostanában hagyományos lapot már csak a szüleimtől kapok, ha valahol járnak a világban és gondolnak ránk. Mindig szerettem levelet kapni, ezért őriztem meg őket. Amikor vártam a kislányomat, elfogott a nosztalgia és újra olvastam őket. Jó érzés volt olyanok kézírását kezemben tartani, akik már csak az emlékeimben élnek - és olyanokét is, akiknek még megköszönhetem, hogy vannak. 

A másik dobozban apróbb-nagyobb tárgyak vannak, melyek fontosak voltak az életem egy-egy szakaszában. Átnézve őket egyértelmű, hogy többségük kötődik valakihez. Érzelmeket idéznek fel számomra. 

Mindkét doboz időről-időre előkerül rendrakások idején, de tartalmukat nem tudom kidobni. Túl értékesek számomra, pedig másnak nyilván csak egy halom lom. Az teszi értékessé őket, amilyen kapcsolatban vagyok, voltam azzal, akitől származik. Ez az érték megfizethetetlen.  

Neked vannak olyan tárgyaid, melyeket azért őrzöl, mert fontos számodra az, akitől kaptad? Erről is gondolkodj el az alábbi kérdésekkel együtt.

  

"Mi tart vissza attól, hogy gyakrabban adjam önmagam ajándékát?

 "Miféle bölcsesség lehet nagyobb a kedvességnél?" - Jean-Jacques Rousseau

A különböző ajándékozási alkalmakkor milyen nem-anyagi ajándékot tudnék adni?

Mi volt a legértékesebb ajándék, amit valaha kaptam?

Legközelebb, ha vásárolt ajándékot akarsz adni, az ajándékot olyan szervezettől vedd, amely az igazságos kereskedelmre törekszik. (Ilyen pl. a Fair Trade hálózat, vagy a Tízezer Falu hálózat: http://www.tenthousandvillages.ca/)"

Magyarországon például a Tudatos Vásárlók Egyesülete kedvezménykártyájának igénybevételével  tudsz tudatosabb ajándékot vásárolni. A Fair Trade, azaz igazságos kereskedelemről is az ő oldalukon találsz egy jó összefoglalót. Néhány üzletről pedig a Humusz ezen oldalán tájékozódhatsz.

Nagy utazás az ELÉG világába - 12. rész

Tegnap azzal foglalkoztunk, hogy tárgyaink, illetve a tárgyak utáni vágyaink fogságban tartanak. Ma arról lesz szó, hogy ezek létrehozása és birtokunkba kerülése révén milyen hatást gyakoroltunk a Földre.

"12. VEGYÜK ÉSZRE HATÁSUNKAT A FÖLDRE

 "A folyóvizek tapsoljanak, a hegyek együttesen örvendezzenek az Úr előtt" (Zsoltárok 98)

Gyakran zuhog az eső Kentucky hegyes-völgyes keleti részén, ahol élek. A folyókban, patakokban hömpölyög a sáros víz. Amikor lemegy az ár, könnyen meg lehet látni a magas vízszint vonalát. A part menti fák és cserjék ágain ugyanis fennakad a víz hordta szemét: zacskók, használt pelenkák, üres tejes flakonok. A zavaros víz alatt pedig régi autógumik, szódásüvegek és egyéb kidobott tárgyak vannak. 

Nem mindig volt ez így. A térség természetvédelmi területein a víz tisztán folyik fényes kövek fölött, a part menti fenyők lábánál vastag a moha. Valaha ilyen volt egész Kelet-Kentucky - mielőtt megjelentek mindennapi életünkben az olcsó, eldobható használati eszközök. 

Egyszer egy művészeti órán szobrász tanárnőnk figyelmeztetett bennünket, hogy fontoljuk meg jól, mit alkotunk a Föld nyersanyagaiból: "Ne feledjétek, a szobraitok talán tovább fognak létezni ezen a világon, mint ti magatok! Ezért először tegyétek fel magatoknak a kérdést: milyen hatással lesz az alkotásom a világra?" 

Nem felejtettem el tanárom figyelmeztetését, ezért megfontolom, hogy megvegyem-e a következő rövid életű tárgyat a legközelebbi leértékelésnél. Mennyire fontos? Meddig használható? Mi történik vele, ha nekem már nem kell? Talán meg sem kell venni, mert jó a meglevő is, s Kelet-Kentuckyban valamivel tisztábbak lehetnek az áramló folyók.

Liz McGeachy"

Az elmúlt 25 év nagy változásokat hozott Magyarországon. A hiány gazdaságából nagyon gyorsan átkerültünk a kapitalizmus fogyasztási kultúrájába. Mindenki el akar adni nekünk valamit. A választék óriási és bizony nagyon nehéz nemet mondani. Hiszen ha van pénzem és éppen nagyon kívánatos, vagy úgy gondolom, hogy szükséges is az a dolog, miért ne vegyem meg? A szükséges azonban egy nagyon tág fogalom. A létszükséglettől a jó lehet még valamire fogalmáig bármi belefér. Sőt, azon is túl. 

De nézzük meg néha a másik oldalt is! Milyen anyagokból készítették el azt a tárgyat? Mennyire szennyező az alapanyagok beszerzése, az előállítási folyamat, s majd esetleg a tárgy végső megsemmisülése? Kik készítették és milyen körülmények között. Kikre volt hatással az, hogy az alapanyagait meg kellett szerezni? Az energia, ami az előállításához kellett, vajon milyen forrásból származik? Ennek milyen hatásai vannak és lesznek? Hogyan került hozzám? Milyen messziről? Milyen úton? Ehhez mennyi és milyen energia kellett? Mennyire szennyező a mód, ahogyan hozzám került? És mi lesz vele, ha már nem kell nekem? Megannyi kérdés, de mind ugyanarról szól. Erőforrásokat vettem igénybe és ennek során hatással voltam más emberekre, más élőlényekre és otthonukra.

Amikor a hazai és romániai civil szervezetek a verespataki bánya nyitása ellen kezdtek tüntetni, az egyik ismerősöm éppen az esküvőjére készült. Aktív résztvevője volt a tüntetéseknek. Ők a menyasszonyával például azzal is kifejezték ellenérzésüket, hogy jegygyűrűjüket nem aranyból készíttették. Mert az arany előállítása szerte a világon hatalmas környezeti károkat okoz, a társadalmi hatásokról, a munkások egészségéről és munkakörülményeiről nem is beszélve. Ez elgondolkodtatott. 

Szoktál-e arra gondolni, amikor épp a következő párszáz forintos, vagy többezer forintos tárgyat megveszed, hogy vajon ki készítette, milyen körülmények között és alapanyagainak begyűjtése milyen környezeti és társadalmi hatással járt? Tényleg fontos ez, vagy csak néhány széplelkű környezetvédő túlbuzgósága? 

"Milyen hatással van életmódom a Földre?

Több mint száz éve egy brit közgazdász jellemezte az angol fogyasztók beszerzési "körét": "Észak-Amerikából és Oroszországból jön a gabona ... Peru küldi az ezüstöt, Dél-Afrikából és Ausztráliából ömlik az arany Londonba; a hinduk és a kínaiak termesztik nekünk a teát és a kávét, az összes cukor és fűszerültetvényünk Indiában van. Borunk Spanyolországból és Franciaországból származik, a Földközi-tenger vidéke a gyümölcsöskertünk." (Stanley Jevons, A szénkérdés, 1865)

A mai globális gazdaságban csaknem mindannyian használunk olyan árucikkeket, amelyeket a világ másik tájáról hoztak. Szemetünket autóink kipufogógázával és gyáraink füstjével együtt szétterítjük a világban.

Ablakunkból nem láthatjuk, mi az ára fogyasztásunknak. Meg kell tanulnunk más szemszögből nézni a dolgokat, ha észre akarjuk venni "hatásunkat a Földre".

Veszélyezteti-e valami kedvenc tájam szépségét és sértetlenségét?

Mi kellene hogy történjen ahhoz, hogy ez a táj így megmaradjon nekem és a jövő nemzedéknek?

Ültess egy fát!

Vizsgáld át a szemetet otthon! Ha találsz olyan dolgokat, amiket újra lehetne hasznosítani, próbáld meg kialakítani ennek rendszerét.

Válassz egy kellően összetett tárgyat, ami a birtokodban van - egy biciklit, gépkocsit, sztereót. Járj utána, milyen alkotórészeket vettek el gyártásakor a földből, és a gyártás során milyen hatás érte a Földet. Tedd fel a kérdést önmagadnak: Mennyi ideig fogom ezt használni? Mit csinálok vele, ha már nem kell? Választható-e jobb, kisebb negatív hatású megoldás az adott tárgy megvétele ill. kidobása helyett? Ha igen, fontold meg, ha választanod kell!"