Az ember amortizációja? – Jávor András (72 Tanítvány
Mozgalom) az egészség három tényezője (testi, lelki, szociális) közül az elsőre
fókuszált előadásában. Mint mondotta, jelenleg a világ szubkultúrának tekinti a
vallást. Az egyház a létezés kapcsán nem csak a MIÉRT kérdést teszi fel, de a
HOGYAN-t is. Egy keresztény nem feledheti, hogy teste-lelke Isten
megnyilatkozása. Isten jele vagyunk a világban. Mi vajon az ember? Természeti
lények vagyunk, de ha uralmat tudunk szerezni testünk felett, azzal a teremtés
védelmét is segíteni tudjuk. A megismerés folyamán alany és tárgy is vagyunk.
Isten párbeszédet folytat velünk és szeretete tart életben bennünket. A
megismerés fontos emberi tulajdonság, de vajon megismerhető-e valójában az
ember? Elég, ha csak arra gondolunk, hogy agyunkban 1012 idegsejt
van és egy sejt 50 ezer kapcsolattal rendelkezik. Ez olyan mennyiségű
kapcsolat, ami felfoghatatlan. Titok tehát igazából az ember.
A természet Isten
ajándéka. A környezetszennyezés magunknak is árt, károsítja az egészséget. A
világ emellett elmagányosodott, mely kihat a testi-lelki egészségre. A
legkiszolgáltatottabbak a világ környezeti problémáira a legszegényebbek. Náluk
több a betegség és rövidebb a várható élettartam. De vajon a világ problémáiban
tényleg a túlnépesedés az első és legfontosabb ok? A Laudatosi’ szerint ez a nagyfogyasztók,
a fogyasztást fenntartók érve. De ha a számok mögé nézünk, látjuk, hogy a
megtermelt élelem 1/3-a felhasználás nélkül elvész. Ez pedig olyan, mintha ezt
a szegények asztaláról lopnánk el.
Mindannyian társas lények vagyunk, Isten
ajándékai. Lényünk lényege, hogy szeretve vagyunk. Isten mindannyiunkat
önmagunkért szeret és tart a létezésben. Az ember azonban elfordult
teremtőjétől. A modern embert nem nevelik felelősségre. A tudomány
növekedéséhez nem nőttünk fel lélekben. A technokrata paradigma hozza magával a
korlát nélküli életet. A megtéréssel új ember születik.
Néhány ábrát is
mutatott a hazai helyzetről. Ennek alapján a tumoros halálozásban vezetők, a
tüdődaganatban világelsők vagyunk. Vezető halálokaink a kardiovaszkuláris és a
tumoros. Az iskolai végzettség arányosságot mutat az egészségtelen életmóddal.
Az egészségügyi kiadások a közjó részét képezik. Szükség volna méltányos
betegellátásra. De mi magunk is felelősek vagyunk a helyzetért, amikor
hozzájárulunk, hogy a rendszerben korrupció működhet és sok esetben az adó,
mely fedezet lehetne, nem kerül befizetésre. Gondoljunk erre, mikor nem kérünk
számlát. Fontos lenne, hogy a tudomány eszközei szolgálják az embert, javulását
Isten munkatársaként. Az ember az Isten, mint művész alkotása. Ha beteg lesz,
az egészségügynek alázattal kell helyreállítania.
Felkért
hozzászólóként Román Zsuzsa (Fokoláre-EcoOne)arról
beszélt, hogy az
egészség kapcsolódik a világ dolgaihoz, nem elválasztható attól. A Laudato si’
szerint életmódváltásra van szükség. Meg kell változni a gondolkodásunknak.
Szükség van nevelésre és önnevelésre. És a Laudato si’ szerint fontos a hála, a
világ ajándéknak tekintése, a szép értékelése, a másokkal való közösség, a
mértéktartás és az egyszerűség.
Fontos tudatában lennünk, hogy a kevesebb több.
A vásárlásunk egyben erkölcsi cselekedet is. Ha lemondásként éljük meg, az nem
visz előre. De tekinthetünk rá úgy is, mint ajándékozásra. Az adás örömet okoz.
Erre épít a Fokoláre az adás kultúrájával. Az ajándékozással Isten példáját
követjük. Adjunk ingyenesen, bőkezűen! A FokoláreEcoone
munkacsoportja
2013 óta működik hazánkban is. A szeretet dobókocka mintájára megszületett és
hazánkban is elérhető az ökológiai
dobókocka,
ami a környezeti nevelés során kiválóan alkalmazható és a Laudato si’ enciklika
üzeneteinek népszerűsítését célozza.
Utolsóként még hangsúlyozta, hogy az átélt
élmények megosztása is fontos, mert ezzel is erősítjük egymást.
A szegénység dimenziói – Vecsei Miklós (Magyar Máltai
Szeretetszolgálat)a
rendezvényt először is a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület elnökének, az
ÉrMe Üzleti Hálózat meghatározó alakjának, az idén április 22-én, a Föld Napján
váratlanul elhunyt ifj. Rohály Gábor elmékének
ajánlotta.
Cselekedeteinkből
látszik, hogy úgy bánunk a szegényekkel, amint Földanyával is bánunk. A „hajléktalan
Jézus” szobrát
szerették volna Budapest valamely részén felállítani, de mivel minden kerület
húzódozott tőle, így a szobor egyelőre vándorútra indult. Tapasztalata szerint
nagyon népszerű a gyerekek körében, akiknek még nincsenek előítéleteik.
A
felnőtteket viszont sajnos ez sem hozza közel a valósághoz. Az igazi
hajléktalanokat kerüljük. Pedig az az ember is titok, csoda. Persze az is igaz
talán, hogy aki igazán szeret és akit igazán szeretnek, az nem lesz
hajléktalan. Arra kérte a hallgatóságot, hogy ha legközelebb hajléktalant
látnak, tegyék fel maguknak a kérdést: Te vagy az, Uram? Ha ezt a kérdést fel
tudjuk tenni őszinte szívvel, akkor adakozhatunk is. Ha nem, akkor inkább ne is
adjunk. Saját hosszú tapasztalatából óva intett attól, hogy egy hajléktalant
haza akarjunk vinni, így próbálva segíteni neki. Nem fog menni. De igenis
odamehetünk és megkérdezhetjük a nevét, hogy legközelebb a nevén szólíthassuk.
Ez egy hajléktalan ember számára hatalmas ajándék, ha valaki a nevén szólítja.
Csodát tehet.
A
hajléktalanok után egy másik problémára hívta fel a figyelmet. Egy vidéki
iskola volt a fotón, nagyon siralmas, leromlott állapotban. 310 gyerek jár oda.
És még 300 településen vannak ilyen iskolák. A gyerekek ingyen kapják az ebédet
– műanyag dobozban. Kézzel eszik meg, az udvaron. Ezek a gyerekek 20 év múlva
felnőttek lesznek. De hogyan? Innen nem lehet hova elindulni. És ma
Magyarországon rengetegen indulnak innen. Amikor felnőnek, nagyon komoly
problémát fog az okozni. Miért ül a cigánygyerek az édesanyja karján folyton?
Mert nincs hova letenni.
A képen egy szobabelső volt. Döngölt padló, ágynemű,
sparhelt. Mérhetetlen nyomor. Itt nem lehet a gyereket a földre letenni. S egy
gyerek, aki nem mozog szabadon, az értelmileg is lemarad. Egy ilyen helyen nem
lehet felnőni. Hogy miért szegregáltak? Mert például nincs lehetőségük
rendszeresen fürdeni, vagy tiszta ruhát venni. Ezért büdösek. A büdös embert,
büdös gyereket pedig elkerülik a többiek. Nem vonzóak. Ez már nem szegénység. A
szegénységben van hiány, de onnan van felfelé út, van cél. Ez maga a
kilátástalanság. Ez a nyomor. A mélyszegénység. Ez egy másik létállapot. Innen
nincs cél, itt nincs holnap. [És egyre csak peregtek a képek az előadáson. A
legmegrázóbb az volt, ahol egy kislány
vágyódva nézett egy hegedűt. Amilyen neki sosem lehet. Pedig nyilván kiváló
adottságai vannak hozzá, hogy megszólaltassa, virtuóza legyen.]
Mindig közel
kell menni, mielőtt bármit teszünk. Ezekben a hajlékokban mindig ott van egy
Jézus és egy Mária kép. Itt az anyák élő kapcsolatban állnak Máriával. Az
egyetlen lénynek érzik, akihez igazán fordulhatnak, akitől segítséget várnak.
Nekünk pedig el kell gondolkodnunk, hogy ezt a problémát miként tudjuk közel
hozni a társadalomhoz, magunkhoz? Miként tudjuk élővé tenni? Hiszen ezen a 300
településen több gyerek él, mint hazánk négy legnagyobb városában. Jó a
kötelező óvoda, mert legalább 3 éves kor felett megkerülnek ezek a gyerekek, de
így is 25%-ot elveszítünk az első 3 évben, 20%-ot pedig már a mama pocakjában.
Ezek a gyerekek, mire bekerülnek a közösségbe, az iskolába, már nem tudják
befogadni a tananyagot. Egyszerűen nincsenek meg hozzá a képességeik. A
tananyag a budai középosztály gyerekeikre van kallibrálva. Ezek a gyerekek pedig
ettől nagyon messze vannak. És mivel eleve úgy indulnak, hogy nem fogják tudni
elsajátítani a tanulnivalót, elvesznek. Kudarcra születtek. Sosem fognak
dolgozni, mert nem képesek rá. Sikerterápiára van tehát szükségük. Miben jók?
Hát pl. a fociban. Ezzel tudnának integrálódni. Saját csapatot kiállítani.
Ebben sikerélményt átélni. De számos ilyen dolgot lehet még találni, csak
kreatívnak kell lenni és akarni megérteni, segíteni.
El
kell határoznunk, hogy mi magunk is vállaljuk saját utunkat saját Ninivénk
felé. Elindulunk oda, ahová Isten küld. Fel akarom-e ismerni Jézust a
szenvedőben, hajléktalanban, nincstelenben? Ne ijedjek meg, ha elsőre nem megy.
De legalább tegyem fel a kérdést: Te vagy az, Uram?
Családjainkról őszintén – Dávid Bea (SE
Mentálhigiéné Intézet, 72 Tanítvány Mozgalom) az előző téma kapcsán ajánlotta,
hogy nézzük meg a Brazilok című filmet. Segít felfogni a problémát. Saját
előadásában szintén egy hasonló tükröt kíván tartani és megmutatni, hogy lehet
a dolgokon változtatni. Tudnunk kell, hogy ami körülöttünk van, az hat ránk is
és a gyermekeinkre is. Nem elég már csupán a példánk arra, hogy a gyermek
másképp viselkedjen, mint a világ. Beszélni is kell róla! Ha a hazai trendeket
nézzük, az látszik, hogy nem pusztán a teljes termékenységi ráta csökken, de
egyre kevesebb a szülőképes nő és azok is egyre később vállalnak gyermeket. S
vajon kikről is beszélünk, amikor azt mondjuk, hogy „mi, keresztények”. A
megszólítható lakosság 20%, az egyházian vallásos 10%. Ezek a számok a 15 és 29
éves korosztályban – tehát a gyermekeinknél – csupán 7,3 és 4,9%. Tehát egy
generáció alatt felére csökkent. Erős a társadalmi hatás. A templomba járás
aránya azon rétegben is esik, amely vallásos nevelésben részesült. De a
párkapcsolati helyzetek alapján sincs sok különbség hívő és nem hívő között.
Magas azok aránya, akik partner nélkül, egyedül élnek. Hol van a társ? Hol
lehet vajon megtalálni? Mert ha nem lesz meg, nem lesz népességnövekedés.
Egyetlen mutató tér el szignifikánsan: azok aránya, akik házasságot szeretnének
kötni.
Viszont abban már nincs jelentős különbség, hogy probléma esetén
kilépjenek-e a kapcsolatból vagy sem. Ebben ugyanolyan a megoszlás, mint a
társadalom többi szegmensében. A keresztények gyermekvállalását nehezíti, hogy
a társadalom átlagánál jelentősebben várják el – vagy környezetünk – a négy
feltétel együttes teljesülését: biztos anyagiak, lakás, tanulmányok és
munkahely. Emellett már a keresztények körében is a tervezett gyerekszám 2 alá
esett.
A megszületett pedig mindig alatta marad a tervezettnek. Mivel a
családokban már ilyen problémák jelentkeznek, fontos volna, hogy legalább a
kisközösségek segítsék a családokat a nevelés munkájában.
Hortobágyiné Nagy Ágnes (Kecskemét-Széchenyivárosi
Közösségépítő Egyesület) elmondat, hogy a családok nevelési munkájának
segítésére hozták létre
a Boldogabb Családokért Programot (Családi Életre Nevelés Program). Az iskolákban oktatnak a családi
életről több iskolában is mind a 12 évfolyamon. Az iskolák és a diákok örültek
a kezdeményezésnek, de a szülők támogatása is elengedhetetlen. Az órák
felölelik a gyerekek értékességtudatának erősítését, a szeretetnyelvek
megismertetését, a szerelem kérdéskörét, de a természetes fogamzásszabályozást
is (Ciklus Show).
A program kezdetét egyébként a természetes
fogamzásszabályozás jelentette, melyet 1990-ben kezdett oktatni Kecskeméten,
orvosként.
Ez bővült később a Boldogabb Családokért Programmá. 2001-től tíz
évig a Sapientia főiskolán volt családdal kapcsolatos képzése is. A NAT-ba bekerült a családi életre nevelés, melyet Kopp Máriával
dolgoztak ki. De a legfontosabb, hogy gyermekeink elé vonzó családi életet
éljünk!
Vizy Zsuzsanna (Családi Szolgálatok Ligája Alapítvány) elmondta, hogy szervezetük
a párok és családok problémáival foglalkozik. A fiatalokon egyre inkább
érezhető egy kapunyitási pánik, méghozzá komoly szorongások formájában. A
középkorúak (40-45 évesek) esetében pedig kiürült kapcsolatok, elmagányosodás,
érdektelenség tapasztalható. Sem a fiatalok, sem a középkorúak nem tudnak mit
kezdeni konfliktusaikkal, problémáikkal, szorongásaikkal. Egyre inkább jelen
van a társadalomban a lelki és érzelmi éretlenség, tudatlanság. Az érés egy
időigényes folyamat, de az információs társadalom egyre gyorsuló korában élünk,
ahol semmire sincs idő. Ez a kapcsolatok elvesztéséhez vezet. A keresztény
családok sincsenek jobb helyzetben, csak ha jó közösség veszi őket körül, akkor
talán kicsit könnyebb. A spiritualitásnak nagy szerepe lehetne, mivel az általa
biztosított töltekezés, csendesedés utat, segítséget jelenthet. A Caritas inVeritate
szavaival élve: Öleld magadhoz a valóságot, akkor is ha nehéz!
(Be)ismerni a nyilvánvalót – Victor András (Magyar
Környezeti Nevelési Egyesület, MRE Ökogyülekezeti Tanács) azzal kezdte
előadását, hogy a teremtésvédelem és a fenntartható életmódra nevelés hasonló
témával dolgozik. A fenntartható életmódra nevelés keretében nem tudást adnak
át, hanem kompetenciákat fejlesztenek. Ebbe beletartoznak az ismeretek mellett
a készségek (működési képesség) és az értékrendszer (pozitív attitűd) is.
Az
ismeret környezeti kérdések kapcsán tények, adatok, összefüggések körét
jelenti, melyek átadásában jól teljesítünk, mégis jelentős a
környezettudatlanság. Felmerül tehát a kérdés, hogy vajon az ismeret elvezet-e
az életmódhoz? A válasz egyértelműen NEM. Tehát nem az ismerethiány a
kulcsprobléma.
Ha áttérünk a képességek vizsgálatára, azt látjuk, hogy ez
felöleli a készségek, ügyesség, rutin terén a manuális képességeket, ahol
szintén jól teljesítünk. A gondolkodás terén a látásmód, paradigmák
rendszerében azonban problémákat fedezhetünk fel. Mi a megoldás? Merre kell
indulni? Az önértékelés terén szükséges volna reflexióra, önkritikára,
korrekció képességre. Egyszerűbben fogalmazva, be kellene tudnunk vallani, ha
felismerjük, hogy eddig valamit rosszul gondoltunk, tettünk. Persze ez nagyon
nehéz. Mintha évtizedeket kellene szemétbe dobni. Nem is nagyon szeretjük
megtenni. A következő a komplexitás, azaz az összefüggések területe. A rendszerszemlélet,
a hálózatokban gondolkodás, az ökológiai látásmód segítheti, hogy a világról
komplex módon tanuljunk. Sajnos jelenleg tantárgyközpontú tanulás folyik. A
harmadik tényező a komplementaritás, annak beismerése és felismerése, hogy a
világ nem fehér és fekete. Ne egyszerűsítsük le! El kellene fogadnunk a
párhuzamos igazságokat! Ez segítene megismerni a világot a maga
bonyolultságában. No, ez a fajta gondolkodási képesség jelenleg nagyon gyenge
és ez maga a kulcsprobléma.
Ha az ismeretek és a készségek után
az értékrendszert is megvizsgáljuk, szomorú képet kapunk. Az anyagi világ
fontosabb, mint a lelki, a legyőzést választjuk a megegyezés helyett,
erőszakhoz folyamodunk szelídség helyett, rekordokat döntögetünk a kicsi szép
elve helyett és még többet akarunk az elég világa helyett. Igényeink és
vágyaink hajtanak, bőven túllépve szükségleteinket.
Ez a torz értékrendszer a
fő probléma jelen világunkban. Ezt kellene megváltoztatni. Paradigmaváltásra
van szükség az iskolában, a társadalomban és a templomokban. Ehhez erő és
lelkesedés kell!
Kodácsy-Simon Eszter (Evangélikus Hittudományi Egyetem) arról
beszélt, hogy nagyon fontos szokásaink megváltoztatása. A környezeti nevelés
csak a kognitív oldalt szólítja meg, de ez csak féloldal. Kultúrára,
spiritualitásra van szükség technokrata világunkban. A technológia nem oldja
meg a problémákat. Tudjuk a veszélyeket, de nem érezzük! A döntések,
cselekvések agykérgi szinten is mozognak, de ez lassú folyamat, nem képes gyors
reagálásra. Kelnek bennünk érzetek minden pillanatban. Vajon ezekre az oktatás
során tudunk-e és miként, meg mit építeni? A nevelésben is a fogyasztói
társadalom kifejezéseit használjuk, ugyanazt a szóhasználatot alkalmazzuk! Új,
bibliai képek kellenének. Más látás. Reményt kellene mutatni, ami cselekedni
tanít! Bizonyosságot adni arról, hogy valaminek értéke van függetlenül attól,
hogy hogyan végződik!
Puskásné Túri Ildikó (Kaszap Nagy István Református
Általános Iskola, Túrkeve) egy kis település lehetőségeit vázolta az oktatás
terén. Ökoiskolából, ráadásul egy örökös ökoiskolából érkezett. Az iskola
működésében is érvényesül az öko szemlélet. Igyekeznek a környezetbarát
közlekedést népszerűsíteni, helyi termékeket vesznek, erdei iskola programokra
viszik a gyerekeket, van hittantáboruk, számos kezdeményezéshez (Teremtés hete, Szeretethíd, Komposztünnep)
csatlakoznak és iskolakertet tartanak fenn. Mindezekkel a céljuk, hogy a
diákokban érzelmi kapcsolatot alakítsanak ki a teremtett világ felé.
Tóth Gábor (Magyar Kolping Szövetség) a
Kolping Iskolákról mesélt, bár a Kolping Szövetségről szinte mindenkinek a
Szállodák jutnak eszébe. 14 iskolát tartanak fenn, amiből egy működik
Budapesten. Mit jelent a gyerekeknek a teremtésvédelem? Ez attól függ, hogy
csak tantárgyként találkoznak vele, vagy beépül a mindennapjaikba.
Alapélményekhez kell visszanyúlni. Kolping szerint először is jó szakembernek
kell lenni. Erre képezik elsősorban a fiatalokat. Hiszen ha van egy jó
szakmájuk, képesek lesznek magukat és családjukat is eltartani, s így a
teremtett világot is fenntartani. Fontos, hogy szakemberként azt alkossa meg,
amire valóban szükség van, ne pazaroljon! Kolping azt is mondja, hogy légy jó
családtag. Tehát jó tagja a közösségnek. Ne tedd tönkre a másét! Azt is mondja,
hogy légy jó keresztény, azaz higgy a teremtett világban és add hozzá a részed.
Végezetül azt is kéri, hogy légy a társadalom építő tagja! Védd meg a
károsodástól! A kolping szellem felelősségre, szolidaritásra neveli a
fiatalokat. Hogy ne elvegyenek, hanem hozzátegyenek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése