Linda Dillow konferencia - 4. rész

A szünetet követően az Istennek való odaszánás, az ötödik témakör következett. Linda szerint nagyon fontos, hogy megadjuk magunkat Istennek. Fel kell adni saját történetünket. Hiszen a konferencia célja az volt, hogy levessük az álarcunkat. Sírunk és Istent dicsőítjük, amikor megvált, megszabadít és meggyógyítja a megtört történeteinket. Sok keresztény gondolja azt, hogy Isten bizonyos dolgokat nem tud megváltoztatni, meggyógyítani. De Isten nem így gondolja. Ő Jehova Rafa, azaz Isten, aki gyógyít. Aki hamuból szépséget teremt.

Linda elmesélte, hogy csodás anyukája, de bántalmazó alkoholista apukája volt. Annyi bántásban volt része gyermekkorában, hogy csak gyűlölni, megvetni tudta az édesapját. Kívül álarcot viselt, azt mutatta, hogy minden rendben az életében, de belülről mélyen sebzett volt. Emiatt irányító, ellenőrző személyiséggé vált, úgy, hogy maga sem tudott róla. Megtérése után is megmaradt ez a személyiségjegye, pedig életünkben csupán egy irányító lehet: vagy Isten, vagy mi magunk. Őrizte keserűségét, haragját apja iránt, pedig a keserűség saját magát rombolta. Ekkor, első egyetemista évében eljutott egy keresztény találkozóra, ahol megérezte, hogy a résztvevőknek van valamijük, ami neki nincs. Ekkor értette meg, hogy a kereszténység nem etikai kódex, hanem kapcsolat egy személlyel. És ebbe a kapcsolatba bárki beléphet, aki elismeri Istennek, hogy bűnös és megköszöni neki, hogy Jézus meghalt a bűneiért és behívja Jézust az életébe, mint megváltóját. Isten szeret (Rom 3,23), Krisztus pedig életét adta érted (Rom 6), tehát szabad vagy! A találkozón az előadó a Jn 3,16-ról beszélt. Azt kérte a résztvevőktől, hogy otthon mindannyian olvassák és mondják el ezt a szakaszt úgy, hogy saját nevüket helyettesítik be a "világ" helyére. Linda számára ez az esemény egész életét megváltoztató tettnek bizonyult. Behívta Jézust az életébe és Jézus megbocsátott neki. Ezért kérte a konferencia résztvevőit, hogy ők is tegyék meg most ezt vele együtt. Mondják el vele a következőt:

" Úgy szeretett Isten engem, ....... (itt mindenki a saját nevét mondja), hogy egyszülött fiát adta értem, hogy ha benne hiszek, örök életem legyen és el ne vesszek!"

Amikor Isten megbocsátott neki, arra is kérte, hogy Linda is bocsásson meg az édesapjának. Linda erre kezdetben képtelen volt. De a Mt 18,21-35 megmutatja, miért kell megbocsátani egy gonosz apának is. Amikor a király megbocsátott, de a szolga nem, akkor a szolgát sötétségre vetették. Ez a sötétség tulajdonképpen maga a keserűség, a harag. Ennek gyötrelme. A harag elutasítja a gyógyulást, a felejtést is. Nagyon romboló. Igazi börtön. Nem engedi lezárulni a harcot. Linda felismerte, hogy bár apja nem érdemli meg az ő bocsánatát, de ő maga sem érdemelte meg Isten bocsánatát. Amit Isten vár, azt jól példázza a két horog története. Isten horgán ott van ő, Linda. Linda horgán meg az apja. Isten eleresztette őt, Lindát a horgáról és azt kérte tőle, hogy Linda a saját horgáról eressze el az apját, de ne a vakvilágba, hanem Isten horgára. Így Linda helyett Isten lehet az apa bírája, mert Ő az igazi, az igazságos bíró. Linda végül képes volt megtenni ezt. És megszabadult. Isten minket is átformál, ha igent mondunk neki az üdvösségre, megbocsátásra, megváltásra. Higgyem el, hogy Isten engem is át tud formálni! Ha Lindát, Darlene-t, Jessát át tudta formálni, akkor nyilván az én életemben is meg tudja tenni. 

Ekkor Linda megkérte azokat, akik még nem ismerték meg Jézust, mint személyes megváltójukat, hogy jöjjenek oda a színpad elé és így fejezzék ki Jézusnak, hogy meghívják Őt az életükbe. Itt együtt kérték az előadók Jézus áldását a friss megtérőkre.

Linda elmondta, hogy Isten a legcsodálatosabb apa, aki megvéd, szeret és meggyógyítja szívünk sebeit, ha oda tudjuk szánni életünket Neki. De mi sokszor vitatkozunk, bár Isten jóval bölcsebb és látja életünk egész mintázatát. Fontos tehát, hogy Istenben bízó nővé váljunk, nyissuk meg akaratunkat az Isten előtti imádatban. Életünkben ehhez két példánk is lehet.

Az egyik Jób, aki teljesen odaszánta magát Istennek (Jób 1,20-21). A legjobb ember volt a világon, mégis egy nap alatt elveszített mindent. Ennek ellenére földre borult és imádta Istent, áldotta az Úr nevét, aki mindent adott és mindent elvett.

A másik Ábrahám, aki fiát is kész lett volna feláldozni Istennek (1Móz 22,1-18). Isten három utasítást adott Ábrahámnak Izsák kapcsán: vedd, menj, áldozd fel! Otthon olvassuk el ezt a részt a Bibliából és kérjük Istent, hogy tanítson róla! Ábrahám nem értette Isten utasítását, hiszen az Ószövetségben az szerepel, hogy sose áldozd fel gyermekeidet, mert azt a pogányok teszik. Ráadásul Ábrahám éveket várt erre az Isten által megígért fiúra. S bár Ábrahám nem érti Istent, mégis teszi, amit kért. A Biblia nem írja, de vajon mi játszódhatott le Ábrahám lelkében a kb. 3 napi út alatt? Nyilván haldoklott belülről, esetleg vitatkozott, kérlelt. Amikor Izsák megkérdezte tőle, hol az áldozati bárány, Ábrahám annyit mond, hogy majd Isten gondoskodik róla. S valóban, amikor az angyal megállítja Ábrahám kést emelő kezét, Ábrahám meglátja a bokorban fennakadt kost. Az állat nyilván régóta ott volt, a gondoskodás készen állt régóta, csak Ábrahám nem látta. A mi életünkben sem az a kérdés igazából, hogy miért van fájdalom, hanem az, hogy Isten mit hoz majd ki belőle. Amikor körbenézünk, talán nekünk is reménytelennek tűnik minden, de Isten azt mondja, hogy ha szellemi szemekkel néznénk, akkor látnánk a gondoskodás, mert Ő már látja ott. Ábrahám is úgy nevezte el a helyet, hogy "Isten gondoskodik".

Bármi is a saját megtört történetünk, már most ott a gondoskodás, melyet Isten már lát és a megfelelő időben elő is hoz. Építsük meg tehát a saját Izsák oltárunkat annak, amit nagyon szeretünk, vagy amihez nagyon ragaszkodunk, vagy amit nagyon akarunk. Helyezzük rá úgy ahogy Ábrahám rátett 3 dolgot: saját értelmét (hiszen nem értette miért kéri Isten), saját érzelmeit (hiszen szerette a fiát) és saját akaratát (hiszen nem akarta volna bántani a gyermekét).

Jézus is így szánta oda magát Istennek. Háromszor borult arcra Isten előtt, kérve, hogy Isten vegye el a keserű poharat, de mindazonáltal saját akaratát átadta Istennek.

Isten tőlünk is azt kéri, hogy építsük meg szívünk kezével az oltárt. Legyen ez a mi imádatunk. Hiszen a megadás az imádat legmélyebb formája.

Darlene személyes odaszánása akkor történt, amikor Istentől kérte megszabadulását a szexuális orientációjától. Két nap és egy éjszaka feküdt saját Izsák oltárán arcra borulva, imádkozva és sírva. És Isten két hónap múlva megszabadította.

Izsák oltárunkra néha úgy tűnik, hogy Isten válaszol, máskor úgy, hogy nem. Pedig Isten mindenkor válaszol, csak nem feltétlen úgy, ahogy mi várjuk. Néha arra tanít meg, hogy odaszánjuk akaratunkat és ne a mi akaratunkhoz ragaszkodjunk. Amikor valamit felteszünk az oltárra, jelezzük, hogy az Ő akaratának adjuk át, hiszen ő kegyelmes, jóságos és tudja, hogy mi a legjobb számunkra.

Jessa elmondta, ha nem adta volna át szívét Istennek, akkor most kemény és keserű lenne. Ő azonban úgy döntött, hogy behívja Jézust a fájdalmába, hálás lesz azért, amije van és nem arra figyel, amije nincs. Igent mondott Istennek.

Linda elismételte, hogy az Izsák oltárunk az, amit nagyon mélyen akarunk, vagy nagyon mélyen szeretünk. Mindannyiunk életében vannak nagy fájdalmak is. Hajtsunk fejet és imádkozzunk Vele ezekért. A résztvevőknek kiosztott álarcokra mindannyian felírtuk a magunk Izsák oltárát, majd a segítők ezeket összeszedték és elhelyezték a színpadon lévő oltárra. Felajánlottuk Istennek. Ezzel odaszántuk magunkat Istennek.

A két és fél napos rendezvény végén a résztvevők tájékoztatást kaptak még arról, hogy a www.lindadillowkonferencia.hu oldalon lesz majd információ a konferencia kép- és hanganyagának elérhetősége kapcsán. Azóta a videók felkerültek a honlapra. 

Linda Dillow konferencia - 3. rész

Az Álarc nélkül konferencia második napján reggel arra emlékeztették a résztvevőket, hogy Európába nőkön keresztül érkezett annak idején az evangélium. Lydia hallotta meg elsőként az örömhírt. A Biblia gyöngéden beszél az özvegyekről, egyedülállókról és fiatal lányokról. Vajon ezen a mai vasárnapon kiket szólít majd meg Jézus?

Az Álarc nélkül címet viselő konferencia negyedik témakörében Linda előadása az Istennel megélt bensőséges kapcsolatról szólt. Figyelmeztette a résztvevőket, hogy mindig legyenek tudatában, mi jön a szájukból, mit közvetítenek szavaik. Nagyon jó lenne, ha ez mindig édes lenne. Beszéltünk már a hála fontosságáról és számos nehéz téma előkerült az előző két nap folyamán. Álarc nélkül kellene élni életünket, dicsérni az Urat, de persze tudjuk,hogy az élet fájdalommal van tele. Erről szóltak az előző napi tanulságtételek is. Számosan vannak a világban, akik úgy szenvednek, mint Jessa vagy Darlene. Linda kérte, hogy imádkozzunk értük Istenhez! Az Egyesült Államokban a nők 50%-a átesett már szexuális bántalmazáson. Számos otthonban rengeteg fájdalom van. Ha fiatal vagy, olvass jó könyveket a házasságról, tisztaságról és kövesd Timi tanulságtételét. Sajnos nem ezt az utat járja minden keresztény fiatal. Nagyon ritka, hogy a házasságig mindkét fél szűzen jut el. Pedig a szexuális tisztaság minden nőnek minden életszakaszban az út. Ehhez az Istennek való odaszánás és a vele való mély bensőséges viszony szükséges.

Linda 21 évesen tért meg és élete célja lett Istent megismerni és megismertetni. Házasként, négy gyerekkel misszióba mentek Ausztriába, ahonnan férje járta a szocialista országokat. Néha akár egy hónapig sem hallott róla, nem tudta biztonságban van-e. Aztán amikor kelet-európában leomlott a fal, a férje úgy gondolta, tovább kell állniuk Ázsiába, újabb kommunista országok meghódítására. Linda maga nem vállalta volna a kockázatot, de Isten terve számára az volt, hogy ide is kövesse a férjét. Ezen élet során Linda több időt töltött Isten megismertetésével, mint megismerésével. Volt ugyan csendben, de nem csendesült el. Isten szándéka viszont az volt, hogy mélyen megismerje Őt. Bár Linda misszionárius volt, tanította a Bibliát, a szolgálat elfoglaltságában elvesztette személyes kapcsolatát Istennel.

Az Istennel való bensőséges kapcsolat az imádaton keresztül vezet. Az imában a szükségleteinkkel vagyunk elfoglalva, a hála során Isten áldásaival, de magával Istennel csak az imádat során találkozunk. Ekkor az Ő méltóságát hirdetjük és szemléljük. Az imádat szó a görög nyelvű újszövetségben azt jelenti, hogy csókot hinteni, csókot dobni. Tehát az imádat során egyrészt érzelmeket, szeretettel teliséget, szeretetet fejezünk ki Isten felé. Szívvel szeretjük, ahogyan a Mózes 5. könyvének 6,5-je is kifejezi. Az ószövetségi héberben az imádat szó viszont azt jelenti, hogy arccal leborulni. Ez tiszteletet, ámulatot kifejező szó. Ahogyan a 95. zsoltár 6 versében olvasható. Az imádatban tehát azt is kifejezem, hogy Isten nagyobb, több nálam. Útjai magasabbak, időbeosztása jobb az enyémnél. Ezért hozzá igazodom.

Jézus születése kapcsán is azt olvassuk, hogy a bölcsek imádni jöttek (Mt 2,2.10-11 és Mt 4,10). Láttak egy még sosem látott csillagot és mindenüket odahagyva elindultak, követték a csillagot a hosszú és veszélyes úton. És amikor megérkeztek, először leborulva imádták a kisdedet. Ajándékaikat csak ezt követően adták át (Mt 2,11). Ez az igazán jó sorrend az életben, mi mégis fordítva élünk. Ajándékozunk az imádat előtt: elfoglaltak vagyunk Istenért, de nem borulunk le előtte. Pedig ha a szolgálat az imádat helyébe kerül, az bálványimádás. A cselekvés ellensége a csodálatnak. Elsőként nem Isten munkása kell, hogy legyünk, hanem Isten szerelmese, imádója. Ez kell, hogy létezésem értelme legyen. Nekünk mind szerelmesekké kellene válnunk, aki imád és nem munkálkodik, hanem szeret. A szolgálat máshonnan jön. Akkor már Isten imádata a központja. Tegyük fel magunknak a kérdést: munkás vagyok, aki szeret, vagy olyan szerető, aki munkálkodik.

Darlene tanulságtétele a "Közel Istenhez a szőlőtőn maradva" címet viselte. Felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy ellenségünk legfőbb célja megakadályozni az Istennel való bensőséges kapcsolat kialakítását, mivel a gyümölcsterméshez kapcsolatban kell lennünk az Úrral. Ezt az akadályt két fő módon teszi meg: a bűn, a szégyen, az ítélet hálójában tart, mert akkor nehéz Isten szeretetét befogadni, valamint aggodalmakkal és világi örömökkel áraszt el. Az Úrral való bensőséges kapcsolatnak semmi köze a saját szükségletekhez. A bensőséges kapcsolat kialakításához egy olyan gyakorlat segítette el, mely az igéből ered. Jézus legfontosabb üzenete a benne való létünk. A János 15 mutatja meg, mely lépések során érhetjük el ezt. Ezek bizony nem udvarias kérések, hanem kemény utasítások. A Jn 15.1, 4-5 szól arról, hogy Jézusban kell maradnunk. Ő a szőlőtő és mi a szőlővesszők. Ennek tanulsága szerint Jézus nélkül semmit sem tudunk cselekedni. Olyanok vagyunk csupán, mint egy ág. És igazi értékünk a tőből ered. Ez bizony radikális kijelentés. Gyakorolnunk kell pillanatról pillanatra benne lenni.

Darlene néhány praktikus tanácsot is adott arra saját életéből, hogy miként lehet a mindennapokban megmaradni Jézus jelenlétében. Elképzelhetjük például, hogy minden pillanatban Jézus árnyékában sétálunk úgy, mintha egy barát mellett sétálnánk, vagy mint a szerelmesünkkel kéz a kézben. Csodálhatjuk őt, pihenhetünk vele, imát suttoghatunk a társaságában, míg a másik pillanatban végezzük mindennapi teendőinket, beszélgetünk valakivel, bevásárolunk stb., azután újra Jézusra fordítjuk a figyelmünket és imát mondhatunk vele azért, akivel épp az imént találkoztunk, akire gondoltunk. Lőrinc testvér, kármelita szerzetes Isten jelenlétének gyakorlása[1] című könyve jó ötletekkel szolgál, miként lehet ezt megvalósítani.

Emellett fontos, hogy naponta legyen egy olyan óra, melyet Isten folyamatos jelenlétében tudok tölteni. Már az nagy eredmény, ha ekkor 60 mp-ből egyet Istennél tudok tartózkodni. De ha szokásommá válik, később az sem okoz majd gondot, hogy minden tevékenységem közben Isten jelenlétét tudatosítsam. Hogy őt hívjam be minden interakciómba. Ehhez azonban szükséges, hogy ebben az egy órában üljünk félre és csak az Úrral legyünk. Ez tulajdonképpen az Úrral való folyamatos együttlét forrása, ugródeszka ahhoz, hogy megéljük majd a mindennapokban az Ő jelenlétét. Ebben az egy órányi csendességben az Élő Igével találkozunk az írott Igén keresztül, tehát olvassuk a Bibliát, de emellett a dicsőítés és az imádat is kapjon helyet benne. Az adott igerészen keresztül szemléljük Isten tulajdonságait. Fontos, hogy erre az egy órára kapcsoljuk ki a telefont, és a napi tevékenységeket függesszük fel. Legyen ez valódi találkozás Istennel. Az adott igeszakaszból egy-egy verset ki is lehet emelni, melyet saját szavainkkal imádkozunk el, vagy akár le is írhatjuk.

Segíti Isten jelenlétének tudatosítását egy hálanapló vezetése, egy jó női bibliacsoporthoz való tartozás, jó könyvek olvasása, jó igehirdetések meghallgatása. Istenről szóló dalok és igehirdetések hallgatása bármikor lehetséges egy kis hordozható füllhallgatós lejátszó segítségével a napi háztartási munka során, ha egyedül vagyunk.

Fontos, hogy a napi, heti tevékenységeinket írjuk össze időigényével együtt és vigyük imában Isten elé. Vajon felé emelik ezek a tevékenységek a lelkünket, vagy eltávolítanak tőle? Ha nem megfelelő a beosztás, akkor kérjem Istent a nap átszervezésére, hogy neki tetszőbb legyen.

Fontos jól kihasználni az átmenti időket, valamint a felkelést követő és a lefekvést megelőző időszakokat is. Ezeket érdemes előre megtervezni. Pl. a mellékhelyiségben legyen egy jó könyv, ami akár itt is Istenre emeli a tekinteted.

A telefon időzítőjét be lehet állítani, hogy adott időpontokban imára hívjon. De másokkal együtt imaláncot is létrehozhatunk valakiért.

Jessa tanulságtétele a Megtört szívvel Istenhez közelebb címet viselte. 2012-ben felkérték, hogy olvassa el a Lk 7,36-50 igerészt és ezzel kapcsolatosan válaszoljon a következő kérdésekre. Mi bátorította a nőt Jézus felkeresésére, mit gondolt Jézus a nőről és mi lett volna a nő válasza Jézusnak? Ebben az igeszakaszban Jessa végre látott egy nőt, aki bűne ellenére is Jézushoz csatlakozhatott. Saját maga ilyen kapcsolatra vágyott Jézussal és most végre itt volt egy példa. Jézus ezen a példán keresztül mutatta meg, mit jelent szeretni Őt. S utalt arra, hogy akinek több bocsátatott meg, az jobban szereti őt. Vajon mit tudunk mi erről a nőről? Annyit, hogy erkölcstelen életet élt. Jézus viszont ismerte őt és meg is bocsátott neki. Azzal küldte el, hogy "Menj békességgel!" Jessa mély kapcsolatot érzett ezzel a nővel, hiszen maga is tudta mi a szégyen, milyen névtelennek lenni és mégis a ránk váró Jézushoz menni. Ez a példázat négy fontos dolgot mutat, amit ez a nő megtett.

Először is elment Jézushoz. Tehát ismerte és kereste Őt. Teljesen tudatosan és állhatatosan kereste Őt. Ez az első, amit nekünk is tennünk kell, amiként a Lk 11,9-13 leírja. Ebben Jézus azt ígéri, hogy aki keresi Őt, az meg is találja. Pedig néha messze érezzük Jézust és reménytelennek gondoljuk, hogy megtaláljuk Őt. De ezek csak a Tőle elválasztó falak. Ő ígéretet tett nekünk! Keressük, ne adjuk fel, legyünk kitartóak! Mint az a nő!

Másodszor, hozott egy áldozatot. Drága kenetet kent Jézus poros, piszkos lábára. Abban a korban a vendéglátónak kellett megmosni vendégei lábát, de Simon ezt elmulasztotta. A nő ellenben könnyeivel öntözte Jézus lábát, hajával törölgette, majd drága kenetet kent rá. Jézus meglátta a nő megtöretettségét, az előkészületeket és az ajándékot.

Harmadik fontos tanulság, hogy a nő hiteles volt, nem viselt álarcot. Nem takargatta sem bűnét, sem megtöretettségét. Úgy jött Jézushoz, ahogy volt. És Jézus kifejezte háláját mindezért. Mitőlünk is azt várja, hogy szeretetünket ilyen hitelesen fejezzük ki felé, ahogyan ez a nő. Semmit sem takargatva.

A negyedik fontos dolog, hogy ez a nő imádta Jézust teljes szívvel. És ezt a Jézus lábát illető csókjain keresztül ki is fejezte.

Tudnunk kell, hogy Jézust behívva szenvedésünkbe vissza tudjuk neki adni az egészet. A sötétség közepette is fontos Isten dicsőítése. Szeretetünket így fejezhetjük ki felé. Jézus azt várja, hogy essünk szerelembe vele.

---

[1] A Feltámadásról nevezett Lőrinc testvér (1614-1691), eredeti nevén Nicolaus Herman, francia kármelita szerzetes volt. Halála után Joseph de Beaufort könyvet szerkesztett Lőrinc testvér leveleiből és vele folytatott beszélgetéseiből, ennek a könyvnek a címe: Isten jelenlétének gyakorlása. Lőrinc testvér életrajzát és életművét mai szerző is bemutatja; Conrad de Meester: Isten jelenlétében című könyvét magyarul a kármeliták jelenttették meg 2005-ben. – a ford. 

Linda Dillow konferencia - 2. rész

Az "Álarc nélkül” konferencia harmadik témaköre a szexuális tisztaság kérdésével foglalkozott. Linda elmondta, hogy bár sokan így gondolkodnak róla, azonban ez a kérdés nem csupán a fiatalokat és egyedülállókat érinti. A tisztaságot Isten minden nő számára teremtette. Házasnak és egyedülállónak, idősnek és fiatalnak egyaránt. Isten terve ugyanis a tiszta élet.

A Péld. 5,1-14 a házasokra és egyedülállókra leselkedő kísértésekről szól. Napjainkban a világ kéretlenül is felénk kürtöli, mit gondol a szexualitásról. Az Írás viszont arra figyelmeztet, hogy a bölcsre figyeljünk. A bölcsesség egy olyan készség, mely lehetővé teszi, hogy az életünket csodásan éljük. Ez a bölcsesség azt tanítja, hogy kerüljük a házasságon kívüli szexuális kapcsolatot, mert az romba dönt, a halálba vezet. A minket körbevevő csábító lehetőségek a pusztulásba visznek.

A Péld. 5,15-19 arról beszél, hogy Isten terve a házaspárok számára öröm, élvezet és mély beteljesülés a szexuális intimitáson keresztül. Feleségként az a feladatom, hogy minden időben elégítsen meg a férjem és ő is az én szerelmemben gyönyörködjön, attól részegedjen meg. Ez a feladat a házasság minden szakaszában. Ha apró gyermekem van és kimerült vagyok - akkor is. Ha tizenéves kamaszom van és sosem tudok az aggodalomtól aludni - akkor is. Ha beteg vagyok, ha jól vagyok - akkor is. Minden időben. A Péld. 5,1-14 tehát arról szól, hogy a tisztaságot kell keresni, a Péld. 5,15-19 pedig arról, hogy a feleség csodás kút legyen a férje számára. A házastársak így egymástól bóduljanak el, részegedjenek meg.

Mi legyen, ha eddig nem ezt az utat követtem? Ha hibáztam? Isten a mi gyógyítónk! Bízzunk és kérjük gyógyítását! Isten egyik neve ugyanis Jahve Ráfá, ami annyit jelent, hogy Isten gyógyító. A 147. zsoltár 3. verse is azt mondja, hogy Isten bekötözi a sebeket. Ne higgyük el, amikor a Sátán azt suttogja, hogy Isten a szexualitásunkat nem tudja meggyógyítani, amikor átadjuk neki az életünket. Hogy Isten mindent rendbe tud tenni, csak ezt nem. Ez hazugság. Isten a szexualitásunknak is gyógyítója. A Sátán azt állítja, hogy régimódi dolog a házasság előtti önmegtartóztatás, vagy a szexualitás hagyományos útja. Azt állítja, hogy az abortuszhoz is jogod van. De Isten az ekkor kapott sebeket is be tudja gyógyítani. Az abortusz, a pornográfia, vagy bármely más gonoszság is gyógyulást nyerhet, ha Istennek adjuk át életünket.

És ne ringassuk magunkat abban az illúzióban, hogy a Sátán ellen védve vagyunk, ha Istennel járunk. Linda erre említette két olyan keresztény hölgy példáját, akik más nőknek szerveztek konferenciát a szexuális intimitásról. Mindketten férjezettek voltak, gyermekeket neveltek és mégis eközben egymással éltek "kapcsolatban", melyet még gyűrűvel is megpecsételtek. Saját eltévedésükre teljesen vakok voltak. Amikor Linda szembesítette őket a valósággal, egyikük Istenhez fordult gyógyulásért és bocsánatot nyert férjétől is. Tanulság ez számunkra is, hogy minden bánatunkkal, sebünkkel Istenhez forduljunk gyógyulásért.

Darlene tanulságtétele a gyógyító meglepetésről szólt. Amikor 1984-ben férjhez ment, kölcsönösen nagyon szerelmesek voltak egymásba a férjével és mindketten nagyon szerették Istent. A házasság előtti testi, érzelmi és szellemi tisztaságot megőrizve nagyon várták már a házasságkötést, hogy végre egy test lehessenek.

Mindketten tizenévesen tértek meg, előző életük más szellemben telt. Darlene megtérése után már tapasztalta, hogy a szexualitással kapcsolatosan néha fura, perverz képek rohanják meg, melyek gyökere valahol 4-5 éves korában lehetett. Férje tudott ezekről, így amikor a nászéjszakán Darlenet megrohanták még sokkal erősebben ezek a rémképek, megértően vigasztalta és természetesen türelmesen várt. A képek azonban minden intim együttlétük alkalmával visszatértek, házasságuk első 26 évében minden egyes együttlétük során. 26 éven keresztül tehát ezzel a teherrel szerették egymást szerelmesen. 2010-ben aztán Isten egy csapásra meggyógyította Darlene-t ezektől a rémképektől. Isten egy mesterképzési gyakorlat során fedte fel számára gyermekkori bántalmazottságát és amikor hívta őt, Jézus bejött ezen legsebzettebb részébe is. Ezt a részt korábban elzárta Jézus elől, de most Isten megszabadította a beteges gondolatoktól. Azóta sosem tértek vissza.

Darlene imádkozott a résztvevőkért, hogy Jézus kegyelmesen világítsa át megkötözöttségeinket és szabadítson meg tőle.

Jessa tanulságtétele az "Összetörve Isten tenyerén" címet viselte. A témát egy erdőtűz után újjáéledt erdő ihlette. Ebből vonta le saját életére vonatkoztatva is azt a két tanulságot, hogy a megtöretettségben szépség van és pont a megtöretettség vezetett a szépséghez.

Saját életéről elmesélte, hogy gyermekkorában bezárva tartották, iskolába nem engedték, ellenben szexuálisan áruba bocsátották. Tanulni, olvasni sosem volt lehetősége és életben maradásának egyetlen záloga volt, ha azt teszi, amire kényszerítik. 21 évesen nyílt lehetősége a szökésre és élt az alkalommal. Kanadából az USA-ba szöktették, ahol végre szabad lehetett. Ekkor a menedékházban hozott 3 fontos döntést a jövendő életére nézve. Először is, nem engedi meg, hogy a múltja határozza meg jövőjét, tehát szexuális integritásra és tisztaságra törekszik a jövőben. Másodszor, meghívja Jézust a fájdalmába és kéri a gyógyítását. Harmadszor, fájdalmában is imádja Istent, Őrá néz és nem arra, ami történik.

Jessa saját életében is azt látta, hogy Isten a megtöretett alapból szépséget teremtett. Bántalmazott nők lelkigondozását végezte, ami nagyon nehéz feladat, de boldogságot jelentett számára, hogy amit ő kapott, azt másoknak is továbbadhatta. Egy ideig töredékesnek érezte saját új életét, de Isten megmutatta, miként teremt értékesebbet a megtöretettség által. Ezt Jessa egy japán szokáshoz hasonlította, ahol törött teáscsészéket arannyal forrasztanak össze, miáltal értékesebbé válnak a beléjük forrasztott arany révén, mint voltak törésük előtt. A megtöretettség nem kell, hogy meghatározza a jelenünket, jelenbeli döntéseinket. Rá lehet lépni a tisztaság és a gyógyulás útjára. A fájdalom szolgálattá változtatható. Ézs. 61,1-3.

Isten az egyetlen, aki fel tudja építeni a szépet a hamuból, miként az erdőt az erdőtűz után. Sebzettségünk lehet látható és láthatatlan. Mindegyikünk megtöretett valami módon. A megtöretettséget ember létünk hordozza. Ezek lehetnek elvárásaink, kapcsolataink fájdalma, tapasztalataink, intimitásunk, bántalmazottságunk, elutasítottságunk és a sor folytatható.

Jessa kérte, hogy gondoljunk most mindannyian tetteinkre, döntéseinkre, melyek fájnak. Kifejezte, hogy sajnálja, miszerint a megtöretettség része az életünknek. Higgyünk benne, hogy Isten valóban törődik velünk. Ő pedig imádkozik, hogy reménységünk legyen mindannyiunknak abban, hogy Isten mély és bensőséges kapcsolatra vágyik velünk, szépséget akar teremteni a hamuból. Imádkozott a résztvevőkért, hogy találkozzanak a Gyógyítóval, és le tudják venni álarcukat Jézus és a házastársuk előtt.

A magyar résztvevő (Timi) tanulságtételében elmesélte, hogy 11 évvel ezelőtt döntött úgy, 21 évesen, hogy hetente egy napot böjtöl és imádkozik a jövendőbeliéért és saját várakozásának türelmességéért, testi és érzelmi tisztaságának megőrzéséért. Kételyeit és kérdéseit is folyamatosan Istennek adta. Kérte, hogy örömmel tudjon várni. Ha lelki bátorítást kapott, lejegyezte magának, és elkezdett szerelmes leveleket írni jövendőbelijének. Amikor végre megismerték egymást, át is adta neki a megírt leveleket. Arra bíztatta a résztvevőket, hogy anyaként imádkozzanak lányukért, hogy ugyanígy tudjon várni jövendőbelijére, mint ő tette. 

Irén álma ...

„Valamikor vadlúd voltam, / vadludakkal vándoroltam.

Nagy tavakért lelkesültem, / tengeren is átrepültem.

Őszi fényben és homályban / fel-feltámad régi vágyam:

társaimmal útrakelni, / fényt és felhőt úszva szelni. …”

Áprily Lajos: Vadlúd voltam

November. Emlékezem. Ilyenkor velem vannak mind, kik egykor kedvesek voltak nekem. Az emlékek kútjából évről évre több arc bukkan fel, ahogy az életből eltávoznak. Legtöbben váratlanul. Ahogy most Ő is.

Irén. Maga az élet, maga a játék. A színjáték. Az egyik legnemesebb gyógyító játék-mester. A Meglepetés Színház megálmodója és létre hívója.

Pártfogó felügyelőként az emberi lélek kútját kutatta, pszicho- és bibliodráma vezetőként gyógyította. Vezetett, tanított, de közben maga is úgy tudott játszani, ahogy kevesen. 

A Meglepetés Színház számos fényképe, videofelvétele és játszótársainak szíve őrzi mosolyát vagy haragját, mikor hogyan kívánta a szerep, mikor hogyan súgta a Lélek. A Lélek, mely most magával vitte Őt is, mint egyet az Övéi közül. Ő már színről színre láthat mindent, mit megjeleníteni próbált társulatával az ihletett pillanatokban.

Pénteken összegyűltünk, hogy emlékezzünk és búcsút vegyünk Tőle a magunk színházas módján. Ahogyan Tőle tanultuk. Ott, ahová oly sok próba és drámafoglalkozás kötött minket. A „medvébe”. Jöttünk, ahogy voltunk és hoztuk magunkkal apró cserepeinket, melyből az est végére egy csodás mozaikkép állt össze. Minden darabka megannyi emlék, a szeretet fátyolán át talán kissé megszépítve, de az emberi esendőségből mit sem tagadva. Sírunk is, nevettünk is. „Irén, aki mindig valamit keres, de a lényeget a szívében őrzi” énekeltük a találó sorokat és könnyeinken át is mosolyogtunk. „Köszönjük, hogy ránk találtál. Köszönjük, hogy rád találtunk.” 

Meggyújtottuk az emlékezés gyertyáit, felolvastuk a Hozzá, vagy Róla írt sorainkat és anekdotáztunk. Nyári edzőtáborokról, fellépésekről, vendégszereplésekről, workshopokról és ki tudja még mi mindenről. 

Végül játék nélkül bár, de egy-egy korábbi játék által megérintve ültünk/álltunk/feküdtünk le a szoba egy-egy pontján, és osztottuk meg egymással élményeinket Irénről, foglalkozásairól, ahogyan az ahhoz a ponthoz kötődött, ahogyan az a hely előhívta belőlünk.

Tort ültünk, ahogy a régiek. S ahogy hullott a könny a szemünkből, úgy hullott a mázsás súly a lelkünkről. Felszabadultunk a gyász terhe alól és magunkhoz öleltük a test börtönéből szabadult lelket, hogy most már mindig velünk maradjon.

Kiútként éjből a fényre, / pokolból a magas égre

adtál nekem egy teret, / s benne számos szerepet.

Dávid élte volt a téma. / Hónapokig minden néma,

majd hirtelen nyílt az ég, / s lenyúlt hozzám égi kéz.

Később kaptam új teret: / jött a színpad, hol lehet

szárnyaló a képzelet, / s rögtönzött a jelenet.

Köszönöm az életet,/ amint Általad lehetett

újra fényes, ragyogó. / Kísérjen most áldó szó!