Kiemelt bejegyzés

Anya-lét és teremtésvédelem

Szia! Köszöntelek a blogomon. Több témával is foglalkozom majd ezen az oldalon. Az egyik az anya-lét és az oda vezető út, míg a másik a ter...

2016. október 5., szerda

Linda Dillow Magyarországon - 1. rész

Október első hétvégéjén a Baptista Női Misszió meghívására ismét előadást tartott hazánkban Linda Dillow, ismert író és előadó. Az Álarc nélkül címet viselő kétnapos program során két társnőjével (Darlene Kordic és Jessica Crisp) és számos magyar segítőjével járult hozzá ahhoz, hogy a közel négyezer magyar női résztvevő megerősödjék Istennel való kapcsolatában, erőt merítsen élete feladataihoz és álarcai levetéséhez élete minden területén.
A nap kezdetén az életünkre oly jellemző panaszkodás került terítékre. A morgolódás, zúgolódás nem kedves Isten előtt, mert eltávolítja tőle a lelket. Linda Dillow bátorította a résztvevőket, hogy bánatukat, gondjukat Isten elé vigyék, vele osszák meg csupán. A másoknak való panaszkodás, morgolódás elkerülésére lelki támaszként a 103. zsoltárt javasolta, gyakorlati megoldásként pedig egy karkötőt a „Nincs több panasz” felirattal. Mialatt a résztvevők mindegyike átvett egy ilyen karkötőt a segítőktől, a magyarázatot is megkapták használatához. A karkötőt az egyik karon viseljük. Amikor panasz hagyja el szívünket, vagy szánkat, helyezzük át a másik karunkra. Ekkor elolvassuk a szöveget, ami segít, hogy legközelebb felidéződjön bennünk a tennivaló és elkerüljük a panaszkodást. A cél, hogy végül legalább 21 napig ne kerüljön át a karkötő egyik kézről a másikra.
A következő részben egy újabb lépéshez kaptak lelki útravalót a résztvevők. A hála témakörében a lelki támaszt a 92. zsoltár 1-2 verse képezte. A gyakorlati tennivalók sorába került a reggeli hálaadás, valamint a nap végi hálanapló vezetése, megemlékezve Isten hűségéről. Ezzel a két tevékenységgel elménk a pozitív dolgokon kezd időzni a korábbi negatívak helyett. Érdemes először legalább egy hónapig minden nap követni ezt a módszert, hogy aztán életünk részévé váljon. A jó dolgokon való elidőzéshez a Filippi 4,8 ad támpontot a léleknek.
Darlene tanulságtétele során – amikor kóros aluszékonyságáról, a narkolepsziáról adott számot - arra kaphattunk útmutatást, hogy a dicsőítés sok esetben bizony áldozat (Zsid 13,15), amikor jogos panasz helyett mégis hálaadással élünk. Döntés kérdése, hogy melyiket választjuk. Ezek a döntések próbálják a hitet, mely ezekben a próbákban erősödik meg.
Jessica, akit gyermekkorától egészen 21 éves korában történt szökéséig prostitúcióra kényszerítettek, arról számolt be, hogy a hála gyakorlása segít levenni tekintetünket arról, amink nincs és áthelyezi arra, amink van. Gyakorlatként köszönő levelek írását ajánlotta úgy embereknek, mint Istennek. A konferencia résztvevőit arra bátorította, hogy írjanak levelet Istennek és annak, aki lehetővé tette, hogy most részt vehessenek a rendezvényen és köszönjék meg nekik ezt a lehetőséget.
Mint Jessica mondta, az igazi szabaduláshoz szükséges igent mondani Istennek életünk minden eseményére úgy a múltunkban, mint jövőnkben. Teljes bizalommal Isten kezébe kell helyezni életünket. Akkor is, ha nem így érezzük. Szavaink sokszor készítik az utat érzéseinknek. Életünk fájdalmai a hálán keresztül közelebb visznek Istenhez. Így Ő válhat gondviselőmmé, gyógyítómmá, mindenemmé. A megelégedettség titka, hogy bensőségesen ismerem Istent, lelkesedem azért, amit tett és békét kötök azzal a történettel, amit életemen keresztül mesélt az Úr.

A szünetet követően a házasság témája került terítékre. Ez a téma nem csupán azoknak fontos, akik már benne élnek, mert a házasságról szóló tanítást már jóval előbb el kell sajátítani, hogy a gyakorlatba át tudjuk majd ültetni, ha eljön az ideje. Az Isten akarata szerint való házasság az a terület, ahol leginkább meg kell élnünk az álarcnélküliséget. Az 1Móz 2,18-25 tanulsága szerint a házasságot maga Isten tervezte az ember számára. Méghozzá azért, mert „nem jó az embernek egyedül lennie”. Ez az első hely a Szentírásban, ahol szóba kerül, hogy Isten teremtésében valami nem jó. Isten ezért szerez „segítőtársat” az embernek. A Szentírásban itt használt szó Isten egyik elnevezése végig az ószövetségben. A 118. Zsoltár 15. versében is így nevezi magát az Úr. Isten tehát egyik saját nevét adta a nőnek. Ez egy igazán különleges dolog.
A házassággal Isten célja (1Móz 2,25), hogy a két fél eggyé váljon annyira, mintha összeragasztották volna őket. A szexuális intimitás során a legmélyebb kötődés alakul ki a két ember között. Az Isten szerint való házasságban mezítelenekké válnak egymás előtt a felek fizikailag, érzelmileg, szellemileg és nem szégyellik ezt. Egymás szerelmesévé és legjobb barátjává válnak, amint azt az Énekek éneke 5,16 is mutatja. A Filippi 2,3-4 szem előtt tartása segítheti a kapcsolat bensőségességének növelését. Fontos tehát, hogy a házastársak semmit se cselekedjenek versengésből, keressék a másik hasznát, azaz kerüljék az önzést. A feleségek azt a meghívást kapják, hogy saját érdekük előtérbe helyezése helyett gondolkodjanak és gondoskodjanak férjük vágyairól. Hiszen minden feleség számára életében a legközelebbi személy a férje. Ezért fontos arról gondolkodnia, hogy hogyan lehet segítségére. Nagy és fontos kérés az Úr felé minden feleség részéről, hogy az Úr férje segítése érdekében faragjon le az ő önzéséből. De fontos tudni, hogy minden bensőséges házastársi viszonyt az önzés tesz tönkre. Ezért fontos minden feleségnek megtanulnia és alkalmaznia a Filippiekhez írt levél 2. versét. Ezen az úton juthatnak férjükkel valódi szerelmes és barát viszonyba.
Linda előadása után Jessa tett tanulságot házasságának első évéről. Mint mondotta, bár jártak jegyesoktatásra, mégis elvárások voltak benne a házasságot illetően. Úgy gondolta, hogy a házasságkötés után már soha többé nem lesz magányos és könnyebbé válik az élete. Sajnos ez a vágy nem találkozik a valósággal. Személyes életében meg kellett élnie, hogy házasságkötése után olyan műtéten esett át, aminek következtében nemigen hagyhatta el a házat. Az egyedüllét depresszióssá tette, amit kezdetben titkolni igyekezett férje előtt. De a házasságban az álarcnélküliség megkívánja, hogy lelkét is feltárja férje előtt, akkor is, ha éppen fáj, ha nem szép. A szeretet lényege hogy megismerjek és megismerjenek. Ez pedig sebezhetővé tesz testileg, lelkileg. Az igazi bensőséges kapcsolatról szépen beszél a 139. szoltár 1-6 verse. A Bibliában a megismerni héber szó a szexuális együttlétet is jelentő szóval egyezik meg. Ezt használja a Szentírás az igazi mély ismeret kifejezésére. Jessica imaként javasolta a 139. zsoltár 23-24. versét, melyben arra kérhetjük Istent, hogy tárja fel számunkra és tisztítsa meg azokat a területeket, ahol távol tartjuk magunkat férjünktől. Ez a folyamat nehéz, igazi tűzpróba. De ez a tűz segíthet közelebb kerülni férjünkhöz és együtt Istenre vetni tekintetünket. Meg kell osztanunk a társunkkal, hogy valójában hogyan vagyunk, mire vágyunk, mit szeretünk. Izgalmas folyamat Jézuson keresztül megismerni a másikat és magunkat, illetve megtapasztalni, hogy a másik ennek következtében úgy és olyannak szeret, amilyenek vagyunk.
Darlene tanulságtétele során az 1Kor 13 versét helyezte a résztvevők szívére, mint a bensőséges házasságot segítő biztos pontot. Először a szeretet jóságos voltáról beszélt, melynek gyakorlásához Isten segítségét kérhetjük. A szeretet nem irigykedik kitétel kapcsán javasolta, hogy érdemes határvonalat húzni házasságunk köré. Könyvek, televízió, filmek, internet esetében egyaránt komoly határt húzni arra nézve, hogy mit engedünk magunkhoz közel. Mert ezek szinte észrevétlen el tudnak szakítani társunktól annak révén, hogy elégedetlenné tesznek a jelen helyzetünkkel, férjünkkel. Fontos továbbá, hogy ellenkező nemű személlyel ne ápoljunk bensőséges baráti kapcsolatot. Ha mindezek ellenére valami vagy valaki beférkőzik a két fél közé, akkor sürgősen segítőt kell keresni, aki imádkozik értünk és elszámoltat, valamint be kell avatni a házastársat is. A már megrendült érzelmek lassan fognak visszaalakulni, de mindig van remény. Azon versre, hogy a szeretet nem kérkedik, nem keresi a maga hasznát, javasolta, hogy vessünk számot azzal, nem önközpontú-e a házasságunk. Nem támasztunk-e elvárásokat férjünk felé. Nem gondoljuk-e azt, hogy milyen ügyesen látjuk el a családot, vagy hogy tökéletes feleségek vagyunk, vagy jobban tudunk elvégezni dolgokat, mint a többi családtag. Ha ilyesmit fedezünk fel magunkban, akkor önmagunkról Istenre kell emelni tekintetünket. A Filippi 2,3-7 verseit alkalmazzuk férjünkre is. Viselkedjünk vele szemben úgy, ahogyan Jézus viselkedett másokkal. Hiszen Ő is szolgai formát öltött. A nem gerjed haragra és nem örül a hamisságnak rész kapcsán jelezte, hogy éppen a házasságunk az, ahol legönzetlenebbnek kellene lenni. A házasságban saját szívünket látjuk vissza. Ez a vers segít, hogy tudjuk adni és fogadni a bocsánatot Istentől. A szeretet gyakorlásához, házasságunk bensőségességének megtartásához 2 gyakorlatot is ajánlott Darlene. Saját házasságukban ők minden reggel, felkelés előtt kb. 15 percet töltenek együtt közös imában. Illetve minden házassági évfordulójukon 1 napra elvonulnak kettesben, s a nap során egy közös naplóban megörökítik az elmúlt éve legszebb pillanatait és harcait, az imádságaikra kapott válaszokat, azokat az embereket, akiket Isten használt az életükben akár próbaként, akár bátorításként. Ebben a naplóban fogalmazzák meg továbbá imakéréseiket a következő évre, az Isten vezetésével elérendő célokat. A nap során továbbá imádkoznak mindenkiért, aki eszükbe jut.

A következő előadó egy magyar tanulságtevő volt, aki saját házasságának története kapcsán osztott meg néhány tanulságot a résztvevőkkel. Kiemelte az Istennel való szoros közösséget (közös ima minden nap), házasságról szóló jó könyvek közös olvasását, valamint házaspáros konferenciákon és tanfolyamokon való közös részvételt. Utóbbi segít tágítani a szemléletet abban, hogy mások is nehézségeket élnek át és van megoldás. Fontos tanulságként említette még, hogy a feleségnek mindig férjét kell elsőnek tekintenie és gyermekeit másodiknak, hiszen férjét örökre kapta, míg gyermekeit csak időlegesen. Fontos, hogy szeretetteljesen búcsúzzunk férjünktől és szeretettel várjuk őt haza. Érdeklődjünk a vele történtek felöl. A lakás helyett a személyeket tekintsük fontosnak. És szakítsunk elegendő időt arra, hogy kettesben is legyünk. Ekkor kérjünk meg másokat, hogy vigyázzanak a gyermekekre. 

A konferencia további négy előadásáról és a tanúbizonyságokról a következő részekben számolok majd be. 

2016. március 24., csütörtök

Nagy utazás az ELÉG világába - 28. rész



"28. FORDÍTOTT IMÁDSÁG
“Aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, aki meg keveset, nem szűkölködött.” - 2 Korintusiaknak 8:8-15

Isten, kérlek segíts, hogy a szegények meggazdagodjanak, és a gazdagok elszegényedjenek, hogy megtudják, milyen érzés. Azután kérünk, Istenünk, mindenkit hozz középszintre, hogy ugyanannyi étel és pénz jusson mindenkinek. Amen.
Ez volt a hétéves Ben vacsora előtti imája. Születése óta keresztény szolgálatban dolgozunk. Valószínűleg sokat töprengett már az “elég” jelentéséről. 
Amikor egy zairei gyémántbányász faluban laktunk, Bennek két különböző játszópajtása volt. Az egyik Rupert, egy brit gyémántszakértő egyetlen fia, akinek minden játéka megvolt, amit csak repülőgéppel el lehetett juttatni az ország belsejébe. A másik játszópajtás Sabu volt, az ő szülei menekültek voltak, házukat leégették Zaire egy másik részén. Azokon a napokon, amikor az édesanyja kimosta egyetlen ruháját, Sabunak otthon kellett maradnia. Ben nagyon jól érezte magát mindkét barátjával, de szinte soha nem játszottak hármasban. Ruperték házában távirányítós autóval és elektromos billentyűzettel játszott, Sabuval kis sártéglákat készítettek és kergették a csirkéket. Könnyedén váltott a vagyoni szélsőségek között. Ben nem azért imádkozott, hogy minden szegény ember gazdag legyen, hanem azért, hogy minden ember középszinten éljen. Megérezte az “elég” szabadságát. 
 Jeanne Zimmerly Jantzi


A “mindenkinek elég” elképzelés része-e szerintem Isten tervének az emberiséggel kapcsolatban?

2016. március 23., szerda

Nagy utazás az ELÉG világába - 27. rész



"27. LÁTOMÁS AZ EGYHÁZNAK
És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok…” (Joel 2,28)

Hirdessünk a hittel élő embereknek látomást, amelyet Jézus tanítása ihletett! 
A keresztények a 2000. évet jubileumi évnek kiáltották ki! Az egész világon elengedték a kölcsönöket, összegyűjtötték a pénzüket, és elosztották, így mindenkinek elég jutott. Az egyházak az úgynevezett harmadik világból munkásokat küldtek az Egyesült Államokba és Kanadába, hogy megtanítsanak minket, hogyan lehet autók és repülőgépek nélkül utazni, egyszerű, tápláló ételeket főzni, pénzköltés nélkül vigadni. Az egész nyugati világban a keresztények drasztikusan csökkentették a jövedelmüket és összeköltöztek elmélkedő, aktív közösségekbe. Adóbegyűjtők próbálják megfejteni, miért nem tartoznak többé olyan sokan a katonai adóval. Régebbi vagyonuktól megszabadulva szárnyal a lelkük. Járványként terjed az együttérzés, a kiengesztelődés és az öröm. A Szentlélek még a fajgyűlöletet, az osztályok közötti megkülönböztetést és a patriarchátust is legyőzi. 
Az eddig egyházhoz nem tartozók egységesen csatlakoznak a keresztényekhez, hogy Krisztus életében osztozzanak. Isten alkotó ereje, a Szentlélek együttérzése és öröme, Jézus feltétel nélküli szeretete árad az emberekre mindenütt. Ezt a forradalmat Jézus kezdte, aki teljesen emberi és teljesen isteni, aki azért jött, hogy olyanok lehessünk, mint ő, és megkaphassuk az erőt mindehhez. 
Nancy Brubaker


Mi az én látomásom az egyház számára?
A keresztények arra hivatottak, hogy saját erőforrásaikon túl is reagáljanak a világ nyomorúságára. Ehhez a hosszú távú munkához, hitünk megéléséhez, az ad erőt, ha szem előtt tartjuk Isten akaratát az Ő népével. 
Hogyan nyitok teret önmagamban Isten lelke munkálkodásának?
Hogyan érthetem meg Isten szándékát a világgal kapcsolatban?

Írd le, mi történne a világgal, ha Isten minden teremtménye az Ő akarata szerint élne! Csoportotokon belül beszéljétek meg elképzeléseiteket, és azt a lehetőséget, hogy együttes munkával megpróbáljátok megvalósítani azokat!


2016. március 22., kedd

Nagy utazás az ELÉG világába - 26. rész



"26. TARTSD MEG AZ ELÉRT SZINTET
“...nem a törvény alá vetve éltek, hanem a kegyelemben.”- Rómaiaknak 6:5-14

Kedves testvéreim az Elég Világából! Jólesik, hogy leírhatom gondolataimat útmutatótokhoz. Nekem túl sok mindenem van. Próbálok alacsonyabb színvonalon élni, változó lelkesedéssel dolgozom ezen. 
Családunk benzinfogyasztása önmagában lehetetlenné teszi, hogy valaha is “megtartók” legyünk. De világosan érzem, hogy Isten küldött erre a hivatásra és ebbe a közösségbe, ahol semmi nem elérhető gyalog vagy biciklivel, tömegközlekedés pedig nem létezik! 
Sokan közülünk jó emberek, de olyan rendszerben élünk, amelyet nem mi teremtettünk vagy választottunk. Az anyagi erőforrások igazságtalan elosztásának rendszerében, hátrányos helyzetű testvéreinkkel ellentétben, mi éppen az előnyöket élvezzük. De együttérzésre is szükségünk van, ahogy változtatni próbálunk a rendszeren, amit nem mi alkottunk, és amiből néha képtelenségnek látszik a szabadulás. Megtartóbb életstílust szeretnék megvalósítani. Fájdalmas lesz, lelkiismeret-furdalással is fog járni, de ha életre szóló változásokat akarok elérni, akkor reménykednem kell, a lehetőséget kell látnom ebben, nem egy újabb nehéz, elviselhetetlen terhet.
Susan Mark Landis"

Egy adott közösségben, rendszerben élve nagyon nehéz változni. Nem csupán a komfortzónánkból való kilépés kényelmetlenségeivel kell megküzdenünk, de számtalan lelki teherrel is. 
Hogyan néznek majd ránk mások? Mit gondolnak rólunk? Milyen társadalmi elvárásoknak, munkahelyi szabályoknak kell megfelelnünk, melyek talán ütköznek az ELÉG-re való törekvéseinkkel. Milyen életkörülmények között élünk, melyek lehetetlenné teszik? 
A magam példájából kiindulva egyetlen apróság: Szeretnék biciklivel járni a munkahelyemre, de messze van és nincs biztonságos bicikliút. Az időtényező azért gond, mert a családi élettől veszek el értékes negyedórákat, a bicikliút hiánya pedig a saját épségemet veszélyezteti. Emellett a munkahelyemen van elvárt viselet, melyben viszont nem lehet, vagy nem praktikus nagyobb távon biciklizni. Tehát bent még átöltözéssel, netán lemosakodással is számolni kell, ami mind hozzáadódik az út időigényéhez. Így közel 50%-kal több időt igényel a napi munkába járás. Mérlegelnem kell tehát és sokszor inkább a tömegközlekedést választom.

"Hogyan tudok az “elégért” küzdeni anélkül, hogy belegabalyodnék az elkeseredésbe, a bűntudatba?
Kedves Susan!
Feleségemmel, Carolynnal együtt, mi is próbáljuk egyszerűsíteni az életünket, mégis túlfogyasztók maradunk. Nem tudom, hogyan lehetne egy megtartó életformára eljutni. Azt tudom, mit kellene tenni, autó helyett buszra szállni, hús helyett babot enni, a házunkat másokkal megosztani. De nincs elég lelkierőm, kreativitásom és indíttatásom, hogy megtegyem mindezt.
Ön is ismeri életformánk néhány negatív következményét. Azt is tudjuk, hogy a szégyen miatt nem fogunk változtatni rajta. Túl sok szegény embert ismerünk a világban, ezért könnyű mondani: mindez túl nehéz, felesleges próbálkozni.
Meglehetősen kellemetlen dolog a mai világban gazdag kereszténynek lenni!
Mégis azt remélem, hogy az evangélium magában hordozza az ígéretet, amely felszabadít gazdagságunkból. Együtt kell dolgoznunk, hogy beteljesedjen ez az ígéret. Az Elég világa valójában olyan emberek keresése, akik velünk alakítják ki a számunkra élhető modellt. Aztán megpróbálunk az “elég” szintjén élni 30 napig, és felfedezzük, hogy érdekes és élhető így az élet. Ön is, mi is konkrét fogódzókat szeretnénk azzal kapcsolatban, hogy mi az “elég”. Ha együtt keressük, meg fogjuk találni ezeket.
Békességgel,
 David Schrock-Shenk

Kapcsolódnak-e ezek a levelek az életemben felmerülő kérdésekhez?

Írj levelet a “Nagy Út” szervezőinek! Meséld el azokat a kihívásokat, amelyekkel szembesülsz, ha az “elég” szintjén akarsz élni! Írj az álmaidról - ahogy élni szeretnél! Mondd el, mire lenne szükséged, hogy közelebb juss az “elég” szintjéhez! Levélcím: World of Enough, MCC, 21 South 12th Street, Akron, PA 17501."
E-mail címük: mailbox@mcc.org, 
Honlapjuk: http://mcc.org/ 
Facebook: https://www.facebook.com/MennoniteCentralCommittee

2016. március 21., hétfő

Nagy utazás az ELÉG világába - 25. rész

Elérkeztünk az utolsó héthez. Nagyhét van, Jézus földi útjának utolsó hetére emlékeznek a keresztények. Mi pedig az ELÉG világában tett utazásunk utolsó hetét kezdjük meg.



"25. ELÉG EGYÜTTÉRZÉS
“Csak öt kenyerünk van, és két halunk...Mindnyájan ettek, s jól is laktak.”- Máté 14:13-21

A Zairében eltöltött három év során tanúja voltam sok közeli barátom nyomorának és szenvedésének. Ahogy próbáltam segíteni, gyakran éreztem: soha nem elég. Önkéntesi fizetésem 50$ volt egy hónapban; ezer helye lett volna minden centnek. Csak csepp volt a tengerben az a néhány dollár, vagy pár zacskó rizs, amit adni tudtam. Ha segítettem is néhány embernek, végtelen volt a szegénység. 
Méltatlankodtam, miért küldött engem Isten erre a helyre, hogy csak nézzem a sok szenvedést, a segítség lehetőségei nélkül. Idővel megértettem, hogyan élik túl a nyomort a zaireiek. 
Ők úgy hívják, hogy Afrikai Szolidaritás. Ha van valamijük, megosztják. Ha szükséget szenvednek, barátokhoz, családtagokhoz fordulnak segítségért. Mindenki ad lehetősége szerint, mert soha nem tudhatja, mikor lesz saját magának is szüksége segítségre. Csodálatos közösségi szellem épül ki, ha mindenki lehetősége szerint ad. 
Ma már önteltségnek tűnik azt hinni, hogy képes lennék vagy szükséges lenne magamra venni a világ terheit. Tudom, hogy Isten lehatárolt anyagi eszközökkel hozott ide, hogy részt vegyek az adásban és a szenvedésben Isten családjának egyik tagjaként. Annyit adok, amennyit tudok a most szükséget szenvedőnek, s a maga idején ő is ad majd. Ha együttműködünk, másokkal szolidaritásban, elég lehet mindannyiunknak.
 Krista-Anne Rigalo"

Mai világunkban két dolog hátráltatja az adást legfőképp. Az egyik az adásból táplálkozik, a másik a megtartásból. Az egyik esetében egy idő után azt gondolom, mi az a kevés a tengernyi hiányban, amit adni tudok. Hát inkább nem adok semmit. A másik annak feltételezése, hogy amim van, az csupán az enyém, hiszen megdolgoztam érte. Ezért csupán nekem van jogom használni. A szegénységben ezek a feltételezések lehet, hogy megmaradnak, de a túlélés akadályává válnak. Ha nem adok, amikor van miből, akkor nem várhatom el, hogy kapjak, amikor majd nekem nem lesz.  
Milyen szépek azok a közösségek itt a nyugati világban, ahol a közösség tagjai megosztják egymással, amijük van. Akinek kell valami, kér, akinek van, az felajánl. És lehet, hogy csak azt, amit már nem használ. De nem pusztán kidobja, hanem veszi a fáradtságot, hogy megkeresse, megvárja azt, akinek ezzel segíthet. De ne essünk abba a hibába, hogy a lomot, ócska kacatot osszuk meg, ami már semmire sem jó. Ha nem is a legjobbunkat, amink van, de azt, amit még én is használnék, ha szükségem volna rá. A többi valóban mehet a lomtalanításba.

"Elmulasztom-e a lehetőséget, hogy megtegyem, amit tudok, ha nem tudok mindent megtenni?
Elmegy a kedvem a segítéstől, ha a segítségem nem elég nagy a szükséghez képest?
Mit tehetek azért, hogy többet tudjak adni a szűkölködőknek?

Mi az a probléma a világon, amely legjobban lesújt téged? Keress egy szervezetet, amely ezzel a problémával foglalkozik. 

  • Van-e olyan pénzmegtakarító változás, amelyre az Utazás késztetett? Egy évig tedd félre a megtakarított pénzt! Havonta küldj ebből az összegből annak a szervezetnek, amely a téged legjobban lesújtó problémát próbálja orvosolni! 
  • Ha választásaid következtében időd szabadul fel, dolgozz önkéntesként ennél a szervezetnél!"