Életadásról - élet óvásról: február 2017

Ezzel a címmel rendezett konferenciát a Parlamentben 2017. február 8-án a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács és a Magyar Természetvédők Szövetsége. A konferenciáról készült videók elérhetőek a youtube-on.

Náray-Szabó Gábor, a Tanács társelnöke nyitotta meg és moderálta a szakmai nap programját. Köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy immáron 50 éve jelent meg Rachel Carson: A néma tavasz című könyve, mely először szembesítette a világot a környezeti problémákkal és lehetséges következményeikkel. Azóta hatalmas viták és érdekellentétek közepette, de tapasztalható némi haladás a megoldás irányába. Ezt mutatja az ENSZ keretében Agenda 2030 néven elfogadott 17 fenntartható fejlődési cél is. A mai szakmai nap keretében a különböző érdekcsoportok azt kutatják, hogy hol tart most Magyarország ezek megvalósításában és mi lehet a haladás jövőbeli iránya.

Bartus Gábor, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára kicsit tréfásan azzal kezdte előadását, hogy az Országgyűlés Hivatala már saját gyakorlatában is igyekszik érvényt szerezni az ENSZ által megfogalmazott elveknek, például azzal, hogy a jelenlegi rendezvény ebédmenüjét helyi termelők alapanyagaiból állította össze és száműzték az egyszer használatos eszközöket; valamint a Kossuth téri METESZ székház helyén születő új épület fűtésében a metró hulladékhőjét hasznosítják majd. Komolyra fordítva a szót, elmondta, hogy az ENSZ által megfogalmazott 17 cél és 169 feladat 2015 őszén történt elfogadás óta a világban sokan gondolkoznak már azon, miként lehet ezeket nemzeti és regionális célokká, feladatokká formálni. A hazai gondolkodás elősegítése érdekében előadásában 3 kérdést járt körül.

Az első témakör keretében azzal foglalkozott, vajon miért fontos hazánk számára a dokumentum megvalósítása. Véleménye szerint ez megerősítést ad a saját problémákkal való szembenézésre. A rendszerváltás a magyar lakosságot a nyugati életszínvonal elérésével kecsegtette. Az eltelt 25 évben azonban csak lassú felzárkózás tapasztalható, ráadásul a 11 volt szocialista EU tagország között jelenleg hazánk az egyik legrosszabb ebben a gazdasági felzárkózásban. A legjobb 20 százalékpontot teljesítővel szemben nekünk csak 3 százalékpontos javulást sikerült elérni. E problémák mögött véleménye szerint fenntarthatósági okok állnak. A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia, melyet 2013 tavaszán fogadott el az Országgyűlés, ezeket a problémákat igyekszik feltárni. A 2015-ben elkészült első előrehaladási jelentés számba veszi a hazai erőforrások (társadalmi, humán, természeti és gazdasági) állapotát és szomorú következtetésre jut. Ezen erőforrások között egyetlen egy sincs a legalább közepes állapotban lévők sorában, mely javuló trendet mutatna. Következtetése szerint tehát a hazánkat az elmúlt 25 évben ért sorozatos válságok (demográfia, gazdasági, egészségügyi, oktatási stb.) hátterében mind fenntarthatósági problémák állnak. S ez az igazi akadálya a felzárkózásnak. Tehát a fenntartható fejlődési célok komolyan vétele nemzeti érdekünk a felzárkózás biztosításához.

A második témakör keretében az eredmények elérésének feltételeire koncentrált. Mint mondotta, több példa is mutatja, hogy társadalmi összefogással, a tényekre alapozott kormányzati intézkedések következetes végrehajtásával komoly eredmények érhetők el. A családtámogatási intézkedések javították a hazai termékenységi arányszámot: 2013-ra 3 országot, 2014-re már 6 országot előztünk meg. A 2008-as válságot követően felállított adósságkorlát, melyet az Alaptörvény is tartalmaz, komoly hatást ért el. Mindezek a pozitív eredmények reményre adnak okot.

Harmadikként azzal foglalkozott, hogy mi lehet az ENSZ célok megvalósításának intézményi kerete hazánkban. A Keretstratégiához készült első előrehaladási jelentés 1. számú melléklete számba vette, hogy a Keretstratégia és az Agenda 2030 cél- és feladatrendszere milyen viszonyban van egymással. Ennek alapján elmondható, hogy a 169 feladat mintegy 2/3-a tartalmi jellegű, nemzeti szinten megvalósítható, 1/3-a pedig nemzetközi együttműködést igénylő. A tartalmiak kapcsán elmondható, hogy bár más szövegezéssel, hangsúlyokkal, de tulajdonképpen a hazánk szempontjából relevánsakat tartalmazza a Keretstratégia, s megvalósításuk, ha különböző sebességgel is, de megindult. Ezek között akad olyan is, melyekben már jobban is teljesítünk, mint amit az ENSZ elvár. A feladatok végrehajtásának felelőse az NFFT és a kormányzati mechanizmus. A nemzetközi együttműködést igénylő ügyekben a Külgazdasági és Külügyminisztérium Nemzetközi Fejlesztési és Humanitárius Főosztálya (NEFE) a felelős. Ezek kapcsán majd külön előadásra kerül sor a nap folyamán. Mindezek alapján elmondható, hogy hazánkban adottak a feltételek ahhoz, hogy a célokhoz érdemben járulhassunk hozzá. Ez gondolkodást, tervezést igényel. Hiszen minden feladat megoldásához nem elegendőek a források, azonban egy megfelelő prioritásrendszer felállításával biztosítható, hogy ésszerű költségek mellett nagy eredményt lehessen felmutatni.

A kormányzat oldaláról elsőként V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára tartotta meg előadását. Előadásában hangsúlyozta, hogy a hazai szakemberek aktívan részt vettek a célok és feladatok kimunkálásában. Most a megvalósításon a sor, ami komplex kezelést igényel, de ez az ágazati szemléletű kormányzatoknak komoly kihívást jelent. Ha nem cselekszünk, akkor a felelőtlen fogyasztás révén csökkennek erőforrásaink, romlik a környezet állapota és egyre többek egészsége kerül veszélybe. Bár a célok sokszor távolinak tűnnek a jelenlegi helyzet felől szemlélve őket, de kis lépésekkel következetesen haladva el lehet érni őket. Álláspontja szerint a zöld gazdaság megvalósítható, méghozzá előnyökkel, ami az adóbevételek növekedésében, a munkahelyek teremtésében és a környezeti állapot javulásában egyaránt megmutatkozik. A hulladék nem pusztán környezeti probléma, de egyben elvesztegetett erőforrás is. Emiatt nagyon fontos a termelés és fogyasztás jelenlegi módjának megváltoztatása. 2016 júniusában került sor a grúziai Batumiban a zöld gazdaságról szervezett konferenciára, ahol Magyarország is megtette a maga vállalásait. Szem előtt kell tartanunk, hogy az innovatív ökoipar hatást gyakorol más iparágak fejlődésére is. Magyarország jelentős tudással és tapasztalattal rendelkezik a mezőgazdaság hatékony, hosszú távon fenntartható működtetése terén. Fontos feladat a környezettudatosság növelése, a gondolkodásmód átalakítása és az egészséges környezethez való jognak érvényt szerezni.

Jelenleg hazánkban az Operatív Programok és egyéb nemzetközi együttműködések (LIFE, Norvég Alap) forrásai révén jelentős összegek állnak rendelkezésre a környezet- és természetvédelem fejlesztésére. A korábbi tervezési időszakban 2300 mrd forint, jelenleg 2800 mrd forint áll rendelkezésre. Ehhez pedig jön még a SAPS-ból származó 740 mrd forintnyi összeg.

A fenntartható fejlődési célok azonban nem csupán környezeti ügyeket jelentenek, hanem érintik a gazdasági, társadalmi, egészségügyi, iparra vonatkozó kérdéseket is. Tulajdonképpen az egész életet felölelik. Ha csupán a környezetvédelemmel kellene foglalkozni, elég lenne megvalósítani a Nemzeti Környezetvédelmi Programban foglaltakat. Ennek célja biztosítani a környezeti feltételeket az ország fenntartható fejlődési pályára állításához. Emellett azonban szükség van a tárcák közötti és az államok közötti együttműködésre is. Kulcskérdés továbbá a jó példák megosztása, melyek ugyan apró praktikák, de összeadódva hatalmas hatást képviselhetnek. A technikai háttér adott, a pénzügyi források elérhetőek. A társadalom összes csoportjának szem előtt kell tartania azonban életvitelének fenntarthatósági vonatkozásait. Ez a legnagyobb feladat. Szemléletmódunk megváltoztatása.

Kovács Ádám Zoltán, a Külgazdasági és Külügyminisztérium nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkára említette, hogy a fenntartható fejlődési keretrendszer kialakítását célzó tárgyalások 2015 nyarának végén befejeződtek. Ennek ünnepélyes lezárásaként került sor az őszi aláírásra. Az ENSZ dokumentum az Agenda 2030 elnevezést kapta, mivel 2030-ig fogalmaz meg célokat és feladatokat. Emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi béke és biztonság, valamint a fenntartható fejlődés kérdésköre nem választható el egymástól. Az ezekre irányuló nemzetközi kötelezettségeket integrálja a keretrendszer. A tárgyalások során hazánk hatékonyan képviselte a magyar érdekeket több csatornán keresztül is. A nemzetközi fejlesztésfinanszírozással foglalkozó 3. ENSZ konferencia fogadta el az Addisz Abeba Akciótervet, mely tulajdonképpen finanszírozási forrásokat próbál kapcsolni az Agenda 2030-hoz. Több mint 100 tevékenységet tartalmaz és együttműködésre szólít fel. Egyben iránytűként szolgál az Agenda 2030 megvalósításhoz.

Kovács Ádám Zoltán leszögezte, hogy „hazánk elkötelezett a keretrendszer eredményes végrehajtása mellett.” Kiemelte, hogy az ENSZ dokumentum elvárja a Fenntartható Fejlődési Célok megvalósításának négy évenkénti áttekintését – a fenntartható fejlődés három fő pillére mentén, de a jelentéstétel az országok részéről önkéntes. Javasolt viszont a 2030-ig tartó időszakban legalább két jelentéstétel. Tavaly 27, az idei évben 40 ország készült beszámolóval.Az ENSZ évente témák köré szervezi a prioritásokat. Az elkövetkezendő három évben a szegénység és jólét, a fenntartható és elmaradó társadalom, valamint a társadalmi felemelkedés, befogadás és felelősség lesznek a témák. A globális indikátor rendszert egy erre megbízott speciális szervezet kidolgozta és 2016-ban elfogadásra került. A munkában egyébként a KSH magyar szakemberei aktív szerepet vállaltak.

2016. november 22-én az EU közleményt tett közzé a Fenntartható Fejlődési Célok megvalósításáról, de ebben a várakozásokkal ellentétben nem szerepel ütemterv. Viszont rendszeres jelentéstételt kíván, illetve szerepel benne a Multi Stakeholder Platform a jó gyakorlatok reprezentálására.

Kovács Ádám Zoltán kiemelte, hogy a Fenntartható Fejlődési Célok megvalósítását a kormányzatban a Külgazdasági és Külügyminisztérium fogja össze a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés Koordinációs Tárcaközi Bizottság révén. „Büszkén jelenthetem, hogy a 169 feladat fordítása elkészült”, és jelenleg tart a teljes dokumentum fordítása, valamint a 169 feladat tárcák közötti megosztása. A nemzeti adatszolgáltatást a KSH koordinálja: a globális indikátorok 60%-a itthon már rendelkezésre áll.

A NEFE Stratégia (Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Stratégia) 2017-ben esedékes frissítését a KKM fogja koordinálni, s ennek során figyelembe veszik majd az Agenda 2030-ban foglaltakat. A frissítés során prioritás szűkítést is végrehajtanak majd. A múlt eredményei kapcsán elmondta, hogy az ODA keretében 2015-ben Magyarország 155,5 millió dollár támogatást adott. Ebből 18 millió dollár a képzés és oktatás támogatását, 5 millió dollár a tiszta víz és szanitáció, 853 ezer dollár pedig a partnerség ügyeit szolgálta.

Kovács Ádám Zoltán úgy fogalmazott: a Fenntartható Fejlődési Célok megvalósításában prioritást kaphatnak a jövőben a vízügyek és különösen a szanitáció / szennyvíz kérdései, a mezőgazdaság, a tanulmányi ösztöndíjak, és az államok közötti partnerség. Mint mondta, hazánk a vízdiplomáciában betöltött kiemelkedő szerepe, illetve a 2016 novemberének végén Budapesten rendezett Víz Világtalálkozó sikere révén az ENSZ Közgyűléstől felkérést kapott, hogy Tádzsikisztánnal együttesen mentora legyen a vízzel kapcsolatos fenntartható fejlődési célok dialógusának.

Kovács Ádám Zoltán Mahatma Gandhi szavaival búcsúzott: „Légy te a változás, amit a világban szeretnél látni.”

Vida Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja azzal kezdte előadását, hogy véleménye szerint a világ problémáinak gyűjteménye az Agenda 2030. Összeállításakor a problémákat 169 feladatra bontva 17 dobozba zárták. A problémák megoldásához viszont a „dobozokat fel kellene bontani” és minden egyes problémát rendszerszemléletben meg kellene vizsgálni értő szakemberek részvételével. A feladatot bonyolítja, hogy a tudomány maga is szétforgácsolódott, nincsenek már holisztikus szakemberek és sokszor a tudományos élet képviselői sem értik egymás nyelvét.

A fenntarthatóság problémáját, amit a globális pénzügyi rendszer működése okozott, nem lehet további gazdasági növekedéssel megoldani. „Ez olyan lenne, mint ha a lőtt sebek gyógyítását mesterlövészekre bíznánk.” A neoliberális világgazdaság működése során az 1 és 10 közötti célok esetében nem javulás, hanem romlás tapasztalható. Egyre kevesebb ember birtokol egyre többet. Egy 2017 januárjában megjelent kutatás szerint a 8 leggazdagabb ember vagyona egyenlő a világ szegényebbik felének összes vagyonával. A szegénység elleni küzdelem pedig nagyon lassú. Ha arra várunk, mint eddig, hogy majd a világ gazdagodásából jut a szegényeknek is, akkor az a cél, hogy mindenkinek rendelkezésre álljon legalább a napi 1 dollár 25 cent a megélhetéshez, 100 év alatt teljesülne a jelenlegi trendek alapján. A reálisabb napi 5 dollár elérése pedig 200 évet igényelne. A biodiverzitás terén a helyzet katasztrofális: 1970 óta az élővilág fele eltűnt. Vannak bizonyos törvényszerűségek, melyek további csökkenést vonnak majd maguk után akkor is, ha a helyzet javulna. Ráadásul azt sem tudjuk, hogy ez a csökkenés valójában mit fog okozni.

A kereskedelem sem old meg alapproblémákat, sőt. Úgy tűnik, hogy a pusztulás forró pontjai egybeesnek az exportban erősen érintett országok területével: egy szintén 2017 januárjában megjelent, több szervezet együttes munkájaként készült kutatás eredménye szerint az USA legfőbb import területei (pl. banán, pálmaolaj) azok, ahol az élővilág pusztulása a legjelentősebb. Ezek az országok exportból élnek és minden területet erre a célra kívánnak felhasználni. A növekvő gazdasági tevékenység a nyomást tovább fokozza.

Egy másik látványos terület az éghajlatváltozás. A szélsőséges időjárási jelenségek mind a globális felmelegedés következményei. A Párizsi Klíma Egyezményt „aláírni könnyen lehetett”. Azonban a vállalások teljes betartásával is csak 3˚C-ra lehet mérsékelni a globális átlaghőmérséklet ipari forradalom előtti szintjéhez mért emelkedését. Ennek pedig katasztrofális hatásai lesznek. Tehát a párizsi vállalásoknál több kell. De nem látszik versengés az államok között, hogy ki tehet még a vállaltnál is többet a még biztonságosnak tekinthető 2 ˚C limit elérése érdekében. Pedig az utóbbi időben mérhetően csökkent a különbség a pólusok és az egyenlítő menti régiók hőmérséklete között, ami fokozta a szélsőséges időjárási jelenségek előfordulását. Egy gazdasági versengéssel elfoglalt társadalomban azonban nehéz megoldani olyan közös problémákat, mint az éghajlatváltozás kérdése. Úgy tűnik, addig nem születik megoldás, míg a semmiből nem lesz valami és a perpetuum mobilét fel nem találjuk. Addig marad a versengés. Jelenleg úgy tekintünk az emberre, mint erőforrásra, és a cél a gazdaság erősítése, növelése. Ehelyett az embert kellene középpontba helyeznünk, melyhez a gazdaság legyen az eszköz.

Sulyok Katalin, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala főosztályvezetője azzal kezdte előadását, hogy felhívta a hallgatóság figyelmét arra a tényre, miszerint az Agenda 2030 nem igazi jog. A Fenntartható Fejlődési Célokat tartalmazó dokumentum jogilag puha jognak nevezhető (softlaw), nem kérhető számon, nincs normatív ereje. Pusztán politikai kötelezettségvállalást jelent. Azonban a dolog mélyére nézve inkább úgy kell fogalmaznunk, hogy még nem jog. Ha ugyanis a politikai kötelezettségvállalásokat nemzetközi konszenzus kíséri, akkor azok először a nemzetek saját jogrendjében, majd ezekre hivatkozva előbb-utóbb nemzetközi egyezményekben is megjelennek. Szokásjog válik belőlük, ami majd köti a többi nemzetet is. A szokásjogot szokás a mezőn kialakuló ösvényhez hasonlítani: ha kevesen használják, benövi a fű, de ha sokan használják, akkor úttá alakulhat. A környezetvédelmi jogrendszerben több ilyenre van már példa, amikor puha jogból általános eljárás, sőt jogi erejű elvárás lett. A Helsinki Záróokmány, a Stockholmi Nyilatkozat, vagy a Riói Nyilatkozat sok pontja normatívvá vált (például a szennyező fizet elv). Ez egy önbeteljesítő, öngerjesztő folyamat. Az Agenda 2030 most megkapta ezt a lehetőséget.

Az előadás második részében az alapvető jogok szerepével kívánt foglalkozni a célok végrehajtásában. Az Agenda 2030 túl tágnak tűnik. A kormányok feladta a konkrét teendők megfogalmazása a helyi sajátosságok és prioritások figyelembe vételével. Az egyes országok Alkotmányai kulcsfontosságú szerepet töltenek be a megvalósításban. Érdekes, hogy a magyar Alaptörvény milyen sok fenntarthatósági elemet hordoz, miáltal ambiciózus vállalásokat tesz lehetővé, kölcsönösen erősítve egymást az Agenda 2030-cal az emberi jogok, vagy a környezetügy területén. A jelen és a jövő generációk érdekei az erőforrásokhoz való hozzáférés és a jólét kérdésében ütköznek. Kiemelhető, hogy a Fenntartható Fejlődési Célok sok értelmezésben egy egyensúlykeresést képviselnek a jelen és a jövő nemzedékei között. A magyar Alaptörvény ugyanígy a preambulumában ki is mondja, hogy ez egy szerződés kíván lenni a jelen és a jövő magyarjai között.

Kovács Lajos, a Klímabarát Települések Szövetségének elnöke szerint a 17 cél kétharmada kapcsolódik a kárpát-medencei önkormányzatok feladataihoz. Ezt a Szövetség úgy értelmezi, hogy a megvalósítás élére kell állni. Érzik a felelősséget, bár kevesen vannak. Elterjedt tévhit, hogy „a klímaváltozás elleni küzdelem a zöld szervezetek kiváltsága”, és hogy „ezeket a problémákat a nemzetközi szervezeteknek kell megoldaniuk”. Ők ezzel szemben azt vallják, hogy minden településnek, minden háztartásnak dolga van ebben. Igyekeznek a lakosságot is formálni saját döntéseikkel. Nem várnak a nemzetközi szervezetekre, de örömmel veszik azok tevékenységét is. A világban nagy a bizonytalanság, de ők a változásokban lehetőséget látnak. Úgy látják, hogy vannak kincseink: van Európai Év Fája, van Gyermekek Királysága, vannak energetikai és fenntarthatósági eredményeink. Persze vannak még feladatok is. Az önkormányzatok lehetőségei között nagyok az eltérések. Főleg az alkalmazásban van eltérés, a kisebb települések sérülékenyebbek. A Szövetség célja, hogy a 17 Fenntartható Fejlődési Cél megvalósítása során a nagyok segítségével a kisebb településeket is helyzetbe hozzák. Olyan településeket szeretnénk, ahol van jövőkép, közösség, amely nem csak lakóhely, hanem élettér is. Ahol szeretünk ott lenni, ott élni. Ahol van iskola, van munkahely, lehet gyereket nevelni, van bolt, templom, és igen, van kocsma is, hiszen közösségeket kell teremtenünk. Holisztikus megközelítésre van szükség.

A legfontosabb feladat a jövőre nézve az alakuló megyei klímapolitikai platformokkal együttműködésben országos stratégiai rendszer kidolgozása. Minden hazai település csatlakozhasson a globális célokhoz. Legyenek lehetőségek is a feladatok mellett.

Ifj. Chikán Attila, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért elnöke elsőként arra utalt, hogy valós hatékonyság a szereplők összefogása révén valósítható meg. Az üzleti életnek segítenie kell a kormányzatokat a megvalósítás során erőforrásokkal és minden szükséges egyébbel. Ezzel a céllal jött létre annak idején 200 taggal az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért és a Magyarországi Üzleti Tanács is. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért körülbelül 70 taggal rendelkezve 400 000 alkalmazottat képvisel és a magyar GDP körülbelül 30%-át termeli meg. Ezzel jelentős hatást képviselnek minden tekintetben. Szerintünk a változások lehetőségeket adnak a vállalatoknak. Ebből lehet versenyelőnyt formálni, új piacokkal, új megoldásokkal.

Az Üzleti Világtanács az Agenda 2030-at tevékenysége alapjává tette. Kidolgozott egy segédletet arra, hogy a cégek miként tudják a fenntartható fejlődési célok megvalósítását segíteni tevékenységük során.

A Magyarországi Üzleti Tanács kidolgozott egy zászlóshajó programot is ACTION 2020 néven. Ez egy olyan program a vállalatok, vállalatvezetők számára a fenntarthatóság területén, amely magyar viszonyokra, magyar kihívásokra igyekszik válaszolni. Ennek keretében a globális problémákra 800 szakértő segítségével megfogalmazott 9 prioritási területet a hazai viszonyok figyelembe vételével, több mint 100 tudományos és civil szervezettel együttműködésben 5 prioritásterületre szűkítették:

éghajlatváltozás,
foglalkoztatás,
élelmezés, gyermekéhezés felszámolása,
víz,
fenntartható életmód.

Ezek a témák jellegükből fakadóan felölelik az energiahatékonyság és a megújuló energiák témakörét is. A szervezet abban segíti a cégeket, hogy hogyan tűzzenek ki célokat, és azokat hogyan érjék el – proaktívan, tehát a kormány, és a világpiac intézkedéseit megelőzve. Konkrét üzleti megoldásokat osztanak meg honlapjukon, ami konkrét kérdésekre ad választ. A honlapon már több mint félszáz ilyen megoldás található.

ChikánAttlia elmondta, hogy az élelmezés témakörébe ők beleértik a fenntartható termékláncok kialakításának kérdését is, hiszen a szervezet a tagokon keresztül rengeteg beszállítóval, termelővel, és persze vevővel áll szoros kapcsolatban. Emellett a már említett összesen 400 000 dolgozó környezeti tudatosságának növelése is fontos tényező.

A harmadikként említett tevékenységük a jövő vezetőinek képzése immár egy kiterjedt, rövidesen negyedik évfolyamát indító program, ami a fiatalok vezetőket célozza. Eddig több mint százan kaptak elméleti és gyakorlati képzést, egy olyan program keretében, mely tartalmaz üzemlátogatásokat, vitákat, helyzetgyakorlatokat is. A cél, hogy a fenntartható vállalatvezetési filozófiával megismertessék a jövő vezetőit. Rádöbbentsék őket, hogy a fenntarthatóság nem kötelesség, hanem lehetőség.

Bodroghelyi Csaba, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének főtitkára azzal a felvetéssel kezdte előadását, amivel sokgyermekes családfőként számtalanszor szembesült már környezetvédő körökben: vajon a nagycsalád valóban nem fenntartható? Elismerte, hogy a fenntarthatóság kiszámításakor valóban a népesség létszáma képezi az egyik változót, de vajon az értékrend, amit ők adni tudnak gyermekeiknek, a fenntarthatóság mellett, vagy ellene hat? 2015 óta a népesség mindössze 1%-a nagyobb vagyont birtokol, mint a világ népességének maradék 99%-a! Ez már nem a szükségletekről, hanem a mohóságról szól, ami azonban korlátlan.

A NOE a 70 ezer taggal és körülbelül 12 ezer családdal jelenleg Magyarország legnagyobb civil szervezete. „Mi mindannyian többször is igent mondtunk az életre.” Bizalmuk van az élet szeretetében és egymás iránt. Hisznek a jövőben, hogy az alakítható, jobbá tehető. „Kinek lehet derűsebb jövőképe, mint egy sok gyermeket vállaló anyának, apának?” A tartós elköteleződéshez hiteles példa kell. A jó példák átadásábanfontos szerepet tölt be a család. A NOE ezt próbálja ösztönözni 30 éve. Az általuk képviselt egyik fő érték, hogy az ember társas lény, és a családon belül van lehetőség a teljes élet megélésére. A család a társadalom alapja, hiszen az emberi élet mind biológiai, mind társadalmi értelemben a családban kezdődik.

A szervezet egyebek mellett egymást segítő hálózatok hálózata is, a családot erősítő közösségek közössége és helyi családközösségek országos egyesülete. A valós szolidaritás az, amiből a társadalom táplálkozni tud. A NOE egy olyan élő, egymást segítő közösség, ahol a tagok nem csupán kezdvezményekre és szolgáltatásokra számíthatnak, hanem lelki támogatásra is. És erre bizony gyakran van szükség, mert „a gyermeknevelés, a családi élet krízisek sorozata”. De a krízisek elmúlnak, s marad az öröm. A család életforma, szellemiség is; a fenntarthatóság alapeleme. Mindezeken túl a tudás, valamint az erkölcsi normákátadásának terepe is. Ehhez az iskola csupán hozzátenni tud, helyettesíteni nem. A család nélkül az iskolában átadottak nem szervesülnek. Véleménye szerint a minőségi életnek része a gyermek. Nagycsaládosnak lenni pedig jó. Elmondta még, hogy a tagsági rendszer hamarosan megújul, lehetőség lesz on-line regisztrációra is, továbbá a rendes tagság mellett (minimum három gyermeket nevelő család) lehetőség van pártoló és tiszteletbeli tagságra is.

Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnöke a Nyugat-Európához való felzárkózás korábban elhangzott felvetésére reagálva az alábbiakkal kezdte előadását. Öröm, hogy az ENSZ elfogadta a 17 fenntarthatósági célt, de sajnos ez az öröm árnyalt. Milyen eszközrendszer biztosítja majd a megvalósítást? A célok között nincs-e ütközés? Milyen a mi fejlődésünk ezen a bolygón?

A világon minden egyes lakosra kb. 1,7 ha biokapacitás jut (a lélekszám növekedésével és a bolygó területek degradációjával a mennyiség pillanatról pillanatra csökken – szerk.), ami közérthetőbb mennyiségre lefordítva kb. két és fél focipályányi területet jelent. A föld lakossága azonban átlagban ennek 1,6-szeresét használja, aminek következtében évről évre csökken a Föld eltartóképessége, mert a többletet a tőkéből vesszük el. El kell gondolkodnunk, hogy ebben a helyzetben Tanzániát, vagy Indiát, ahol 1,2 ha a fogyasztás, vajon hová akarjuk felzárkóztatni? A fejlett Kanada a rendelkezésre álló terület ötszörösét, Németország, Dánia, Hollandia háromszorosát, és még mi magyarok is 1,7 szeresét használjuk. A trend pedig folyamatosan romlik. Farkas István beszédében elmondta, hogy amióta a környezetről és fejlődésről rendezett konferencián 1992-ben Rióban kimondták, hogy baj van, azóta csak tovább romlott a helyzet. Az eltelt idő alatt India és Kína kétszeresére növelte egy főre eső ökológiai lábnyomát, miközben népessége is jelentősen növekedett. A nyugat-európai életmód nem fenntartható. A világ egésze nem élhet így.

A gazdaságpolitikát viszont nem tudjuk érdemben befolyásolni. Erre példa lehet az EU Közös Agrárpolitikája, mely éppen egyik hajtóereje a biodiverzitás csökkenésének. Ráadásul elosztása is igazságtalan, hiszen a támogatások 70%-át a gazdák felső 10%-a kapja meg Az európai élelmezési rendszer óriási környezeti károkat okoz: 40%-kal nagyobb területet használ, mint ami rendelkezésére áll. Európán kívülről szerzi be például a génmódosított takarmányt az állatok számára, vagy a pálmaolajat. Ezekre a kérdésekre is kell referálni.

A világkereskedelmi befektetési modellek alapján a gazdag centrum folyamatosan pénzt szív el a szegény perifériáról. Egy jónevű német autógyár harminc milliárd forint állami támogatást kapott a hazai megtelepedéséhez. Az éves eredménye húsz milliárd forint. Ehhez képest 23 millió forint társasági adót fizetett, ami 0,12%. Közben vitatkoztunk arról, hogy 7% vagy 9% legyen a társasági adó másoknak. De mondjunk távolabbi példát. Afrikába a fejlett világ óriási segélyeket küld, évi 30 milliárd dollárt. De mennyit hoz ki Afrikából a világkereskedelem? 192 milliárd dollárt preferenciák, adóelkerülés, vagy illegális erőforrás-kitermelés révén. Nem ilyen nemzetközi fejlesztésekre van szükségünk. Át kell gondolnunk mindazon hajtóerőket, melyek a problémákat okozzák.

A globalizációt ellensúlyozni kellene a lokalizációval, a helyi gazdaság erősítésével. Meg kellene erősíteni a helyi önkormányzatokat, az energia és élelmezés kérdésében önrendelkezést biztosítani. Az erőforrások felhasználásáról helyi szinten kellene dönteni. Erősíteni kellene a helyi pénzek-, és a helyi pénzhelyettesítő eszközök használatát, hogy a hasznok helyben maradjanak. A tőkekivitel helyett a helyi gazdaság megerősítésének programját kell elkészíteni.

A világszemlélet kapcsán elmondta, hogy a technológia nem elegendő a problémák megoldásához. Hiába van például Hollandiában rengeteg szélkerék, 20 év alatt mindössze 10% energiacsökkentést sikerült elérni. Szükség van az erkölcs részvételére a politikai, társadalmi élet formálásában. Fontos tudatosítanunk, hogy a fogyasztás erkölcsi kérdés. Milyen képünk van ma a boldogságról? Azt látjuk, hogy mindenütt az önmegvalósításra buzdítanak. Pedig lehet, hogy az tévút. Erich FrommA szeretet művészete című könyvében azt írja, hogy a másik ember cselekvő segítése az élet célja. Viktor Frankl a koncentrációs táborban szerzett tapasztalata alapján azt tartja, hogy az ember bármit kibír, ha értelmet talál az életének. Ez az értelem pedig a másik ember felé fordulásban rejlik szerinte. A kényelmes élet helyett inkább értelmes életet kellene élni. Ez az egyetlen esélyünk. És ha „szelídek” leszünk, akkor talán, talán örökbe kaphatjuk a Földet. (Bibliai utalás: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” Mt 5.5 – a szerk.)

A következőkben vita következett a négy parlamenti párt képviselőinek részvételével. A vitában résztvevő négy politikus a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács tagja.

Bencsik János (Fidesz – Magyar Polgári Szövetség) elmondta, hogy bár több felmenőig a családjában mindenki földművelésből élt, s maga is élete első 20 évét tanyán töltötte, mégis gazdatanfolyamot kellett végezniük feleségévelnemrégiben ahhoz, hogy gazdálkodásba foghassanak. Ekkoriban sokat jártak Budapestre és megdöbbenve szemlélték, hogy az utak mentén a vízelvezető árkok hulladékkal vannak tele. Néhol egész gátak épültek belőlük. Ez számára azt üzente, hogy jelenleg nincs gazdája a magyar tájnak, nem használjuk gondosan az erőforrásainkat. Pedig családi szinten is lehet változást elérni, ahogyan azt a saját példája is mutatja. A hulladékba kerülő műanyag palackok száma nullára csökkent, amikor a helyi szódástól kezdte beszerezni a vizet visszaváltható szifonban. Beszédében kiemelte a helyi kisközösségek, a helyi gazdálkodók és a helyi kétkezi termelők fontosságát.Erre példaként említette, hogy további csomagolási hulladékcsökkentést sikerült elérni családjában, amikor helyi termelőktől szerezték be az élelmiszer nagyrészét. Ezen felbuzdulva bevásárló közösség létrehozását kezdeményezte, aminek révén a vidékiek munkaalkalomhoz, jövedelemhez, a városiak pedig egészséges és friss, idény élelmiszerhez jutottak. Mindezek hatására pedig jelentősen csökkent a hulladék mennyisége. Elismerte, hogy kellenek a nemzetközi porondon helyt állni képes szakértők, de nyugodt hátország szükséges hatékony munkájukhoz. Ez a jó hátország kisközösségekkel teremthető meg. Kiemelte, hogy a jó város és vidék kapcsolat kultúra kérdése és egyben morális felelősség. Tudnunk kell, hogy ha változunk, akkor a helyzet is változik, majd az is változást okoz.

Kepli Lajos (Jobbik Magyarországért Mozgalom), mint mondta, első generációs értelmiségi, és tisztában van a termőföld fontosságával. Nagyszülei még földművesek, szülei már az iparban dolgoztak. Ő maga környezetmérnök, ami már elnevezésében is hordozza a természet és az emberi racionalizmus ellentétességét, egyensúlyának problematikáját. Ezen problematika megfelelő kezelése érdekében lett szakpolitikus, hogy segítse e kényes egyensúly megvalósítását. Kiemelte a termőtalaj védelmének fontosságát, mivel ennek minősége hatással van élelmünk biztosítására. Fontos problémaként említette a levegő minőségének kérdését is. Mint mondta, sok ember nem csak, hogy fával fűt, de szinte „bármivel”, és ez persze visszahat a levegő minőségére, így a saját egészségünkére is. Mindezek mélyén azonban gazdasági okok húzódnak meg, hiszen sokaknak nincs pénzük még a fára sem.

Beszédében elmondta, hogy a körkörös gazdaság és a kisebb, önellátó egységek elve ellentétben áll a nagy energiaellátó rendszerek alkalmazásával. A választás akár száz évre is meghatározhatja hazánk energetikai rendszerét. Emlékeztetett arra, hogy a fenntarthatósági célok megvalósulásának inkább a kisebb, önellátó egységek kedveznek. És miközben erről a szembenállásról rengeteg helyen rengeteg érdekes vita zajlik, eközben minderről a politikusoknak ma kell dönteni, és az a döntés az unokáink életére is hatni fog. Kiváltható-e 2400MW megújuló energiaforrásokkal? Ezt lenne szükséges feltárni, szakértőkkel mielőbb megtárgyalni. Kepli Lajos hangsúlyozta, hogy minderről sokkal több vita kellene, de mindenképpen tabuk nélkül. Ezekben a kérdésekben nem szabad, hogy tabuk maradjanak.

Schmuck Erzsébet (Lehet Más a Politika) először is örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan érdeklődnek a fenntartható fejlődés ügye iránt (bár már szünet után voltunk, még tele volt a terem – szerk.). Fontosnak tartotta, hogy elfogadásra került az Agenda 2030 és figyelmeztetett arra, nyilván nagy a baj, ha az ENSZ ilyen magas szinten foglalkozott a fenntarthatóság kérdésével. A társadalmi különbségek, a szakadékok világosan látszanak, ha körülnézünk. Ma a világon egy nemrégiben publikált Oxfam kutatás szerint a 8 leggazdagabb ember rendelkezik annyi tulajdonnal, mint a föld lakosságának szegényebb fele, 3,6 milliárd ember. Pár éve ez az arány még 64 emberrel volt igaz, tehát a társadalom kettészakadása tovább folyik, globális szinten.

A társadalmi problémák mellett még egyértelműbbek és riasztóbbak az ökológiai válság jelei, és ebben a politikusok, ide értve az ENSZ-t is és a Fenntartható Fejlődési Célokat is, csak „kullogva halad a probléma után”. Valójában nem tudjuk kezelni őket.

Amire elsősorban szükség volna, az a fenntarthatósággal kapcsolatos tudatosság növelése. Schmuck Erzsébet szerint a magyar társadalom környezeti és fenntarthatósággal kapcsolatos tudatossága nagyon gyenge, mondjuk hagyományos iskolai osztályzással és nagy jóindulattal talán megkaphatná a kettes alá minősítést. A társadalom sajnos nem ilyen irányban szocializálódott, az emberek nem igazán értik mi a gond a viselkedésükkel és mit kellene másképp csinálni. Ugyanakkor a fenntarthatóságról való gondolkodás gyenge minősége a döntéshozókra, az Országgyűlés tagjaira is igaz. Még mindig gyakran lehet hallani akár képviselőktől, vagy magas rangú döntéshozóktól is olyan kijelentéseket, amelyek a fenntartható fejlődést egyszerűen fenntartható gazdasági növekedésként értelmezik, ezzel azonosítják. A magyar Parlamentben még egyetlen esetben sem vizsgálták meg az elfogadásra kerülő törvényeket fenntarthatósági szempontból. A társadalmi és politikai tudatosság terén volna tehát szükség véleménye szerint nagy előrelépésre.

Schmuck Erzsébet szerint a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia semmiképpen sem „keverendő össze” a Fenntartható Fejlődési Célokkal. Jó, hogy létezik a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács és megszületett a Keretstratégia, de mindez kevés, ha a kormányzatnak nincs saját stratégiája és csupán a Külgazdasági és Külügyminisztérium NEFE főosztálya próbálja koordinálni a Fenntartható Fejlődési Célokból adódó feladatokat. Ennek kezelését nem szabadna egy egészen másra született, kis kapacitású szervezeti egységre bízni; az legalább egy külön főosztályt érdemelne a Miniszterelnökségen, ahol a 169 feladatot össze kellene fogni.

Schmuck Erzsébet elmondta, már önmagában az is problémás, hogy a Fenntartható Fejlődési Célok ügye nem jelent meg az Országgyűlés előtt a 2015 szeptemberi ENSZ közgyűlés által történt elfogadást megelőzően. Ami még ennél is problémásabb azonban, hogy a megszavazást követően és azóta sem. A magyar Országgyűlés a Fenntartható Fejlődési Célokkal sosem foglalkozott még. Pedig ez egyrészt segítené a képviselők tudatosabbá válását a kérdés kapcsán, továbbá meg lehetne határozni a hazai feladatokat.

Schmuck Erzsébet ezt követően még szólt a Fenntartható Fejlődési Célok közül szerinte jelenleg prioritást érdemlőkről. Az első az oktatás, melynek jelenleg sem a színvonala, sem a tartalma nem megfelelő. A fiatalok nem szereznek az oktatás során valós információkat a világról és az életben rájuk váró feladatokról. A második a szegénység kérdése, mert nem csupán világszinten, de hazánkban is zajlik a társadalmi kettészakadás és nő a szegények lemaradása. Ezt lassítani kell. Harmadsorban a gazdaságot említette, ahol a globális felfogás uralkodik hazai szinten is. Csak a növekedést jelző mutatókat tartjuk fontosnak, holott a gazdaság jelenlegi szerkezete ingataggá teszi ezt a növekedést. Jelenleg hazánkban a GDP tetemes részét multinacionális vállalatok állítják elő. Szerinte a helyi gazdaságok, a helyi termelők felé kell fordulni, mert nem stabil az a gazdaság, ahol a termelés többségét multinacionális cégek adják.

Tóbiás József (Magyar Szocialista Párt) szerint a fenntartható fejlődés az az idea, amiért érdemes társadalmakat létrehozni. A fenntartható fejlődés kérdésköre nem kormány és ellenzék probléma. Véleménye szerint a cél, hogy a társadalom tudja megfogalmazni a maga fenntarthatóságát. Mindenki tudja, hogy mit jelent számára a jobb élet iránti igény konkrétan. A kérdés csupán az, miként tudjuk ezt megvalósítani. Fontos, hogy a saját állapotunkért mi tegyünk valamit. Ennek van intézményi oldala: létezik a zöld ombudsman, működik a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács és megszületett a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia.

Mint mondta az a fő kérdés, hogy a változásokat, amelyek már zajlanak, képesek vagyunk-e a kormányzati politika középpontjává tenni. Ez globális probléma is, nem csak hazánkra jellemző. A valós társadalmi igényekre kell válaszolnia a politikának. Van néhány kérdés, amiről el kellene mondani az álláspontokat. A jóléthez való jogról például mindenképpen beszélni kellene.

Az oktatásnak képesnek kellene lenni olyan generációt nevelni, amely formálni, alakítani tudja a jövőképet, a családokat. Jelenleg a családok nem vesznek részt az oktatásban, mert az oktatás nem kéri a családok részvételét.

A szegénységet nem csak anyagiakban, pénzben fejezhetjük ki, mert a szegénység nem pusztán egzisztenciális, de kulturális probléma is. Szegény az is, aki jogfosztott, vagy akinek elvették a jövőképét. Ahogy fogalmazott, amíg az embereknek a sárga csekkek között kell prioritáslistát felállítani, addig aligha fognak hosszútávon, globálisan gondolkodni. Ha az emberek nem tudnak megélni, a gyermekeiket tisztességesen felnevelni és taníttatni, akkor kudarcként élik meg a jobb lét iránti vágyat. Nem tudnak, és nem akarnak majd a fenntarthatóság érdekében összefogni.

A fejlesztéspolitika kapcsán pedig nagyon fontos, hogy a vidék is kapjon egyenlő lehetőséget a várossal. Jelenleg itt az egy főre eső EU támogatás jóval alacsonyabb.

Az első körös hozzászólásokat egy újabb körben követték a reflexiók.

Schmuck Erzsébet a Tóbiás József által felvetettekre válaszul elmondta, mindenképpen azt kell a gondolkodás alapjává tenni, hogy bolygónk erőforrásai korlátosok. Ha csak az anyagi javakat vesszük figyelembe, az nem felel meg a fenntartható fejlődés gondolatrendszerének. Ez a szemlélet nem folytatható. Figyelembe kell venni az immateriális javakat is, mint amilyen például a közösség, az együttműködés vagy a szolidaritás. Jelenleg a társadalom elvesztette ezeket az értékeket, pedig visszahozataluk nélkül nem fog működni a világ. Végre szembe kell nézni a problémákkal a tüneti kezelés helyett.

A reklámok, a média azt ültetik belénk, hogy egyéni boldogulásunkra kell törekednünk és hogy ez leginkább a vásárlásaink értékével mérhető. Amennyi pénzünk van, annyit érünk - sugallják. Emiatt az emberek nem törődnek sem egymással, sem a környezettel. De ez nem fenntartható, mint ahogyan jelenleg nem fenntartható a gazdaság sem globális, sem helyi szinten. A fejekben rendet kell tehát rakni a fenntarthatóság fogalmait és gyakorlatát illetően. És természetesen nagyon fontos az elosztási problémákat is újragondolni.

Bencsik János elmondta, hogy bár sok szép stratégia született, de a politika jelenleg gazdaságvezérelt, és nem áll ki más érdekek, mint például a hátrányos egyéni érdek felszínre hozása mellett. Segíteni kellene az embereket, hogy meg tudják fogalmazni, mitől éreznék jobban magukat. Egy nemrégiben készült hazai boldogság kutatás meglepő eredményeket hozott: a megyeszékhelyek közül Tatabányán érzik úgy leginkább az ottlakók, hogy jó a közérzetük (ha nem is boldogok). A kutatásban az ugyanazon vezetéshez tartozó Tata és még három kistelepülés szintén kiemelkedett a sorból. Ez nem csak amiatt lehet így, hogy a városban és környékén van megélhetés (bár elvárt szintű fizetés még nem társul hozzá), hanem azért is, mert itt hagyományosan meghatározó a bizalom és egyfajta közösségi érzés, egyfajta szolidaritás. Itt 120 éve (nyilván a bányászat miatti egymásra utaltság miatt – szerk.) tudják az emberek, hogy ha neked nem megy jól, az nekem sem jó. Ha nem is az emberi szeretet, de egy sors- és kockázatközösség működik közöttük.

Egy ezzel összefüggő másik példa. Tatán, az Öreg-tó mellett van az a ma már világhíres és szinte egyedi madár pihenőhely, ahol a három hónap alatt itt áthaladó hatvanezer vándormadarat sokszor tizenöt-húszezer ember is ámulva figyeli. Vajon miért épp itt pihennek meg a költöző madarak, ha a tavat három oldalról épített környezet veszi körbe és ennyi itt az ember? Mert mégsem zavarják meg az esti nyugalmukat. Miért? Mert itt él egy olyan erkölcsi közmegegyezés, hogy ha valaki a pihenő madarakat zaklatja, az olyan közmegvetésben részesül a helyiek részéről, hogy a városban többet „nem lesz maradása”. Nyilván ez a többiek kedvét elveszi a próbálkozástól. Van tehát egy igényes közeg és van normája, melyet érvényre is juttat, mert a normaszegőt szankcionálja. Ez egy olyan szemlélet, amely talán a fenntarthatóság alapja lehet. Az egymással és a közösség ügyeivel való törődés, az ennek érdekében való cselekvés.

Politikusként elfogadja, hogy sokan nem szeretik. De véleménye szerint, amíg az emberek fogadják a köszönését, addig nincs baj, mert addig a problémákat, ellentéteket meg lehet beszélni. Addig van párbeszéd. És ez a fontos.

Kepli Lajoselmondta, hogy míg nemrégen még önálló „zöld” ombudsman működött, ez mára megszűnt, beolvadt. A környezeti hatóságok rendszerének átalakítása szintén visszalépést jelent és a vízügy is szétforgácsolódott. Ez arra mutat, hogy a környezetügy területén távolodunk egy erős szerkezetű intézményrendszertől, mely a célok megvalósítását segítené. És igen, van Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, de ha konkrét ügyekről megformál egy véleményt, azt vajon a döntéshozók mennyire veszik figyelembe? A Tanács 2015. december 3-i ülésén hivatalos állásfoglalást fogadott el az EU és USA között formálódó szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) kapcsán. Vajon a tárgyalások során ezt figyelembe fogják venni az illetékesek? A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács valóban fontos szereplő, vagy csupán „egy újabb kitűző a hajtókán”? És lehetne még említeni a természetvédelem ügyeit is, mert ott is vannak problémák.

Tóbiás József szerint nincs olyan, hogy valami fentről vagy lentről szerveződik. Véleménye szerint, ami lentről jön, az sziget, elszigetelt marad, nem gyakorol valós hatást. A lényeg tehát, hogy a kormányzati politika centrumába bele tudnak-e kerülni a fenntarthatósági szempontok. A miniszterelnök fejében kellene, hogy ott legyenek, és erre kellene felépíteni a teljes kormányzati struktúrát.

Harrach Péter (Kereszténydemokrata Néppárt) nem vett részt a politikusok vitájában, hanem a vitát követően külön, önállóan beszélt. Mint mondta, keresztény körökben a környezetvédelmet általában teremtésvédelemként értelmezik, mely lefedi a fenntarthatóság sok tényezőjét, a többi pedig társadalmi kérdés.

Elsőszámú szempontként kitért a társadalom fogyatkozásának kérdésére: mint mondta, akkor lesz fenntartható fejlődés, ha vannak, akik fenntartják. A legnagyobb korosztály a Ratkó örökség utódai, akik már a szülőképes kor felső határán vannak. De a várt babyboom elmaradt. Márpedig az őket követő generációkban már nincs ekkora potenciál. Demográfiai szempontból fontos lenne az is, hogy az első gyereket a fiatalok még 30 éves kor alatt vállalják, méghozzá tartós kapcsolaton belül.

A továbbiakban kitért Ferenc Pápa Laudato Si (Áldott légy) című enciklikájára, amelynek egyik fő gondolata, hogy az ember nem ura a földnek, hanem felelős gazdája. Az embernek feladata a közös otthon gondozása. Együtt kell működnünk egymással otthonunk fenntartása érdekében. Ki kell lépni az önpusztításból! Felelősséget kell vállalnunk! Látható, hogy bár most ökológiai és társadalmi válság van, de vannak pozitív jelek. A környezetvédelmi és társadalmi problémák megoldásának kulcsa, hogy vajon képesek vagyunk-e szenvedni azért, amit a környezet elvisel. Az enciklikából idézve foglalkozott a víz, a vízhez való hozzáférés; a biológiai sokféleség; az éghajlatváltozás és az ökológiai adósság kérdésével. Véleménye szerint ezeket a kérdéseket is csak optimizmussal lehet már kezelni.

A politikusokat követően Náray-Szabó Gábor méltató szavait és felkérését követően a résztvevők egy perces néma felállással emlékeztek meg a fenntartható fejlődés ügyeivel tulajdonképpen először foglalkozó Brundtland Bizottság (az ENSZ által létrehozott Környezet és Fejlődés Világbizottság) nemrégiben elhunyt magyar tagjáról, professzor LángIstvánról. Mint Náray-Szabó Gábor elmondta, Láng professzor a fenntartható fejlődés ügyeinek legkiválóbb hazai szakértője volt, aki a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács létrehozásában is meghatározó szerepet töltött be.

A záró előadást Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal környezeti fenntarthatósági igazgatója, korábbi ENSZ nagykövet tartotta. Elsőként Áder János köztársasági elnök üzenetét tolmácsolta a jelenlévőknek, miszerint reméli, hogy sikerrel jár a konferencia és sok követője lesz a közös gondolkodásnak. A Fenntartható Fejlődési Célokhoz kanyarodva említette, hogy ezek összeállítása során tárgyalásvezető volt és most igyekszik megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjon mindazoknak – számosan ott ültek a teremben -, akik akkor segítették a folyamatot Magyarországról. Mint mondotta, ez az első olyan konszenzusos célrendszer, mely nem az Észak-Dél fejlesztési viszonyról szól, hanem magáról a fejlődésről. Egy globális vízió. Minden ország résztvevője kell legyen, bár a fejletteknek több a teendőjük, mint a fejlődőknek. Az Agenda 2030 pályamódosítást ír elő az országok számára, szemlélet- és életmódváltást sugall. Integrált válaszcsomagokat igyekszik adni rendszerszintű problémákra. Mivel 195 ország aláírta, így megvalósítása esetén hatalmas hatása lehet. A megvalósítás azonban technikai ugrást feltételez. A jelenlegi technológiákkal nem lehet, vagy nem elég jól, vagy lassan, vagy drágán lehet megvalósítani. Ezért ez a vízió egyben a fejlődés gyorsulását is előre vetíti. A változás már most zajlik, a kérdés csak az, hogy milyen irányba tudjuk vinni. Egy globális vízió megvalósítása összefogást igényel. Miden ország más-más színvonalon áll, de fontos, hogy egy irányba mozduljunk. Ehhez a 169 feladatot át kell alakítani stratégiákká, programokká és projektekké. Több országban már megkezdték a munkát. Itthon az Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács nagyon fontos munkát végzett már ebben az ügyben. Emlékeztetett arra, hogy az Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia előbb született meg, mint a Fenntartható Fejlődési Célok. Ráadásul előremutató szemléletet képvisel. A további tennivalók során minden dimenzióval (társadalmi, humán, gazdasági és környezeti) foglalkozni kell, méghozzá egymással együttműködve. De szükséges egy ötödik dimenzió is, ami az erkölcs. A Keretstratégia foglalkozik ezzel a kérdéssel is, míg a Fenntartható Fejlődési Célok, mint nemzetközi dokumentum, ezzel a szemponttal nem foglalkozik, nem foglalkozhat. A gazdasági átmenet mindenütt egyszerre zajlik a helyi és nemzetközi piacokon. Tudnunk kell, hogy a jelenlegi szabadpiaci rendszer nem fog fenntarthatósághoz vezetni. Be kell avatkozni ennek érdekében. Fontos lenne egy olyan korlát, melynek értelmében fejleszteni csak a természeti tőke osztalékából lehessen, anélkül, hogy – mint sajnos jelenleg tesszük – a tőkéhez magához nyúlnánk. Olyan módosítás szükséges a szabályokban, ami a piacot magát módosítja. Olyan piaci mechanizmus kell a jövőben, mely ugyan továbbra is hatékony, de gazdasági-társadalmi hasznot keletkeztet. 2030-ig hatalmas változás várható. Hogy ebbe belegondolhassunk, elég csak 15 évet visszafelé tekintenünk, például a munka világában. Hány cég és foglalkozás nem létezett 15 évvel ezelőtt?

A Keretstratégiáról szóló beszámoló elején szereplő mátrixra szükség van. Tükröt tart, még ha fájdalmasat is, arról, hogy hol járunk, merre tartunk erőforrásaink kapcsán. A hazai tennivalókkal, feladatokkal való foglalkozás mellett szükséges a célirányos nemzetközi szerepvállalás is. Ebben azonban egy szűkített profilra van szükség. Olyan területekre kell koncentrálni, ahol komparatív előnyeink, valamint nagy megoldandó problémáink vannak, illetve a szereplők készek nemzetközi együttműködésben is részt vállalni. Ilyen terület lehet a víz-szennyvíz és a természeti csapások elleni védekezés, a kibocsátásszegény energia ipar, az integrált várostervezés és városüzemeltetés, a szennyezés korlátozás, egészségügy, fenntartható közlekedés, illetve a fentieket támogató oktatás, kutatás-fejlesztés és IT területe. Magyarországnak trend-építő tényezővé kell válnia, de társadalmi részvétel szükséges a profil-építésben. Szükséges a társadalmi konszenzus, az oktatás, a költségvetés, a diplomácia és a civil társadalom partnersége a kormányzat munkájához.

További információ:

A Fenntartható Fejlődési Célok megvalósítása Magyarországon

http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/kornyezetugyert-agrarfejlesztesert-es-hungarikumokert-felelos-allamtitkarsag/hirek/a-fenntarthato-fejlodesi-celok-megvalositasa-magyarorszagon

Fenntartható fejlődési tanács: nemzeti érdek az ENSZ fenntartható fejlesztési céljainak megvalósulása

http://www.mtvsz.hu/fenntarthato_fejlodesi_tanacs_nemzeti_erdek_az_ensz_fenntarthato_fejlesztesi_celjainak_megvalosulasa

Közös konferenciát rendezett az NFFT és az MTVSZ a Fenntartható Fejlődési Célok hazai megvalósításáról

http://nfft.hu/kozos-konferenciat-rendezett-a-nemzeti-fenntarthato-fejlodesi-tanacs-nfft-es-a-magyar-termeszetvedok-szovetsege-mtvsz-a-fenntarthato-fejlodesi-celok-megvalositasa-magyarorszagon-cimmel-rendezett-k/

A fenntarthatósági fejlődési célok megvalósítása Magyarországon

http://www.klimabarat.hu/aktualitasok/fenntarthatosagi-fejlodesi-celok-megvalositasa-magyarorszagon

A fenntartható működés piaci előnyt is jelent

http://bcsdh.hu/ifj-chikan-attila-fenntarthato-mukodes-piaci-elonyt-jelent/

Nemzeti érdekünk az ENSZ fenntartható fejlesztési céljainak megvalósulása