A ferences hagyományban Szent Ferencig visszanyúló múltja van a
misztériumjátékoknak. Ezt a hagyományt elevenítette fel a Páduai Szent Antal –
ismertebb nevén pasaréti – Plébánia színjátszó közössége Meskó Zsolt vezetésével.
Céljuk egyszerű: Felismerem-e helyem a történetben. Mit mond nekem a keresztút?
Milyen keresztény vagyok? Kísérőnk egy huszonéves fiatalember. Az ő
szemszögéből és kínzó kérdésein – kulcsmondatain - át haladtunk végig Jézus
szenvedéstörténetén. S közben persze a Kísértő is végig kísér(t) saját
látásmódját bemutatva.
Az élet keserűségeit, próbáit még
ki nem állott ifjú tépelődésével indult a darab. Önmagát és minket, keresztényeket
is mérlegre téve állapítja meg: Jézus azt mondta: „Ne félj!”, s mi reszketünk; Örömhírt
hozott, s mi szenvedünk; s a bűnt, mit eltörölt kitárt karral, vajon értjük-e
vagy csak mondjuk? A választ kutatva járjuk végig a keresztutat!
1. Gecsemáné – a magáramaradott küzdelmes imája, Júdás árulása és Jézus
irgalma a katona iránt, kinek Péter levágta a fülét
„Vérben ázik az éjszaka, a világ felett sötét az ég. Elhagytalak,
elárultalak, közöttünk már csak a messzeség. Ami egység volt megtört, ami
összetartott megszakad. Ítéltem feletted
(Júdás): jobb vagyok, véred mégis
rám tapadt. Naponta adunk-veszünk. Már nem csókkal: tőrrel, fegyverrel. Ítélünk
a másik felett. Istent játszom. … Kit árultam el? Kire sújtott le szavam? Ki
mellé álltam oda szótlanul, halkan? Adtam-e csókot ezüstért, aranyért cserébe? Adtam-e irgalmat úgy, hogy senki sem kérte?”
2. Főpapok – közjáték Péterrel a
szeretetről
„Jobb, hogyha egy ember hal meg a népért, mintsem, hogy az egész nép
pusztuljon! Halál rá!” – uszít a Sátán. S Pétert is sarokba szorítja.
„Amikor e bukott mesét hallom, magam elé alakokat idézek, akiket én is
megbuktatnék, s akikről vélem, hogy rájuk tapadt a vétek. Magamat sose látom a
bűnösök között. Szenvedő vagyok, az örök meggyötört. Vagy inkább a gondtalan
kívülálló, akire mások azt mondják, nagyravágyó. De én tudom, hogy bennük a bűn
és én mindig áldozat vagyok. Mert
tévedni nem szoktam, tökéletesként nem hibázhatok. Mégis, néha itt belül
valami feszül, valami fáj. Azt mondják, ez a lélek helye. Nem tudom, de itt
valaminek lenni muszáj.”
3. Pilátus, az imperátor, igazi
bevonulással, katonáktól kísérve – s mégis áldozataként a főpapok irányítása
alatt, s önnön hatalmának bilincseiben
„Pilátus, ne félj! Tedd, amit tenned kell! Ezt vállaltad.” - bátorít
Jézus. De Pilátus keresi a kibúvót, majd mossa kezeit, mikor nem leli az
egérutat. Közben a Sátán uszít: „Keresztre
vele!”, majd „Barabást!”, míg az
utolsó kétkedő is nem csatlakozik a kórushoz.
Barabás itt csak játékszer, vagy
talán nem is létezett? „Barabás – arámul,
ahogy Jézus beszélt: bar Abbas, az „Atya fia”. Lehet, hogy a tömeg így kiáltott,
s szabadságra Jézust hívta? S csak Pilátus, s csak Pilátus volt a gonosz? S
Annás és a bíró, Kajafás? S nem is volt másik elítélt, nem volt ott a bűnöző
Barabás? Csak az egy Jézus? Az Atya Fia? Krisztus? Az áldott Bar Abbas? Vagy csak rajtam, rajtad múlik, a hatalom,
s a tömeg szavából mi az, mit meghallasz? Ki vagyok én? Ki vagy te? Jézus?
Júdás? Pilátus? Barabás? Vagy csak egy
útszélre félredobott bazaltkőnyi hallgatás? Kinek a keresztje az enyém? Van-e sajátom, s azt vállalom? Vagy mások
hátát nyomja terhem, s csak a szél suhan át vállamon?”
4. Jézus megkorbácsolása – tetteink
egy-egy korbácsütés, mely véres sebet ejt a Megváltó testén
„Anima Christi, Santifica me. Corpus Christi, salva me. Sanguis
Christi, inebria me. Aqua lateris Chrisit, lava me. Passio Christi, conforta
me. O bone lesu, exaudi me. Intra tua vulnera absconde me. Ne permittas me
separari a te. Ab hoste maligno defende me. In hora mortis meae voca me. Et
iube me venire ad te, Út cum Sanctis tuis laudem te in saecula saeculorum. Amen”
(Krisztus lelke, szentelj meg engem! Krisztus teste, üdvözíts engem! Krisztus
vére, ihless meg engem! Krisztus oldalából kifolyó víz, moss tisztára engem! Krisztus
kínszenvedése, erősíts meg engem! Ó, jóságos Jézus, hallgass meg engem! Szent
sebeidbe rejts el engem! Ne engedd, hogy elszakadjak tőled! A gonosz
ellenségtől oltalmazz engem! Halálom óráján hívj magadhoz engem! Add, hogy
eljussak hozzád, és szentjeiddel dicsérjelek téged, mindörökkön-örökké. Ámen.)
5. Bíborköpeny és töviskorona –
de mosom kezeimet, s áll az ítélet
„Üdvözlégy Zsidók királya!” - gúnyolódik a Sátán. „Az én országom nem e világból való. Azért
jöttem a világra, hogy bizonyosságot tegyek az igazságról. Anyám, ne félj!
Atyám, nézz le rám!” - mondja Jézus.
Pilátus szerint „Ecce Homo! Én semmi vétket nem találok ebben
az emberben.”, de meghajlik a Sátán előtt, aki így fenyegeti: „Ha ezt elbocsátod, nem vagy a Császár
barátja!”
Júdás már visszacsinálná, de
pénze már véres, nem kell a papoknak sem.
„Ő megbocsát, én ítélek. Bocsánat helyett szavam miért ítélet? Könnyű
az ítélet, könnyű a rágalom, a közöny, a cserbenhagyás, az ártalom. Pilátus
keze nem mossa le a kezed, csak vérrel szennyezi bűneidet. Ő megbocsát. Én ítélek. Bocsánat helyett szavam miért ítélet?”
6. Felveszi keresztjét
„A zsidóktól elvették a halálos ítélet jogát. Ily ügyekben Rómától
kellett kérniük a halált. Megkövezés helyett így kereszt járt, a
legalantasabbak végső fája. Krisztus vállára zuhan a súly. Az igazságnak szenvedés az ára. Magára veszi emberlétünk terhét, a mi keresztünket: a bűnt, a halált.
Segít, hogy én is felvegyem keresztem, s fogadjam el, ha a szenvedés rám
talált? Isten a tenyerén hord. És Jézus felsebzett vállán kereszt vagyok, vagy
ajándék? Vagy mindkettő a keresztutat járván?
Nekem nincs íly keresztem. Ha van, azt is más hordja helyettem? Szálka
vagyok csak mások szemében, s engem is csak szálkák szúrnak keményen. Szálka.
Egy csendes útálat. Keresztény szomszédom ki nem állhat. S én is gyűlölöm őt.
Két gyónás között szálka, a mely a lelkembe törött. Rosszabb, mint egy kereszt
terhe. Vérem mérgezi percről percre. Idegeimre
megy az egész világ, csak én vagyok az, ki nem vét hibát.”
7. Elesik a kereszttel – s a
Sátán kísért, mint a pusztában egykor
„Megálljatok, nem bírom tovább!” – mondja Jézus. S már ott a
Kísértő: „Tedd le bátran és kerüld el a
halált! Látod, istened nem segít! Nincs is szükség rá! Te meg tudod csinálni nélküle. Csak mondd, hogy ezek a kövek
változzanak kenyérré… Atyád hallgat! De te meg tudod magad szabadítani. … Állj
fel, tedd le a keresztet, s tiéd lesz az egész világ! … Süket fülek. Pedig könnyű az élet. Csak téged becsaptak,
s te is becsaptad a népet!”
8. Anyjával találkozik
„Férfiak dicső világa. Pénz,
hatalom s ármány. S győzelmünk szobra, az üresen kongó márvány. Mária arca merre vagy? A nő a szolga. A
nő alább való, vagy az eldobható áru, mi bármikor bármire váltható. Jézus arca
Mária arca. Ádám és Éva örök harca. Nő és férfi – te vagy mindkettő Istenem. Mutasd meg női arcod, hogy az enyém a
férfié legyen!”
9. Cirenei Simon
„Ne húzódozz büszke cirenei. Itt most megalapozhatod a híredet. Erős
vagy mint a tulok, s a zsidók királyának trónját viheted.” – gúnyolódik a
Sátán.
„Kinek vettem már át a keresztjét, mikor terhét már nem bírta? Ki mellé
álltam akaratom ellenére, amikor segíteni engem hívtak? Hagytam-e magam vezetni
olyan útra, melyen járni nem akartam? Engedtem-e magamat formálni, Atyámban
bízva akaratlan? Felismertem-e: kegyelem együtt hordozni a keresztet, vagy
vakká tett az önzés s a szememre hályogot eresztett? A szenvedő, az üldözött reménytelennek tűnő harca a kereszt, mely engem
hív. S felragyog benne Jézus arca.”
10. Veronika ajándéka és
megajándékozottsága, mit a római katona sem mer, sem képes elvenni
A Sátán újra gúnyol: „Egy női rajongója. Emléket akar. Szédítette
a nőket. Isten fia – szép emlék lesz belőled.”
„Vera icon – igaz arckép. Veronika az igaz tükre. Mertél tenni egy lépést és életet tenni egy igaz ügyre? Néha elég
lenne egy lépés, s a családba visszatérne a béke. Elég lenne egy kinyújtott
kéz, s a gyűlölet szűnhetne végre. Vagyok-e az igaz tükre? Vagyok-e az igaz
képe? Vagyok-e vera icon, mint Jézus földi arcképe?”
11. Másodszor esik el a
kereszttel - Jézus magánya, s az utolsó vacsora képe
„Hol vagytok 12? Hol vagytok 72? Merre jártok: Péter, János, Jakab,
András, Fülöp, Máté, Bertalan, Tamás, Jakab, Simon, Tádé, Júdás? Jöjjetek
utánam, s én emberhalásszá teszlek benneteket. Vegyétek, ez az én testem, mely
értetek adatik! Igyátok, ez az én vérem, a szövetség vére, mely sokakért
kiontatik! Szeressétek egymást, ahogy én… Hol vagytok? Mindnyájan
megrendültetek?” – kérdi Jézus.
„Ha mindenki megrendül hitében, én sohasem. Én sohasem! Egyszer bukunk?
Kétszer? Nem. Hetvenszer hétszer. És
mindig van bocsánat. Az ember mindig felállhat. Szeretsz engem Uram, ahogy
magamat sohase szerettem. Taníts meg:
mint ahogy te, magamat úgy szeressem! S ki elesik, abban Jézust lássam: testét
és vérét a szeretet adásban.”
12. Jeruzsálem leányai
„Ne engem sirassatok, inkább magatokat és gyermekeiteket, mert ha a
zöldellő fával így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?” – mondja jézus
a síró asszonyoknak.
„Kemény szavak. Hozzunk-e anyámnak zöldellő ágat? Vagy egyházunk belül korhadt, kívül szárad? Mondtam-e már valaha
egy ismeretlennek: az Isten szeret téged! Lettem-e küldetését járó tanítvány?
Vagy csak az örök halogató, aki mindig csak ígérget? Anyám ide járt, s én is
ide járok, s itt vannak a hittanos barátok. Én is sírok és néma maradok, vagy
leszek tanítvány és mától nem hallgatok?”
13. Harmadszor esik el – gyermek
s a gyermekek
„A szép tervek a porba hullnak: tegnap Istenek vagyunk, ma az út sarától
rútak!” – gúnyol ismét a Kísértő. Jézus mégsem magára gondol: „Mindenki elhagyott. Atyám, segíts!
Gyermeked vagyok. Engedjétek hozzám őket! Atyám, ha engem nem, mentsd meg őket!”
„Atyám, add, hogy lássak, oly tiszta szívvel! Atyám add, hogy higgyek,
oly tiszta hittel, mint a bennem rejtőző gyermek! Add, hogy az Ő szavára felnőtt fejjel én feleljek!”
14. Megfosztják ruháitól
„Isten a testben a titok. Isten fia asszony méhében ölt testet. Értjük?
Nem értjük? Vagy csak megtanultunk, mint egy verset? Test és lélek és szellem –
a hármasság harmóniája. Itt áll előttünk megfosztva minden földitől, teremtett
önmagában. A test a lélek temploma, a
szellem otthona, Isten földi csodája. Csodálom-e? Valaki megcsodálja?”
15. Felszegezés – „Atyám bocsáss meg nekik, hisz nem tudják,
mit tesznek!”
„Végső kereszt: azt szeretni,
aki keresztre feszít téged! Aki a szemedbe köp, s aki megtagadja emberséged.
A véső kereszt, az sohase tenni, még ha más kezébe szeget is vernél. Aki a
szemedbe köp, aki megaláz, arra is úgy nézz, mintha a testvére lennél!”
S a Sátán még utoljára támad: „Na, most szabadítsd meg magad, ha valóban az
Isten fia vagy!”
S Ő mégis ezzel fejezi be itt a
Földön: „Atyám, kezedbe ajánlom a
lelkemet!”
„Ez az ember valóban az Isten fia volt.”
„Anima Christi, santifica me…” szól a kórus dala, s az ifjú,
Jánosként a kereszt alatt, mindannyiunk nevében mondhatja: „Magadhoz öleltél, magamhoz ölellek. De nem hagytalak el mégis Téged én:
szavammal, melyből kialudt a fény; szívemmel, amely csupa seb; elmémmel, amely
űrnél is üresebb? S nem hagytam el Veled együtt azt, ki az űr felett virraszt?
Mit felelek? Hisz nem tudok felelni! Mit felelhet a mindennek a semmi? Akarom élni az egész hitet! Szeretni, ahogy
Isten szeret és bízni. Bízni akarok abban, amit a Krisztus hozott! Nem
érzem. Nem is gondolom. De akarom! Akarom. Akarom.”
„A régi ember keresztre feszíttetett bennünk, hogy meghalva a bűnnek,
Istennek éljünk.” Hangzik végül Jézus szava – mintegy ígéretként és
bátorításul - a sötétségen át.
S ha valaki e misztériumot látni
szeretné, megteheti ezen a linken.
A szerzővel az interjú pedig itt
érhető el.
