Ami közös otthonunkkal történik

Helyzetkép természetről és társadalomról, 1. rész

A konferencia következő blokkja a hazai helyzet egy-egy szegmensének felvillantását, a felvetődő problémák lehetséges megoldásainak bemutatását célozta, igen sűrítve. Elsőként azonban még a globális szinten működő gazdasági rendszerről esett szó.

A teljes rendszerről – Baritz Laura, Domonkos nővér (Sapientia Főiskola, KETEG, 72 Tanítvány Mozgalom) igyekezett képet nyújtani a hallgatóságnak. Mint mondotta, minden szakpolitika esetén fontos annak tágabb szemlélése, végső céljának, értelmének, valamint az emberrel való kapcsolatának feltárása, hiszen egy-egy szakterület valódi célját csak így érheti el. Ezt a viszonyrendszert vizsgálja a teológia és a filozófia. Hazánkban a KETEG – melynek elődje az Altern csoport volt - célja, hogy a gazdaságot ilyen viszonyrendszerben vizsgálja meg. Laura nővér az anyagi világ, a környezet és az erkölcs viszonyáról kijelentette, hogy míg napjainkban az elsőt tekintjük alapnak, s erre épül a második, majd esetleg a harmadik, addig utunk csak káoszba fulladhat. Az egész viszonyrendszert meg kellene fordítanunk, az erkölcsi alapra építve a környezetet, majd az anyagi világot. De vajon ez a fajta paradigmaváltás lehetséges-e, illetve miként?

Ennek feltérképezéseként az értékhierarchia rendjének vizsgálatával folytatta előadását, méghozzá a klasszikus görögöknél – nevezetesen Arisztotelésznél – kezdve a vizsgálódást, akinél a test csupán a lélek eszköze volt. A materiális, holt anyag az alapot képezte, melyen felépül a felsőbbrendű értékek sora, legmagasabbként az erkölcs. A végső cél pedig az igazság szemlélete. Weissmahr Béla szerint lényünk belsejében egy objektív értékrend működik, mely megszabja végső döntéseinket. Az erkölcs embervoltunk alapvető, elengedhetetlen része.

Aquinoi Szt. Tamás a javakat három csoportba – hasznos, erkölcsi és gyönyörködtető – sorolja. Az anyagi javak a hasznosak, melyek csupán eszközök. Az erkölcsi javak élveznek prioritást minden felett, míg a gyönyörködtető javak teszik kellemessé, mintegy kiegészítésként az életet. Napjainkban azonban ez utóbbiak váltak céllá. Szent Tamásnál a világrend háromdimenziós. Az első és a második dimenzió a hasznos javakat, azaz az eszközöket (profit, gazdasági és bizonyos szintig a környezeti javak) tartalmazza. Itt érvényesek a piac elvei. A harmadik dimenzió öleli fel a célokat, ahol az erkölcsi javak (közjó, bizalom, igazságosság, szolidaritás, kölcsönösség, mértékletesség, élet, ajándékozás) találhatók. Ebben az értékrendben egy relatív antropocentrizmus érvényesül: az ember felette áll ugyan a környezeti javaknak, de csak azért, hogy gondozza azokat. A környezet kettős jelleggel jelenik meg: a hasznosságuk szempontjából eszköz természetűek (hegy, vasérc, fahasáb) esetében érvényesülhet a piaci elosztás, de az érték természetűek esetében (gyönyörködtető jók – természet csendje, hegy, éghajlat) közösségi kezelés volna szükséges. A következőkben a jó objektivitásáról esett szó. Egy cselekvés objektív jóságának meghatározásához egy kétdimenziós térben kell elhelyeznünk az adott cselekedetet, ahol a függőleges tengely a kiteljesedettséget (a végső jó felé), míg a vízszintes az emberi kapcsolatokat, az azokra gyakorolt hatást méri. A boldogság (eudaimonia) méréséhez is ez a két tényező és a lelki élet a szükséges paraméterek. Az emberi kapcsolatokat vizsgálva napjaink felfogásában a másik személy eszközzé degradálódott, míg az erényetikában az én-te kapcsolat, a közösség jelenik meg. Ez utóbbiban az objektív önérdekben a másik jólléte is befolyásolja saját jólétemet. Ezért itt valódi együttműködés, kölcsönösen előnyös helyzet születik meg. A két értékrendet (haszonközpontú és erényetika) összehasonlítva megállapítható, hogy másféle értékrend másféle világrendet hoz létre, tehát jelenlegi világunk megváltozásához egy másféle értékrendre van szükség. A másféle értékrend rendszerének kialakításában pedig az egyén meghatározó szereppel bír, lévén folytonos kölcsönhatásban van a struktúrával. Ha sikerül eljutnunk oda, hogy az erkölcs szabja meg a rendet, akkor sikerül egy fenntartható rendszerre áttérnünk.

E bevezetőt követően a panel jelenlegi környezetünk állapotára igyekezett rávilágítani egy előadás és két hozzászólás segítségével.

Talajt vesztő természet – Náray-Szabó Gábor (MTA, NFFT, 72 Tanítvány Mozgalom) először arra kereste a választ, hogy mit védjünk. Egyaránt fontos lenne mind az embert a környezeti károktól, valamint a környezetet az ember károkozásától megvédeni. Napjainkban azonban a kettő konfliktusa esetén mindig a természet marad alul. Napjainkra a környezetvédelmi erőfeszítések hatására sok területen javulás tapasztalható, de a természeti tőke pusztulása nem állt meg. Ennek okai a területhasználat növekedésében, az anyaghasználat gyarapodásában és a klímaváltozásban kereshetők. Ha a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia által nevesített természeti tőke erőforrás egyes tényezőit vizsgáljuk hazánkra vonatkozóan, akkor a következők figyelhetők meg. A levegő esetében az ipar visszaszorulásának köszönhetően csökkent a légköri savasodást okozó gázkibocsátás, a közlekedés és a lakossági fűtés miatt azonban magas és növekszik a szálló por mennyisége. Bár a PM10 kapcsán a határérték átlépések csökkentek, fontos lenne a PM2,5 esetén is csökkenést elérni. A víz kapcsán nagy a hazai kitettség, mivel alvízi ország vagyunk. S bár jelentős vízkészletekkel rendelkezünk, ez mind területileg, mind időbelileg szélsőségesen oszlik meg. Gyakoriak – akár ugyanazon területen is – az aszályok, valamint a belvizek, árvizek. Javult a csatornázottság – ami hat a vízminőségre -, csökkent a vízhasználat, de vizeink minősége még mindig gyenge. Ezen a területen javításra van szükség. Talajaink esetében jelentős az egy főre eső termelésre alkalmas terület, de sajnos csökkenő a hazai termőterület nagysága (savasodás, erózió, szikesedés mellett jelentős a földhasználat rohamos növekedése). Fontos lenne a fenntartható területhasználat megvalósítása. Erdeink esetében jó állapotú, stabil állományról beszélhetünk, a terület 20%-ról 27%-ra történő növelése azonban kívánatos volna. A biológiai sokféleség terén egyrészt jellemző a sokszínűség (21%-os a Natura területek aránya), azonban a hazai fajok 25%-a veszélyeztetett és az ökológiai szolgáltatások 90%-a már elveszett. Ezen a téren már a jelen helyzet stabilizálása is jónak számítana. Összességében tehát látszik, hogy jó és rossz folyamatok egyaránt láthatók a természeti tőke vonatkozásában (ugyanez figyelhető meg a másik három tőke: a humán, a gazdasági és a társadalmi esetében), egy azonban nem tagadható. A nemzet élni akar, hiszen az utóbbi időben a gyermekvállalási kedv növekedésnek indult. Az emberek még nem vesztették el a jövőbe vetett reményt, még vállalnak, sőt egyre inkább, utódokat. S akkor utódaik érdekében nyilván vigyázni fognak környezetükre is.

A felkért hozzászólók sorát Farkas István (MTVSZ) nyitotta meg, aki a talajt vesztő természet után az életét vesztő ember témájában mélyedt el. Pesszimista felütéssel kezdett, miszerint kilátástalan a helyzet a változásra. A Laudato Si kibocsátása után a világ vezetői elfogadták a Fenntartható Fejlődési Célokat (SDG) 17 téma köré csoportosítva. E hatalmas feladathalmazt 2030-ra kívánják megvalósítani. De vajon mekkora ennek az esélye. Ha a múlt fényében nézzük, azt látjuk, hogy 45 évvel ezelőtt már látszottak a bajok, ezért is került sor Stockholmban az első környezetvédelmi konferenciára. Számos szerződés, egyezmény született, míg 20 évvel később már a fejlődés ügyeit is belefoglalták a Rióban szervezett konferencia témájába. Még több szerződés, szándék látott napvilágot, de mit értünk el? Nézzük meg a gyakorlatot az ökológiai lábnyom vizsgálatán keresztül.

Ez a mutató az erőforrás felhasználást és a hulladék elhelyezést területben kifejezve ábrázolja és összeveti a produktív terület nagyságával. A világ területét és lakosságát figyelembe véve 1,7 hektár (népszerűbb mértékegységben 2,5 focipályányi terület) produktív terület jut egy főre. Ezen kellene minden, a létfenntartásához szükséges dolgot megtermelnie (élelem, fűtés, ruházat, tárgyak stb.) és az ezek előállítása során keletkezett hulladékot elhelyeznie. Minden ország esetében kiszámítható ez a produktív terület és összevethető az ökológiai lábnyommal. Az USA esetében a lehetőség és a tényleges ötszörös viszonyban van egymással, Kína esetében kétszeres és csak az igazán szegények, pl. Tanzánia maradnak kereteiken belül. Hazánk 1,5-2 bolygónyi lábnyommal rendelkezik (2,8 hektár). A világ átlaga is átlépte már lábnyomával a produktív terület nagyságát, méghozzá már 1972-ben, tehát a Stockholmi Konferencia idején. S éppen 1992-ben, a Riói Konferencia évében gyorsult fel igazán a folyamat. Persze országonként eltérő a változás. Kína 20 év alatt ért fel két bolygónyi használatra, míg Németország jó ideje nem nőtt, de így is három bolygónyi lábnyommal élnek a német polgárok. [Egy kis magyarázatot igényel, miként élhetünk többszörös lábnyommal egy bolygón. Ezt az ökológiai túllövés napja teszi szemléletessé: az év ezen napjáig csak azt éljük fel, amit a bolygó egy év alatt pluszban termelni képes, tehát tőkénk kamatát. Ezen naptól fogva viszont már magát a bolygó alapforrásait, azaz a tőkét fogyasztjuk. S minél kisebb lesz a tőke, természetesen annál kisebb lesz évről évre a kamat. Ezért az ökológiai túllövés napja minden évben egy kicsit előrébb csúszik. Idén augusztus 2-a volt. – szerk.] Mindezek a tények azt mutatják, hogy hiába a jó környezetpolitika, ha a gyakorlat bizony elmarad mögötte. A világ – legalábbis egyes részein – tisztább lett, de nem fenntartható. Az árral szemben nagyon nehéz haladni. Erre jó példa a hazai kiskereskedelem fejlesztésére irányuló kormányzati erőfeszítések sora (plázastop, dohánytermékek forgalmazásának korlátozása, vasárnapi zárvatartás stb.), melyek megállították a modern kiskereskedelem előretörését a hagyományossal szemben, de visszafordítani nem tudták a trendet. Jelen szakpolitikáink nem elegendőek a fenntarthatóság biztosítására. Hol van hát a hiba, minek kellene változnia? A rendszerszabályoknak! A problémákat újratermelő hibás társadalmi mechanizmusok a kamatos pénzrendszer, a korlátozott felelősség, a természeti erőforrások korlátainak figyelmen kívül hagyása, a centralizált társadalom és gazdaság, a természeti erőforrások magántulajdonlása és a szabadkereskedelmi egyezmények. További problémát jelent gondolkodási paradigmánk is: a tudásba (Biblia tudás fája története) és a technológiába (görögök Prométeusz története), tehát az emberi elme korlátlanságába vetett hitünk. A tudás és a technológia Isten és az erkölcs nélküli használata megkeseríti az életünket, ahogyan azt saját bőrünkön tapasztalhatjuk is. Bár nem gondoljuk, a legnagyobb veszélyt az emberiségre a tiszta, olcsó és korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló energia jelentené. Mert akkor semmi nem állná útját annak, hogy mindent felfaljunk, lebetonozzunk, átalakítsunk. S ha nem az anyagi javakban, akkor vajon hol terem a boldogság? Ha Jézust kérdezzük, akkor a Hegyi beszédben elég világosan elénk tárta az utat.

Hetesi Zsolt (NKE FFK) az ember és világ viszonyát vizsgálta, elsőként az éghajlatváltozás kérdéskörére pillantva. Az adatokat áttekintve látszik, hogy a légkör üvegházhatású gáz tartalma és a globális átlaghőmérséklet emelkedése szoros összefüggést mutat.

A melegedés hatására a sarki jég nem érzi jól magát, s ennek csökkenése instabilabbá teszi a mérsékelt öv éghajlatát. A sarki tengervíz melegedése révén pedig a tenger mélyéről a légkörbe kerülhet nagy mennyiségű metánhidrogén, mely 17-szer erősebb üvegházhatású gáz, mint a széndioxid. Kiszabadulása megszalaszthatja az éghajlatváltozást. Az élővilág pusztulásáról szóló részt azzal kezdte, hogy a Föld hosszú távon, kiegyensúlyozottan kb. 280 m tonna szárazföldi gerincest bír eltartani. Ezzel szemben jelenleg 1840 m tonna a szárazföldi gerincesek össztömege, melynek 4/5-e ember és háziállat. A Millennium Ecosystem Assessment vizsgálata szerint 1990-ig az egyes élőhelytípusokban a pusztulás általában meghaladta az 50%-ot, kivételt – eddig – csak a trópusi esőerdők jelentettek, de a degradáció mértéke itt is jelentős. Az ember jelentősen átalakítja a tájat, aminek mélyreható következményei lesznek. A régi tájszerkezet mozaikos volt, mindent ott használt a lakosság, ahol az jellemző, lehetséges volt. Az új gazdálkodási rendszer drasztikusan rontotta a talaj állapotát. Hazánkban a talaj humusztartalma 150 év alatt egyötödére (2-3%-ra) csökkent. Mindezek a tények azt mutatják, hogy rosszul gazdálkodunk a ránk bízott világgal. Márpedig, ha szembe megyünk a Teremtő akaratával, akkor nincs helyünk a Földön. Csak az maradhat életben, aki nem imád más isteneket (városközpontjaink a plázák és banknegyedek lettek) és megfelel az őriz és véd feladatának. Egyetlen lehetőségünk tehát az erkölcsi megújulás. Az ember nem tud létezni sem természet, sem belső erkölcsi iránytű nélkül.

A természetről szóló blokkot a technológiáról szóló követte.

Tegnapot vagy holnapot építünk? – Puchard Zoltán (72 Tanítvány Mozgalom, Háló Egyesület) arra emlékezett, hogy 3 éve tulajdonképpen bíboros úr kérésére alakult a Háló Egyesületből a 72 Tanítvány Mérnökkör, mely kéthavonta nagyobb, havonta szűkebb körben találkozik, és arra keresi a választ, hogy mit jelent keresztény mérnöknek lenni. Vajon a technológiai fejlődéstől félni kell? Hiszen igaz, hogy rejt veszélyeket, de ugyanakkor lehetőségeket is. Ha megnézzük a Világ helyzete 1972-es jelentését [A növekedés határai – a Római Klub jelentése 1972-ben], azt látjuk, hogy sajnos a 45 éve jelzett trendeket követjük és borzalmas világ vár ránk, ha nem teszünk valamit.

El kell gondolkodnunk saját életmódunkon. Vajon tényleg mindenhez jogunk van? A közlekedés terén valóban szükséges az utazás, ha messze járunk dolgozni, távol lakik a család, de a módot igyekezzünk minél környezettudatosabbnak választani. Az építésben törekedni lehet a minél nagyobb arányú visszanyert anyaghasználatra, elérve akár 100%-ot is. Mekkora építéseink szén-dioxid lábnyoma? Például az útépítésé lehetne tizede a jelenleginek, hiszen már megvan a szükséges technológia. A technológiákat környezettudatosan kellene tervezni – létezik pl. suttogó aszfalt, ami csillapítja a zajterhelést, mégsem ezt használják. Már a tervezésnél a teljes életciklust kellene figyelembe venni, hogy a végén visszanyerhetőek maradjanak az anyagok. 

Elgondolkodunk-e azon, hogy mit jelent a technológia, milyen hatásai vannak? És a technológiai fejlődés még nem is elég. Magasabb szempontból, távlatosan kell nézni a dolgokat. És másokat is tanítani, hogy értsék a világot.

Berndt Mihály (Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület, Fokoláre-EcoOne) arra kereste a választ, hogy mit tehet a mérnök. Egy adott tervezés esetben kiket kell érintettnek tekinteni? Hiszen nagyon bonyolult a rendszer, minden összefügg mindennel. Persze van lehetőség közösségi tervezésre, ahogyan azt a pécsi „Stradivari” Központ tervezése mutatta, de a gyakorlatban ritkán érvényesül. A tervezés során a résztvevőknek fizikailag is kapcsolatban kellene lenniük egymással és a hellyel. Személyes egyeztetések, párbeszéd kell. Ez a sound walking munkafolyamat. Ebben a helyi lakosság részvételének kiemelt szerepe kell, hogy legyen. A hazai jogszabályok ennek lehetőségét biztosítják, a gyakorlatban azonban legtöbbször nem érvényesül. Zajtérképeket is szükséges készíteni, melyekre alapozva intézkedési tervek készülnek. Vajon mi már részt vettünk ilyenben, mint helyi lakos? A lakosságnak is szükséges volna ugyanis egy aktívabb hozzáállást felvennie.

Nyiri Szabolcs (72 Tanítvány Mozgalom, Háló Egyesület) elmondta, hogy a műszaki szabályozás rendszerének kialakítása során társadalmi párbeszédre van szükség. A jó műszaki előkészítés része a jó és alapos munka, valamint a társadalmi elfogadottság. A klímaváltozás kapcsán elmondta, hogy hatásai már napjainkban érzékelhetők. Két egymást követő évet nézve, 2010-ben 958 mm, míg 2011-ben 404 mm esett. A legcsapadékosabbat a legszárazabb év követte. El kell tehát kezdeni az alkalmazkodást, s ezt a műszaki dokumentációban is érvényesíteni kell. Persze a kivitelezés sem mindegy. A rossz építés az idő előtti elbontás révén aránytalan környezeti terhelést okoz.

Barna Zsolt (72 Tanítvány Mozgalom) szerint a jelen közlekedési rendszer nem fenntartható, de vajon akkor merre tovább? Az információs technológia és a kommunikáció fejlődése elképesztő: az idők kezdetétől 2003-ig annyi adat keletkezett, mint 2013-ban naponta. Ez a fejlődés segítheti az emberi kapcsolatokat, az erőforrások hatékonyabb felhasználását. Már itt az intelligens közlekedés és jön az autonóm. Utóbbi az emberi hibák és reakcióidők gondját kiszűri, de még nem tisztázott, hogy a kritikus helyzetekben milyen alapon dönt majd életekről? A megosztott autonóm járművek szintén a lehetséges jövő részét képezik: hatásukra szabadabbá válik a mobilitás, nem szükséges a jármű tulajdonlása, ami csökkenti a parkolási igényeket és átalakítja a közterületeket. Ez a jövő itt van a kapuban.

Buday-Malik Adrienn (ÉMI, lelkészfeleség) azt hangsúlyozta, hogy újra kell építeni a kapcsolatokat. A tavaly született lundi nyilatkozat segíti a közeledést az evangélikusok és katolikusok között. Az élhető, fenntartható város jellemzői közt szerepelnek a helyi kisközösségek, a megfelelő táplálkozás, a közlekedés mikéntje, a gyermekeinknek nyújtott minta, a munkánk minősége és értékrendje is. 2019-re egy fenntartható mintaprojekt készül el a remények szerint Arnóton – egy tudományos és látogatóközpont, fosszilis energiától mentes közösségi otthon. Döntéseinkhez megvannak a szabályok, megvannak a módszerek és van felelősségünk is. A tudomány támogathat, de a gyakorlati érvényesítés mindig igényli a személyes felelősségvállalást.

Puchard Zoltán az előadásokat követően felvetette a kérdést, hogy akkor most mit tegyünk, mint mérnökök, tervezők? Gondolkodjunk és tervezzünk teljes életciklusokban! Preferáljuk az anyagok újrahasználatát és újrahasznosítását! Válasszunk energiahatékony és kisebb emissziójú építési technológiákat! A környezetünket érintő fejlesztések során alkotó félként vonjuk be a helyi lakosságot! Nagyobb távlatban pedig gondoljunk arra, hogy aki épít, az éppé tesz – s közben feladatunk az is, hogy gyönyörködtessük Istent! Az építész a közösséget is szolgálja, közösséget is épít [vagy rombol] munkáján keresztül. Állítsuk magunkat Isten céljainak szolgálatába! Ajándékozzuk magunkat, hiszen a személyünkre van szükség! Ehhez kell az ökológiai megtérés.

Zlinszky János zárszóként még hozzátette, hogy az is választás, ha nem választunk. Nem mindent szabad ugyanis, amit megtehetünk.

A technológia után következett a gazdasági blokk.

Gazdagság és gazdaság – Fóris Ferenc (KETEG, 72 Tanítvány Mozgalom) egy kicsit a számokat járta körül. Általánosságban a GDP-t használják mindenütt a gazdaság fejlettségének mérésére. De vajon tényleg alkalmas-e erre? Ennek alapján hazánk a felső 25-30%-ban található az országok rangsorában. Ha a szociális mutatókat vizsgáljuk, jelesül a javak elosztásának mikéntjét (jövedelmi szegénység 14,5%) és a szegénység kockázatát (26,3%), még mindig tűrhető értéket mutatunk a világ országainak sorában. És ne feledjük, hogy hazánkban a feketegazdaság 20% felett van! Ennek értéke semmilyen számításban nem jelenik meg. Ezután nézzünk annak mélyére, hogy mi van életünk célkeresztjében? A gazdasági siker vagy a közjó? A közjó jelentős része nem mérhető a GDP-vel. Ehhez más mérés kell. De mit is mérjünk tulajdonképpen? A Maslow piramist? Vagy mérjünk úgy, mint a japánok a kormány tetteinek megítéléséhez?

Kevesen tudják, hogy létezik egy jól kimunkált, komplex mutató, az úgynevezett boldogságindex. Ez a szubjektív kérdésen túl vizsgálja a várható élettartamot és az ökológiai lábnyomot. Ebben a rangsorban hazánk már nem teljesít olyan jól. 140 országból már csak a 69., amit leginkább a megélt jólét, tehát a szubjektív rész ront le, mert életkilátásaink, ökológiai lábnyomunk alapján az első egyharmadba tartozunk. Tehát gazdasági és egyéb mutatóink ellenére a szubjektív ítéletünk nem pozitív saját helyzetünkről. Ellenpéldaként pedig ott vannak a dél-amerikai országok, melyek közül öt ott szerepel a boldogságindex rangsorában az első hét ország között, miközben gazdasági mutatóik jelentősen rosszabbak a magyarnál.

Mit tehetünk? Az áttörés lehetősége bennünk van. Az eredményességet olyasmihez kellene kötni, ami a keresztény értékrendben fontos. Ismert az út. A helyi kultúrán át vezet.

Kükedi Zsolt tanácsadó, helyi gazdaságfejlesztő (Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület, a Kisközösségi Program és a Falufejlesztési Társaság) elmondta, hogy a Laudato si a gazdaságról is szól. A környezetvédelmi mozgalmaknak van teendőjük bőven. A világ, köztük a hívek is, érdektelenek, beletörődnek a problémákba vagy vakon hisznek a technika mindenhatóságában. Új egyetemes szolidaritásra volna szükség, hiszen a károk helyreállításában mindenkire szükség van saját képességein keresztül. Új párbeszédre van szükség bolygónk érdekében. Sok hitből fakadó megoldás létezik már ebben a megközelítésben, számos megoldás van már helyi alkalmazásra (Vedd együtt, Naphimnusz Egyesület stb.) A környezetvédő mozgalom is jó munkát végez, a teremtésvédelem ehhez még a lelki-szociális tényezőt is hozzáteszi. Célja az emberközpontú átalakítás.

- folyt.-