Kiemelt bejegyzés

Anya-lét és teremtésvédelem

Szia! Köszöntelek a blogomon. Több témával is foglalkozom majd ezen az oldalon. Az egyik az anya-lét és az oda vezető út, míg a másik a ter...

2016. március 17., csütörtök

Nagy utazás az ELÉG világába - 23. rész



"23. AMERIKAI ÉTKEZÉSEK
“...megkérdezte Jézustól: “Kit tekintsek felebarátomnak?” - Lukács 10:25-37

Az “American” repülőjárat tömve volt. Az Egyesült Légitársaság egyik törölt járatának utasait is velünk utaztatták. A pilóta üdvözölt bennünket: “Örülünk, hogy elég helyünk van az Egyesült járat utasai számára is. Sajnos azonban nincs elég étel. Az “amerikai” utasoknak vacsorát tudunk felszolgálni, az “egyesült” utasoknak ásványvizet.” 
Először megkönnyebbültem, mivel “amerikai” voltam, de azután eszembe jutottak a mellettem ülők. Ha az Egyesültről jöttek, osztozzam velük? Szerencsére kiderült, hogy ők is “amerikaiak” voltak. De kapnak-e enni a mögöttem ülők? És a mögöttük ülők? Megosszam velük a vacsorámat? Ha elkezdem osztani, hol hagyom abba? Nem néztem semerre. Amíg nem láttam őket, tudtam enni. 
Szembesülök a kísértéssel, hogy “ne nézzek rá” az éhező, otthontalan emberekre szerte a világon. De tudom, hogy ha elfordul az ember, akkor kicsit érzéketlenebb és kevésbé emberi lesz. Ha nem rekesztem ki tudatomból a szükséget szenvedőket, sőt megosztom velük az ételemet, akkor emberibbé válok.
 Dave Schrock-Shenk


"Mi segítene abban, hogy jobban odafigyeljek a szükséget szenvedőkre?
A legtöbb ember, akinek túl sok mindene van, soha nem néz azok szemébe, akiknek kevés jutott. Még egyazon országon és városon belül is, úgy tűnik, a gazdagok és a szegények két különböző világban élnek.
A mai szentírási részlet a szamaritániusról szól, aki megsajnált egy ismeretlen embert az út mentén. A kérdés – “Ki az én felebarátom?” – azokra is vonatkozhat, akiket naponta látunk az ablakból.

Mikor, hogyan találkozom szegény emberekkel?
Lakóhely-választásom milyen értékeket és meggyőződéseket tükröz?

Vegyél egy térképet arról a városról, megyéről, lakókörzetről, ahol élsz! Csoportoddal jelöljétek ki rajta a gazdagnak ill. szegénynek számító kerületeket. Kutasd fel a szegény városrészek múltját! Mindig is szegények voltak, vagy régen gazdagnak számítottak? Hogyan alakulnak ki az elkülönülő gazdag és szegény negyedek? Jelöld be azokat a helyeket, ahol te és a csoport többi tagja él! Milyen érzéseitek vannak közvetlen lakóhelyetekkel kapcsolatban?"


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése