Nagy utazás az ELÉG világába - 21. rész

A múlt héten utolsó alkalommal az élelemről volt szó. Ma megint új témára lépünk tovább.

"21. VEDD EZT, A LEGJOBBAT, AMIM VAN

“Mária azért elővevén egy font igazi, drága nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és megtörlé annak lábait a saját hajával;” (János 12,1-8)

1983-ban önkéntesként dolgoztam a menekültsegélyezési programban a Szent Ferenc presbiteriánus egyháznál Fro Worthban (Texas). Egy napon Rodrigo megszólított: “Hálásak vagyunk azokért a gyönyörű dolgokért, amiket az emberektől kaptunk, de mindig azt mondják, hogy azért adják, mert már nem kell nekik. Olyan érzés ez nekünk, mintha a kidobott dolgaikat kapnánk meg. Hazámban azt mondanánk ilyen helyzetben: vedd, ez a legjobb, amim van. Ha egyszerű dolog is, azért adjuk oda, mert tudjuk róla, hogy jó.” “Értem, mit mondasz - válaszoltam - de nálunk sérti az emberek büszkeségét, ha el kell fogadniuk valamit. Azért mondják, hogy nem kell már nekik, hogy megkönnyítsék az elfogadását.” 

De új kérdések vetődtek fel bennem. Miért a maradékot adjuk oda? Én is olyan pólókat adtam oda a program során, amelyeket amúgy sem viseltem. Legközelebb, mikor ruhagyűjtés volt, az egyik legszebb blúzomat adtam oda. Amellett, hogy: “Jaj! Hogy fog hiányozni ez a blúz!”, megpróbáltam átérezni a büszkeséget, hogy a legjobbat adtam, amim csak volt. Közép-amerikai tartózkodásunk során szenvedtem az ajándékoktól. A szomszédok levágták miattunk az egyetlen csirkéjüket, felkínálták a legjobb széküket, drága idejükből is sokat szenteltek nekünk. Az ő példájuk kihívássá vált számomra.

Kathy Ogle"

Tudunk mi így adakozni az idegeneknek? Tisztelet a kivételnek, akinek sikerül. 

A mi kultúránkban sokszor még a saját távolabbi családtagjainknak sem adjuk oda szívesen a legkedvesebb holmijainkat. De még ilyen messzire sem kell menni. Ha gyermekünk, aki a legdrágább számunkra, tönkretesz valamit véletlen, mert még kicsi, bizony akkor is kitör gyakran az égiháború. Pedig vehetnénk úgy, hogy a számunkra legfontosabb embernek ajándékoztunk oda valamit. Hogy utána mit tett vele, az már nem a mi dolgunk.

"Hogyan tudnám megtanulni, hogy örömmel mondjam: “Tessék, vidd ezt, a legjobbat, amim van”?

A takarékosság és az egyszerűség az “elég” világának alapszabályai. De ugyanezek az értékek a gazdagsághoz vezető utat is jelenthetik.

Az individualista kultúra elleni védekezés egyik módja a nagylelkűség.

Életünk korai éveiben hosszú időn át “ingyenes szállást és ellátást” kaptunk a szüleinktől vagy más családtagoktól. A Föld gazdagságát ingyen kapták az emberi teremtmények. Amikor adunk valamit a rászorulóknak, egyszerűen továbbadjuk, amit kaptunk.

Mikor jelentette számomra a legnagyobb örömet, hogy adtam a rászorulónak?

Miért tudtam akkor örömmel adni?

Készíts egy listát azokról a dolgokról, amiket ingyen kaptál a családodtól, a barátaidtól, a társadalomtól, Istentől! Készíts egy másikat is azokról a dolgokról, amelyeket fizetség nélkül adtál családtagjaidnak, barátaidnak, a szükséget szenvedőknek! Egyensúlyban van-e érzésed szerint a két lista?"

Ismét eltelt egy hét az ELÉG világában tett utazásunk idejéből. Ezen a harmadik héten a számomra elégséges dolgokról volt szó. Nézzünk vissza egy kicsit az alábbi kérdések segítéségével!

"Gondolatok arról, "amennyi nekem elég":

A szabadság vagy a megkötöttség érzésével tölt el, ha arra gondolsz, hogy kevesebb tárgyat használj?

Motivál-e azoknak az embereknek a példája, akik teljes életet élnek kevesebbel?"