Kiemelt bejegyzés

Anya-lét és teremtésvédelem

Szia! Köszöntelek a blogomon. Több témával is foglalkozom majd ezen az oldalon. Az egyik az anya-lét és az oda vezető út, míg a másik a ter...

2016. február 9., kedd

A Házasság hete apropóján

A héten zajlik a Házasság hete, országszerte számtalan programmal. Ezen a héten 4 kontinens 21 országában, köztük Magyarországon is, a keresztény egyházak és civil szervezetek igyekeznek felhívni a figyelmet a házasság és a család fontosságára. A statisztikai adatok tükrében erre, úgy tűnik, nagy szükség van.
Magyarországon csakúgy, mint szerte a fejlett országokban, folyamatosan csökken a házasodási "kedv", az elköteleződés iránti hajlandóság, növekszik az együttélések, élettársi kapcsolatok száma. Míg az 1970-es években 1000 lakosra még 10 házasságkötés jutott, addig 2014-ben ez a szám már csupán 3,9. Ennek köszönhetően, bár a válások száma az 1980-as évek óta érdemben nem növekedett (1000 lakosra kb. 2), a házasságban élők aránya folyamatosan csökken. A válással, vagy elhalálozással megszűnő házasságok száma évről évre alacsonyabb a házasságkötések számánál. A házasságok mérlege 36 év óta folyamatosan negatív. A házasságban élők aránya népességen belül jelenleg 40% körül mozog, míg az 1990-es években még 60% körüli volt. Ezzel párhuzamosan a nőtlenek és hajadonok aránya 20%-ról 34% körülire, az elváltaké 7%-ról közel 12%-ra növekedett.
Emellett a korosztályok megoszlásában is változás figyelhető meg. A férfiak és a nők 25 év alatt ma már egyre ritkábban kötnek házasságot. A nők körében a 20-as éveik második felében, míg a férfiaknál a 30-as éveik elején legerősebb a házasodási kedv.  
Ennek nyilván megvannak a maga pszichológiai, gazdasági és társadalmi okai, de maga a folyamat is visszahat nem csupán a családokra, hanem a felnövekvő új generáción keresztül az egész társadalomra is. 
A Házasság hete programsorozatot ötlete Angliából indult el közel két évtizede, s 2008 óta hazánkban is megrendezésre kerül Valentin-nap környékén. A programsorozat olyan széleskörű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság értékét, továbbá nyíltan beszél a házasság mindennapi válságairól és örömeiről. Igyekszik gyakorlati tanácsokat adni a házasságra készülőknek és házasoknak, illetve reményt ébreszteni azokban, akiknek a kapcsolata válságba került, netán megszakadt. 
A rendezvény idei mottója: "A szeretet: szenvedély és döntés", igyekszik a fogyasztói kultúra által táplált "fogyassz, élvezz, dobd el" szemlélettel szemben rámutatni arra, hogy az igazi szeretet, melynek talaján a házasság szövetsége megszületik, az érzelmeken túl egy életre szóló döntést is kíván. Olyan elköteleződést, mely szilárd alapokat nyújt a családi fészek megalapozásához.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése